Belső: Eltökélt, céltudatos, önálló.
❝Mindig legyen kéznél egy jól kidolgozott terv.❞
Jóindulatú, igyekszik mindenkiben megtalálni a jót, leszámítva, ha az üzlet kárát okozza. Készséges, kezdeményező. Segítőkész, figyelmes. Jó stratéga, jó taktikus. Humánus, realista, képtelen elrugaszkodni a valóságtól. Tapintatos és udvarias. Előnyben részesíti az illemet. Kemény, szívós, masszív. Karakán, strapabíró, ellenálló. Képtelen a feladásra. Fáradhatatlan maximalista. Mindezek mellett kissé konok, önfejű, makrancos, akaratos, dacos, keményfejű, és ha igazságtalanságot érez, határtalanul engedetlen. Szociálisan gazdag. Időnként magába forduló, emiatt sok belső konfliktust él meg. Fizikális végkimerülésre hajlamos. Nehezen bírja a kritikát, alkalmazkodó készsége remek. Önbizalma arányos annak rászolgált mértékével. Boldogan tölti szabadidejét olvasással, vagy munkával. Hajnalok-hajnalán sem rest a kidolgozni egy újabb tervet, fázis-mérést. Tisztelettudó és szabály-követő. Türelme ugyan végleges és gyakran kihozható a sodrából, de próbálja lazán kezelni. Irigylésre méltóan hűséges a főnökéhez. Bizalmasait rendkívül megbecsüli, a családja számára sérthetetlen. Bármire hajlandó, ha a szerettei biztonságáról van szó. Bár nem sűrűn találkozik velük, oda figyel rájuk. Ami idillien széppé varázsolja jellemét, az őszintesége. Gyakorlatilag képtelen füllenteni, s könnyen zavarba eső természet.
❝99 macskával élek majd, egy bézsbe húzott tengerparti ház legsötétebb szobájában, miközben Jane Austen regényeket olvasok és arra figyelek, hogy a homokos apró talpak ne ugráljanak fel a frissen húzott lepedőre.❞

Külső: Nőies, vékony.
Vörös haj -mindig frissen vágott haj-, élénk -naptól védett- bőr.
Bogárszem, keskeny arc.
Elegáns, elegáns, elegáns...

Ezért nem járok soha a vezérlőn kívül. A finommechanika a por kibékíthetetlen ellentétében, az ellenség földjét képezi. Az informálatlan érdeklődőkről nem is téve említést. Elhagyva az Északi kaput, pedig nincs is más, csak a természet pusztasága. Porköpeny ameddig a szem ellát, ragacsos por a cipőm sarkán, apró darabok szúrnak a szemhéjaim alatt, és kaparja a torkom hátulján. Kell ennél több indok? Az irónia - mert még így a kocsi alatt hasalva, az út mocskában fetrengve is nyitott vagyok az iróniára -,  a dologban, hogy park tulajdonában álló összes terepjáró autónak működnie kellene, a vezetők járműire pedig különös ráfordítással kellene a havi műszakit végezniük, erre fel pont engem és így szívat meg Jackson, de rendesen.
- Francbahh. - érzem, ahogy a szöveteken át a csontomig hasít egy apró kavics éle a lapockámba fúródva. Nem vagyok hisztis, de ha nem egy benzinszagban tocsogó autó alatt hasalnék, megadnám magam a gravitációnak és szívesen forgolódnék ameddig értem nem jön valamelyik járőröző. A Honda két első kereke között kinézve a látóhatáron még ki tudom venni a kanyarban megcsillanó torony hárítóját. Átfut bennem egy vállról indítható rakéta lehetősége, de persze a kocsi ezzel sincs felszerelve, az csak azoknál a járműveknél szériatartozék, amik röhögve falják a homokbuckákat Afganisztánban -belső emberek susmusolták, véletlen hallottam meg-. Meg aztán, Jackson legyen akármilyen szuperszerelő-vagány gyerek is, egy hátába csapódó rakéta biztos tönkretenné a napját. Én pedig nem szeretem senkinek sem tönkretenni a napját, már ha nem feltétlenül muszáj. A tüdőmet megfeszítő köhögőgörccsel mászok ki a jármű alól, majd visszaülök az autóba, és imádkozok, hogy ezúttal beinduljon a motor...

- Mit csináltam? - krákogja vékony hangon.
Bosszúsan nézek fel rá, mielőtt visszafordítanám pillantásom a kibelezett mappára, ami előttem fekszik a szerkesztő-asztalon. Ennek a fázisnak alacsonyabbnak kellene lennie, és a Nyugati részen több helyet kellene biztosítani, de nem ide kellene csatlakoznia, és az egész egyébként is mintha... na ne, ezt tényleg képesek voltak így lefirkantani? Mindjárt sírva fakadok. Ha a vezérkar ezt meglátja holnap,.. tanácstalanul meredek megint Kevin-re.
- Hogy érted, hogy mit csináltál? - felvont szemöldökkel révedek rá, miközben két ujjam közt hadonászok a tollammal.
- Soha nem voltam még itt. - néz körbe azokkal a kiidegelően csendes, nagy barna szemeivel a kölyök. - Meghaltak anyáék, ugye?

Az ülést megremegtető motorbúgást a hátam közepén érzem. Minden kis rezdülés bejárja a testem, és a szöveteken át eljut a szervekig. Összeszorított ajkakkal markolok a kormányra, és azt kívánom, Kevin bárcsak abbahagyná. Bárcsak feladná, sarkon fordulna és elmenne, bárcsak képes lenne teljes életet élni, nélkülem...
Ezek közül legalább az egyik kívánságom teljesülhet, ha itt ragadok a porfelhő közepén. De a dübörgésnek vége szakad, és újra döcögök.

- Anyáék nem jönnek vissza, ugye? - talán, ha sikerülne leválasztani azt a fémkerítést csak ezen a kis szakaszon, nem kellene az egész nyavalyát darabjaira szedni, és a nulláról kezdeni...
- Meghaltak. - de hogyan és mekkora területet kellene kihoznunk belőle, csak úgy, hogy a területet a megfelelő hőmérsékletűre hozhassuk anélkül, hogy... és persze dobhatom az egészet, vagy ami még jobb, fejükhöz vághatom az egészet azoknak az idiótáknak, akik képtelenek számításokat végezni...
- Tudom, hogy meghaltak és a nyakadon maradtam. - próbálkozik megint a vékony hang, ezúttal karcos-harsányan az erőlködéstől, hogy áttörjön végre az én bosszantóan-hárító-unalmas gondolataimon. És ekkor hangos csattanással csapom be a füzetet.
- Késő van. - bólintok alig észrevehetően, ahogy tekintetünk találkozik, majd egy apró simítással vállán jelzem, hogy ideje lefeküdni.
Szófogadóan követ, majd fészkelődik a hatalmas plüss ágyban, kimászik a szélére, és onnan vizsgálja a tájat, amit a hatalmas üveglap nyújt számára.
- Jó éjt. - suttogom, majd elfordulok tőle.
Nem érkezik válasz hang és tudom,- nagyon jól tudom- hogy soha nem is fog. Ez a téma befészkeli magát a kettőn közti légüres térbe és olyan helyet foglal el benne, amit eddig soha, semmi sem.

Érzem, hogy az izzadság kezd gyöngyözni a homlokomon, miközben jobbommal előtúrom a tasakból az apró készüléket, hogy a gyors-hívó segítségével feltárcsázhassa, Kenny-t, aki felügyel Kevinre, mikor én dolgozom, de a várt-irritálóan olasz akcentusú -gyanúsan a legszebb combokkal megáldott- Kenny helyett, egy vékonyka hang szólal fel a telefonba.
- Szia, mikor jössz? - a tekintetem ide-oda ugrál a sövényen, miközben próbálok az aligha jól bejárt úton maradni.
- Szia, csak késő este. Hol van Kenny? - kérdezem sietősen, mert az érzelmek kimutatása még menne is, na de hogy szóban megnyilvánuljak róla, hogy mennyire fájdalmas nevelnem a nővérem árván maradt kisfiát, arról inkább nem.
- Egy idősebb pasassal beszélget a korlátnál. Én pedig a delfineket bámulom. - azt hiszem zsibbad az arcom. Komolyan mosolygok -úgy értem; őszintén-?
- Hogy tetszik? - szalad fel belőlem a kérdés.
- Nagyon klassz! Az egyiket megetettem. - érzem, hogy vigyorog, szinte látom magam előtt.
- Jól hangzik, de azért maradj Kenny mellett. Okés? - lassan megérkezem, így próbálom levakarni ...
- Oké. - azt hiszem megértette.
- Oké. - ismétlem, miközben a távolból kiszúrom a fickó alakját.
- Én mondani szeretnék valamit. Én azt hiszem, hogy... szóval én... - elakad a hangja és azt hiszem nem akarom hallani, hogy mit készül kimondani, arra még nem állok készen. És talán a mentális és lelki felkészültségem még fokozható is lenne, ha a fizikális állapotom miatt nem nyomtam volna egy satu-féket és most nem ennek a vadon-lakó fickónak a tenyerébe pihenne az arcom.

❝A nevem Olina Haoa.
Hawaii őslakos vagyok és volt egy nővérem, aki balesetben meghalt az idősebb fiával, a férjével és az apánkkal.
A kisebb fiát így én nevelem, törvényes gyámjaként.
Én, aki borzong egy kis napsütéstől.
Én, aki nem bírja az embereket.
Én, akinek nincsenek érzései.
Én, aki mindent megtervez.
Én, aki nem tud vele lenni, mert a munkája elszólítja.
Én, aki egy parkot vezet.
Én, aki a világon a legrosszabb gyámot jelenti, mérvadóan.
Én, akinek fogalma sincs, hogyan tovább.❞