State of Hawaii


 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Statisztika
Lányok: 70
Fiúk: 47

Civilek: 33
Turisták: 13
Sportolók: 6
Bűnözők: 12
Diákok: 16
Egészségügyiek: 7
Rendőrök: 10
Hírességek: 18

Facebook csoport
Top posters
Orion Maddox-Gordon
 
Marcus Treadaway
 
Daniel Treadaway
 
Maya Lindsey
 
Austin Turner
 
Odette Mackoy
 
Axel Singleton
 
Hero Lewin
 
Dorian Calabrese
 
Kim Chae Rin
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (33 fő) 2015-06-30, 15:07-kor volt itt.
Credits
© A kinézetet Lucifernek köszönjük. Ki van itt részben és a fejlécen található scriptekért pedig hálásak vagyunk a Specto Design-nak. Az oldal tetején található táblázatot, kösöznjük egyik tagunknak, Sybille-nek. A leírások mind a Staff tulajdona, a képeket mi is kutattuk, a Google, Weheartit, Tumblr segítségével. Az oldalból semmilyen anyagi hasznunk nem származik, pusztán a saját és mások szórakoztatására hoztuk létre. Ha bármit szeretnél felhasználni, vagy esetleg bármilyen észrevételed akadna keresd a Staff-ot. Jó szórakozást mindenkinek!

Share | 
 

 Antonio&Olina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Antonio&Olina   2015-06-17, 08:04

i think i need a little help
antonio & olina

A kocsinak kigyulladnak a féklámpái, majd megállok. A kültéri világítás narancs fénye csak arra elég, hogy ki tudjam venni az alakokat: a néniét, majd a hátsó teraszon üldögélő magas, dundi fiúét. Érkezik még -vagy három- autó. Hamar egész kis falat építenek a terasz szélén. Vontatottan kiszállok, majd belököm az ajtót magam mögött.
- Oké. - szándékosan a hátsó kaput vettem célba, mert Dr.Trefoloni ezen a szárnyon ügyel. Apró keringészavar lép fel és mintha az egyensúlyom is inogna. Kiváltképp lassan indulok meg befelé. Érzem, hogy a karom zsibbadni kezd, ajkaim összepréselem és próbálok fókuszálni. Kihasználva, hogy a lábaimban még van élet, szorgosan közelítem meg a helyszínt. Későre jár, a doktor már lehet, hogy nincs is benn, mert miért is lenne? Játszok a benn tartott levegővel, miközben közvetlen az ajtófélfa mellé helyezem tenyerem és a hűvös falból próbálok elég energiát nyerni, hogy megemelhessem szabad kezem és végre kopogjak az ajtaján, nem törődve vele, hogy esetleg épp egy pucér férfit találok benn nála, vagy egy idős asszonyt, akik épp megfázásban, vagy lázgörcsben szenvednek.
Mutatóujjam halkan kocog, miközben homlokom végül megtalálja támaszát az ajtó formájában. Úgy érzem hasra esek, mintha a világ torz képet nyújtana. Az irónia - mert még így  is nyitott vagyok az iróniára -, az a dologban, hogy a Park gyárt sivatagi, antarktiszi, Mars expedícióra alkalmas kígyókat, mégsem fordult elő még soha, hogy valakit megmarjanak. Főleg nem etetés közben. Erre fel pont engem és ilyen körülmények között szívat meg, de rendesen.
- Kérem, kérem, kérem. - suttogom halkan, majd hátrébb mozdulok. Több, mint huszonhat óra telt el a marástól számítva, -eddig titokban tartottam-, de a nyilvános rosszullét után, a főnök természetesen nem kíván szemet hunyni egy ilyen malőr felett. Ha pánikot keltet bármelyik alkalmazottja valamilyen nyilvános támadást követően, becsukhat örökre.
- Kérem. - kétségbeesve figyelem a kilincset, majd halkan kipréselem a benntartott levegőt, ami már a csontjaim szorongatta. Csak és kizárólag az ő keze által vagyok hajlandó megvizsgáltatni magam, amennyiben itt tartózkodik még. Kissé elkéstem.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 10:37





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Dr. Trefoloni lassan öt órája ült bent rendelőjében. A nap folyamán átlagos mennyiségű beteg érkezett hozzá, szintén átlagos betegségekkel, panaszokkal, mégis úgy érezte, mintha már legalább tizenkét órája csinálná ugyanazt. Ez nem volt a kedvenc napja, elég látványosan unta magát. A hetedik antibiotikum felírása után már azon járt az esze, hogy vajon mennyi lehet még a patikában. A betegek szerencsések, Honolulu ügyesen vállalkozott, jó döntés volt építeni egy olyan kórházépületet, ahol mindenféle egészségügyi intézet megtalálható, többek között kevesebb mint ötven méter választja el a háziorvosi rendelőt a gyógyszertártól. Ám a doktor urat jobban érdekelte a második emeleten lévő laboratórium. Rendelése után gyakran ellátogatott oda, új mintákat és leleteket hozva, hogy aztán mikroszkóp alá helyezve megvizsgálhassa a szöveteket.

Lassan, de biztosan közeledett az idő a záráshoz. A szabály értelmében a vendégeknek kötelességük megjelenni legalább fél órával a rendelés végezte előtt. Az asszisztens az utolsó kezelt beteg után kilépett a váróterembe, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy tényleg kezdhetnek zárni. A helyiség üres volt, így elégedetten csukta vissza az ajtót és jelezte az főorvosnak is a helyzetet. Antonio felállt székéből, majd látszólag nagyon tanakodva valamin fel-alá kezdett járkálni a szobában. Közben a segédje, az a libuska nekiállt fertőtleníteni a betegek közelében lévő és velük érintkező bútorokat, valamint orvosi eszközöket.  

Mindkét személy kissé megdöbbent, mikor egy sietősnek tűnő kopogás zavarta meg a csöndet. A doktor úr rögtön feleszmélt, hogy ez csak egy újabb beteg lehet, márpedig ha ilyenkor és így zargatják, akkor az csak sürgős eset lehet, megszokott biztosan nem. Antonio kedve hirtelen visszatért, örült, hogy talán ezúttal érdekes munkája akadt. Ő maga lépett az ajtóhoz és nyitotta ki. Mindeközben az asszisztens is visszaült helyére, a számítógéphez, arca viszont ijedt volt, cseppet sem érzett boldogságot, nem úgy, mint az érdekes orvos, akin persze semmi sem látszott, ugyanolyan üvegszemmel nézett a váróterem ajtaja előtt álló nőre, mint bárki másra.
- Jöjjön. – Mély hangja visszhangzott a csöndben. Visszaült karosszékébe és megvárta, míg vendége is leül a vele szembeni székre. Ránézésre nem tudta megállapítani pontos baját, de rajta már látta, hogy nincs minden rendben. Tekintetét a nő által is kifejezett fájós kezére szegezte, majd visszanézett egyenesen a nő szemébe.
- Mondja, mi történt. – Hangzott szájából a kérdésnek nem megfeleltethető mondat, ám a doktor ezt annak szánta. Tudta, hogy valami történt, volt már annyi tapasztalata, hogy a helyzetből megítélje ezt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 11:05

i think i need a little help
antonio & olina

Szemem sarkából lesem a reakciót, mintha nem is hallaná, hogy kopogtam. Talán túl halkan tettem? Netalán már elment? Kétségek hullámai csapnak össze a fejem felett és maguk alá temetve éreztetik velem, mennyire tehetetlenül állok -dőlök- közvetlenül az ajtónak, megbabonázottan fókuszálva a kilincset. Mintha különleges képességként birtokolnám a szuggerálással való manipulációt.
Lemondok a válaszról, mikor az ajtó kitárul, s támaszom vesztve egy lépést hátra billenek. Sztoikus nyugalommal szemlélem az előttem álló -bizonyára fáradt- orvost, ahogy beinvitál.
- Köszönöm. - bólintok, majd követem az idős, kellemes férfit, miközben az asszisztense felé biccentek, mintha ez olyan természetes lenne. Dr. Trefoloni a karosszékébe ül, én pedig szorgosan a sarkában, a szemközti székbe heveredek. Érzem, ahogy a víz óvatosan páraként elhagyja a testem, talán lázam is van.., nem tudnám megmondani.
- Elnézést a kései zavarásért. - frusztrál, hogy miattam kell időzniük még a rendelőbe, de megköszörülve torkom próbálom elmesélni, hogy miért zavarom.
- Huszonhat órával ezelőtt megmart az egyik fogságban tartott kígyó. Nem gondoltam komolynak, de... - felhúzom a ruhám ujját, hogy a csuklóm mentén kidudorodott lila-kék folt jól láthatóvá váljon - Pár órája kezdődtek a rosszullétek, csak egy kis szédülés és láz. Semmi komoly. Tudna adni rá valamit? - húzom vissza a ruhám szegélyét, miközben próbálok egyenes tartással uralkodni a tüneteken. Inkább bosszúsnak érzem magam, mintsem elveszettnek. És meglehetősen zavar, amiért ilyen ostobaság miatt kell feltartanom őt és az asszisztensét. Az ujjaim feszülten babrálnak a combomra fektetve, miközben a szemben ülő doktor tekintetét kutatom.


©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 11:53





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



A hölgy cseppet sem nézett ki jól, éppen ezért is keltette fel az orvos figyelmét. A formaiságra, vagyis az elnézést kérésére csak legyintett, szóbeli választ azonban nem adott rá. Kíváncsi volt, hogy mi lehetett a probléma, miután behívta és a nő helyet foglalt előtte, érdeklődött a történtek iránt. Rögtön meg is tudta, melyre összehúzta szemöldökét, homloka ráncossá vált és nézése is csalódottá, már-már mérgessé alakult.
- Ha kígyómarás érte, miért nem fordult rögtön orvoshoz? – Vágott közbe, amikor a hölgy az ujja szárával volt elfoglalva, hogy feltűrje azt. Nem várta meg reakcióját, folytatta a dorgálást.
- Amennyiben ez történt, bizonyára a közelükben, vagy épp velük foglalkozhat munkájaként, márpedig akkor tisztában kéne lenni a marásuk kockázatával. – Mondta erős, de mégis nyugodt hangon. Érezhető volt rajta az, hogy nem értette, miért várt huszonhat órát, ésszerűbb és okosabb döntés lett volna rögtön ellátogatni hozzá. Nem szereti az ilyet, sokan haltak már bele hasonló esetekbe. Mondjuk, ha csak most jelentkeztek a tünetek, akkor a támadó nem tartozhat a legveszélyesebb fajok közé, azonban vannak olyan kígyók, melyek mérgük utólag, órákkal, napokkal később bénítják meg az embert és olyan tüneteket okoznak, melyek legyengítik az immunrendszert, vagy az idegrendszert.

A nő kezéért nyúlt, jelezve, hogy közelebbről is meg szeretné tekinteni. Megérintette a marás okozta seb felett a kezét, ezzel rögzítette, hogy ne mozogjon, ameddig azt vizsgálgatja. Pontosan látszott a fogak helye. Néhány dermedt pillanat után végül elengedte a karját és hagyta, hogy visszahúzza rá a ruháját.
- Szerencséje volt, az állat nem talált el főért, de önmagában ez sem adhat okot megnyugodni. – Legalább nem sérült se artéria, se véna, ám a kapillárisokon attól még könnyedén eljuthat a méreg a test összes részeibe, viszonylag rövid időn belül.

A doktor végül sóhajtott egyet, majd megkérdezte:
- Milyen kígyó harapta meg? – Az állat pontos fajára volt kíváncsi, elvégre más-más kígyókhoz nem ugyanaz a védőoltás, ebben az esetben gyógyszer társul. A tünetekből arra következtetett, hogy nem sok toxin jutott a szervezetébe, mégis ez kiválthat a későbbiekben olyan tüneteket, amik komolyabb következménnyel is járhatnak. Választ várva közben elindult a helyi gyógyszeres szekrény felé, ami a rendelőhöz és az épülethez hasonlóan szintén modern volt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 12:47

i think i need a little help
antonio & olina

Az orvos arckifejezéséből egyébként úgy tűnik, inkább már csak puszta tudományos érdeklődésből adódóan is alázattal fordul a az engem ért fizikai károsodás felé. Másrészről, méltányolom -bár hangot nem adok neki-, hogy udvariasságomra, udvariassággal felel és nem hord el tüstént, amiért zárás után érkeztem. Egyébként nem foglalkoztam volna a tüneteimmel, ha nem parancsszerűen kapom feladatra, de mindenesetre jobb megelőzni a bajt. Ujjaim idegesen keresztezik egymás útjait kérdése hallatán, mintha csak egy túl szemérmes úri kisasszony igyekezne a hirtelen dühösnek talált orvos kérdését kikerülni. Zavartan pillantok fel ruhámat felgyűrve, mikor folytatja a dorgálást.
- Nem volt alkalmam rá, tudja a munka az első.- röstellem, hogy nincs rá mód, hogy érvelni tudjak az önvédelmemben, de magam is tisztában vagyok vele, hogy igaza van - Igen, és tisztában vagyok vele. Mindössze nem éreztem magam rosszul és megannyi teendőm akadt. - hangzott a döntő érv, amiben, meg kell hagynom, van némi ráció. A hangja nyugodtan tölti meg a teremre ült némaságot, mégis érezhető benne a dac, amit irántam -mint betege- iránt táplál, amiért az így elhúzta a kivizsgálást.
Vonakodva nyújtom karom a tenyerébe, hogy közelebbről is rápillanthasson a kígyó által okozott sebhelyemre. Összeszorított fogakkal révedek Dr. Trefoloni arcára, minta kiolvashatnám a válaszokat, de szavaival megelőzi kutatásom. Döbbenten dőlök hátra, miközben ruhám szárát igazítom.
- Úgy érti, lehetséges, hogy a mellékhatások... a tünetek felerősödhetnek és komolyabb hatást is elérhetnek egy kis szédülésnél? - kérdőn pillantok sötét íriszeibe, miközben egy helyben fészkelődöm. Kissé zaklatottan pillantok magam elé, ahogy tudatosul bennem, hogy ez valóban nem tréfa. Kérdésével ismét magára vonja fáradt figyelmem. - Egy keresztes vipera, de nem fordult még elő, hogy próbálkozott volna ilyesmivel. Tudomásom szerint nem mérges fajta, de az én munkakörömbe a fajok pontos ismerete nem igazán tartozik bele. A herpetológus pedig azt vallotta, hogy esküszik rá, nem okozhat halált a marása. De előfordulhat csak az én megnyugtatásomra és az állása védelmére esküdözött. - fürkészem bűnbánó arccal, ahogy a szekrényhez lép. Minden erőfeszítésem ellenére kénytelen vagyok engedni tartásomon és homlokomra tapasztani jobb tenyerem. Ha történik velem valami, azt Kevin nem éli túl. Annak a fiúnak szüksége van a gyámjára. A szédülés próbál fölül kerekedni rajtam. - Doktor, felírna valamit szédülésre? - nem pillantok fel rá, lehunyt szemhéjaim mögül próbálom elképzelni magam előtt.

©


A hozzászólást Olina Haoa összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-06-17, 14:10-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 14:04





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Ha valaki, akkor Antonio Trefoloni meg tudná érteni azt, hogy a munka az első, csakhogy ebben az esetben még ő is értetlenül bámult páciensére. Fel sem tudta fogni, hogy miért gondolkodhat egy fiatalak nő ilyen módon, miért veszi semmibe az életét és miért kockáztat. A munkával kapcsolatos válaszára rögtön reagált is és olyan mondott, ami nem valami kedves, de határozott akart lenni és meg szerette volna értetni a hölggyel, hogy a kígyómarások nem tekinthetők játéknak.
- A halálos ágyán is ezzel a mondattal köszönne el a családjától? – Már látta Dr. Trefoloni, hogy nem vészes a helyzet, nem egy erős mérgű faj harapta meg, viszont ez még önmagában édes kevés, ahhoz, hogy pontos jelentést tudjon adni, az állat pontos nevét kell megszereznie.

A megvizsgálás után eltöprengett még magában, igyekezett visszafuttatni emlékezetében, hogy milyen kígyómarás általi tünetek vannak. Még szerencse, hogy áttanulmányozta az orvoslás ezen részét is mielőtt Hawaiira költözött volna. Érezte, hogy betege aggódott a következmények miatt, mire megigazította pozícióját székében, majd mondta, amit tudott.
- Simán előfordulhat. Több mint valószínű, hogy nem egy erős mérgű kígyó támadta meg, de amennyiben toxin került szervezetébe, márpedig ez történt, számítani lehet valamilyen leépülésre. Az immunrendszere gyengülni fog, már most is az, így fokozottan figyeljen oda, hogy ne legyen olyan helyen, ahol sok baktérium, vírus és egyéb fertőzést kiváltó organizmus lehet.  – Amennyiben túlzottan is legyengül, a szervezete olyan, egyébként bajt nem okozó betegségek ellen sem tud védekezni, melyek normális, egészséges ember esetén észre sem lehet venni. Vagyis nem a kígyómarás az, ami megöli az embert, hanem a szervezet tehetetlensége. Természetesen más a helyzet egy mérges kígyó esetében, ott az idegrendszer bénul le perceken belül.

Az orvos úgy érezte, hogy elég információ birtokába jutott ahhoz, hogy elinduljon a gyógyszerekért. Közben megtudta a támadó faját is, valamint végighallgatta a vendéget, majd megrázta a fejét.
- Attól, hogy halált nem okoz, még javasolt azonnal orvoshoz fordulni. Az ön érdekében, elvégre minél előbb védve lesz teste, annál jobb és akkor a mellékhatások sem zavarták volna meg a napjait. – Így már pontosan tudta és értette, hogy mi miért lett. Ismerte a keresztes viperát, elvégre olasz származása lévén Európában nőtt fel. Tényleg nem tartozik a veszélyes kígyók közé, de nem árt vigyázni, bármilyen allergiás reakciót kiválthat, arról nem is beszélve, ha a marás pillanatában az áldozat teste nem teljesen egészséges, akkor könnyen megbetegítheti. A fejlett gyógyszerek segítségével azonban ma már kevés áldozatot kíván.

A fiókokból előhalászott néhány gyógyszert, köztük gyulladásgátlót, egy kalciumtablettát tartalmazó gyógyszerdobozt, valamint gyenge hatású antibiotikumot. A nő elé helyezte, majd az asszisztensének is szólt, hogy írja fel ezeket. Mivel már nem volt nyitva a gyógyszertár, így helyileg adta át őket.
- Kalcium szedje napi kettő alkalommal, a gyulladásgátlóval viszont amint hazaér kezelje le a sebet. Ha a későbbiekben is feldagad, akkor kenegesse még. Felírtam még antibiotikumot is, de csak gyenge hatásút, ezt azért, mert a kígyóról könnyen baktériumok kerülhettek a szervezetébe. Napi egyszer szedje. Ha minden igaz, akkor ezek megszüntetik a tüneteket, köztük a szédülést is. - Mondta el a teendőket, majd papírok után nyúlt, hogy a gyógyszereket felírja. Hiába nem receptet írt, amit ki kellett volna váltani a gyógyszertárból, az itteni, orvosnál lévő szérumok is a patikából valók, így annak terhére megy, onnan kell pótolni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 15:29

i think i need a little help
antonio & olina

Minden pompásan alakul, de az átokverte szédelgések és a homályos látképek folyamatosan érkeznek, egyre sűrűbben. A Doktor mégis tökéletesen alakít. Arcomra talán nem ül ki a visszafogott fájdalmam rapszódiája: a nőies önuralom és a bármelyik pillanatban előtörő könnyek harcának végtelen ismétlésre állított lejátszása. A szavai erős markot alkotva nyúlnak mélyen a lelkemhez, hogy egy jól körbefont mozdulattal apró darabokra gyűrhessék azt.
- Attól tartok nem lenne kitől elköszönnöm. - semmi túlzás, váratlan, hiteltelen kitörés - Bocsásson meg, Ön csak a munkáját végzi joggal vádol hanyagsággal.- már-már magam is elhiszem neki, igazán precízen adagolt lesújtottság. Mindig is úgy gondoltam, hogy minden orvos -ért a lélekvizsgálathoz, akkor is, ha ő ezt magáról nem tudja, vagy csak nem vallja be- és Dr. Trefoloni remek példája ennek a hiedelmemnek.
A mozdulatból, ahogy maga elé réved, szinte ki tudom következtetni, éppen min jár az esze, anélkül, hogy elmozdítanám arcáról a tekintetem. Szabályos időközönként végigpásztázom a kórtermet, mert hát mégsem fürkészhetem itt tartózkodásom alatt a Doktort egész végig. Játszi könnyedséggel nyitja száját kérdésem követően, én pedig megrögzötten figyelem minden egyes szavát.
- Rendben. Figyelni fogok rá. - mégis hogyan kerülhetném el a baktériumos környezetet egy Parkban? A merev testtartásom időnként megrezzen, így kissé ideges gesztusaimból udvarias közönnyel leplezem a füllentésem. Az orvosoknak gyakran füllentenek a betegeik, naponta előfordul. Oda figyelek majd, mert ha velem történik valami Kevin egyedül marad a nagy világban. És nincs olyan önálló korban, hogy helyt tudna állni a világ sötét oldalával szemben. A halálon túl más gonosz is lakozik.
Folyamatosan rajta pihentetem tekintetem, mintha ösztönösen vonzaná nyugalmat árasztó járásával. Olyan békésnek látszik.
- Tudom és valóban igaza van, hibáztam.  - a valóság, a leküzdhetetlen, megváltoztathatatlan törvények most mind értelmetlenül, felfüggesztve lógnak - Úgy gondolja, hogy talán, ha hamarabb jövök nem történhetnének utólagos mellékhatások? - kérdőn vonom fel szemöldököm. És bár tisztában vagyok vele, hogy válaszában olyat hallok majd, amit nem akarok, mégis merev, rezzenéstelen arccal fogadom majd. Megértem őt, azt is hogy aggódik. Ez a munkája. Az enyém pedig a Park fenntartása.
Tekintetem a kezére téved, ahogy elém pakolja a gyógyszereket, majd végig szántva, alaposan megvizsgálva őt, szemein állapodik meg. Látom magam előtt a gondolatait, ahogy bizonyos mértékben megvetően érez irántam, mint betege iránt. Az agyam gyűlöl engem ebben a pillanatban, nyilvánvalóan. A következtetések elszabadulnak, és mint oly sokszor, megállíthatatlanul törnek a cél felé.
- Értettem. Nagyon hálás vagyok, köszönöm.  - aprót rándul szám sarka, majd hagyom had üljön ki arcomra az a nyavalyás mosoly - Mivel tartozom? - hangom megtölti a néma termet és miközben felegyenesedem ismét egy forgószél hasítja ketté tudatom és erőtlen csuklok vissza a székbe.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 17:00





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Dr. Anotnio Trefoloni sosem az együttérzéseiről és a törékeny lelkéről volt híres. Bizony képes olyat mondani, ami megbánthatja a betegeket csak azért, hogy elérje célját, azt, hogy az emberek komolyan vegyék szavait. Ő maga is tudja, hogy mennyire nem valósulnak meg utasításai: amint hazamennek a panaszkodók, már el is felejtik a gyógyszereket bevenni, minden más fontosabb, mint a gyógyulás. Régebben ez idegesítette az orvost, de mára már nem törődik másokkal, csak a munkáját végzi, ő elmondta mi a helyes, ha nem így cselekszenek, akkor nem az ő hibájából szenvednek, súlyosabb betegség esetén pedig távoznak az illetők a túlvilágra. Az ilyen emberekkel sosem tudott mit kezdeni, idősebb korára pedig eljutott odáig, hogy nem fog sírva könyörögni nekik.

Látta ő is, hogy sikerült a hölgy szívébe döfni, tudta, hogy nem sok választja el az előtte állót a sírástól, mégsem tett semmit. Mit csinálhatott volna? Jobb, ha minél gyorsabban túlesnek a témán, ha elkezdett volna együttérzést nyilvánítani és mesélni, hogy mennyire egy cipőben járnak, akkor sosem kapná meg a gyógyszereket a szenvedő. Így bizony. Trefoloni is család nélkül maradt, se gyerekei, se pedig idősebb rokonai nem voltak. Talán hébe-hóba belefutott Olaszországban egy másod, vagy harmad unokatestvérbe, de velük sosem tartotta a kapcsolatot. Sőt mi több, rákban szenvedő testvérét saját maga ápolta éveken át, akiről nyilvánvaló volt, hogy meghal. Még az utolsó napjaiban kért bátyjától egy aláírást, hogy hagy boncolhassa fel halála után a testét, amit meg is kapott és saját kezűleg emelt kést a már halott szervezethez. Pontosan tudta, hogy milyen az, ha valakinek fáj a szíve, mégis a nő történetéhez semmi köze nem volt és nem is akarta magát frusztrálni vele.

Nem volt abban biztos, hogy vendége tényleg elkerüli majd a számára veszélyes helyeket. Mindenesetre tette dolgát, a gyógyszerekért lépett, majd gondosan kiválasztotta azokat.
- Biztos vagyok benne, hogy enyhébb tünetek jelentkeznének, de talán azt is meg merem kockáztatni, hogy egyáltalán nem érzett volna semmit, esetleg némi fáradtságot, ha azonnal jött volna. – Felelte a rezzenéstelen tekintetét őrá szegező hölgy kérdésére.  Elé csúsztatta a gyógyszereket, majd felírta őket, ahogy azt szokás.
- Hagyja most az agyagiakat, majd valamelyik nap menjen el a gyógyszertárba és fizesse ki ezt a csekket. – Azzal felé nyújtotta az előbb említett papírt. Mivel minél előbb veszi be a gyógyszert annál jobb, ezért nem várhatott holnapig, mire kinyit a patika.
Megelőlegeztem Önnek a gyógyszereket, így a fizetés ráér később, akkor, amikor már jobban lesz.  – feltételezte, hogy a hölgynek kényelmesebb, ha nem egyesével kell cipelnie a három gyógyszer és a csekket, ezért betette neki egy szatyorba, a kalciumot azonban kihagyta.
- Vegyen be egyet most, az megszünteti a szédülést. – Tolta felé a kihagyott gyógyszert. Bár a tablettának idő kell, hogy hasson, addig pedig nem akart itt ülni tétlenül a doktor úr, valamint az sem nézte volna jó szemmel, ha ilyen állapotban vezet haza a beteg, ezért olyat tett, mint ezelőtt nagyon ritkán: felajánlotta, hogy hazavigye. De joga volt több opció közül is választania a sebesült nőnek.
- Befekszik egy éjszakára a kórházba, vagy hazavigyem? - Dr. Trefoloni is autóval volt, így nem tartott semmiből neki, a vele szembe lévőnek viszont azt mérlegelnie kellett, hogy amennyiben a második lehetőséget választja, akkor az autója itt marad a kórházépület parkolójában.  


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-17, 21:28

i think i need a little help
antonio & olina
Váratlan volt. A szavak olyan természetesen könnyed, egybefüggő folyamban csordultak a szívembe, mint egy jól irányzott íjvessző. Arról árulkodott, nem okozott különösebb nehézséget, hogy hirtelen érzékiséggel próbáljon ráeszméltetni az élet fontosságára. Csak magam elé révedek, és üdvözült arccal hallgatom a teremre ereszkedő némaságot, amely fülsüketítően próbál megfosztani a tüdőmben játszott levegőtől, ahogy az végül karcosan elhagyja azt és szabadon távoz. A légszomj, ami pánikszerűen üli meg mellkasom, nem több csupán egy hallucináció. Dr. Trefoloni lesajnáló arckifejezése mögött, -amivel gyanítom általában kifejezésre juttatja a páciensek menthetetlen sötétsége felett érzett szánakozását - „Ha előbb gondolkodott volna...” - van az arcára írva hetvenkét pontos Times New Roman-al, akkor is, ha ő ezt leplezni kívánja.
A mondata következtében úgy érzem magam, mint egy óvodás, akit a szülei fent felejtettek a hullámvasúton. Feszítő érzés fészkelte magát a kórteremre, mintha a Doktor szava elakadt volna. Jól tudja, hogy mit művelt velem. És bár nem állítom, hatása rám olyan, mint éhező emberre, a fahéj illata, mégsem érzem kínjában elveszettnek. Az élet ilyen lapot osztott. Nincs időm a morális zavartságokra. Engem nem feszélyezhet a környezet. Jobban meggondolva, semmi nem feszélyezhet: ugyanazzal a természetesen semmitmondó vállvonással reagálok a legelőkelőbb szavakra, mint a legsértőbb kritikára.

Leplezni próbálom ugyan, de arcomra kiül a 'na-ugye-megmondtam' pillantásom. A bűntudat mardos, amiért ez a két ember azért van talpon, mert én lepel alá söpörtem a tüneteim. Válaszra nem méltathattam az igazát, annál gőgösebb természet jutott nekem. Hirtelen mozdulattal kerülnek elém az orvosságok, én pedig kíváncsian várom a választ, ami az anyagiasságot illeti.
- Köszönöm. - halovány mosoly ül arcomra, miközben vékony, reszkető ujjaimmal a csekk után nyúlok. Ujjbegyem hegye épp csak súrolja bőrét, de hűvössége megdöbbentően hat rám. Túl kedves. Túl mindenen.
- Nagyon kedves Öntől. - görbe tükörként hullámzik Dr. Trefoloni mögött a szürke keretben megcsillanó üveglap. Észlelem, hogy egy helyre szedi össze a gyógyszereket, de mégis a kalcium kimarad. Döbbenten pillantok le rá, majd fel az íriszeibe. Visszaesve a székbe, apró mosollyal az arcomon szófogadóan nyúlok a gyógyszerért. Értetlenül pillantok rá, mikor felajánlja, hogy hazavisz. Udvariasság vagy a túlóvó szándék, amit minden orvos génjeibe belekódoltak.
- Nem ijesztenék rá az unokaöcsémre. -ajkaim összepréselve pillantok el róla, majd megköszörülve a torkom próbálok ismét talpra állni - De itt sem szeretném rabolni a szabad idejüket. - döntésképtelenné váltam, ami rám nem jellemző - Ön mit javasol? - kérdőn pillantok rá, majd engedve tartásomon zavartan fürkészem az arckifejezését.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-18, 11:43





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Lassan kattantak a szekundumok, úgy volt érezhető, mintha a másodpercmutató minden rezdülése között számos perc telt volna el. Valójában kevesebb, mint hat perce lehetett a helyiségben a hölgy. Dr. Trefoloni számára nem volt könnyű eset, de nem panaszkodhatott, elvégre ezúttal nem egy náthás kölyök jött el hozzá. Nem kellett azonban nagyon megerőltetnie magát, nem sürgős esettel kellett szembenéznie, még kórházi beutalót sem kellett írnia. Mint kiderült, vipera marta meg a beteget, ami egy közepesen erős mérgű faj, ám tudható róla, hogy tartalékol méreganyagával, vagyis egy harapásnál kevés toxint juttat a szervezetbe. A látogatója esetében pedig, ahogy hallotta, inkább védekezésből támadt a kígyó.  Nem mintha a emberre mért marások hátterében többnyire nem ez az ösztön állna.

A gyógyszereket megkapta a nő, ahogy a csekket is. Miután a doktor úr véleménye szerint nem lesz szükség több papírmunkára, intett az asszisztensnek, hogy kezdhet pakolni. Fel is állt a libuska, majd nekiállt befejezni az imént elkezdett fertőtlenítést. A beteg hálálkodásaira és udvariasságára adott valamilyen testi reakciót, amit leginkább csak egy arcmimikai rándulásnak lehetett betudni, szóban viszont ezúttal sem reagált rájuk. Nem szereti az ilyen érzelmekkel teli megnyilvánulásokat.

Dr. Trefoloni, látván a nő rosszullétét tanácsolta, hogy vegyen be egy tablettát helyben, majd felajánlott számára néhány lehetőséget. Vagy befekszik a kórházba, vagy hazaviszi. Utóbbit nem nagyon szokta ajánlgatni, mégis az nő kedvért ezúttal kivételt tett. A válasza viszont meglepte az orvost. Ezek szerint mégis van családja. Most vagy elszólta magát, vagy pedig semmibe veszi a kölyköt és nem tekinti valós családtagnak. Nem morfondírozott magában ezzel a gondolattal, nem is érdekelte, hogy miért hazudott az előbb neki a beteg. Közben ő is elkezdte összeszedni iratait, némelyiket a táskájába, a többit pedig az asztalán lévő irattartókba helyezte. Meglepődött a hölgy döntésképtelenségén, igaz, eddig sem tűnt úgy, mintha nagyon határozott személyiség lenne.
- Nézze, az ön felelőssége, hogy ne essen baja. Nem javaslom, hogy ilyen állapotban hazavezessen. Amennyiben úgy dönt, kényelmesebb lenne otthon, én szívesen hazaviszem, de az is egy megoldás, ha a kórházban marad egy éjszakára. Holnapra garantálhatom, hogy jobban lesz, bár még nem fognak rögtön eltűnni a tünetek, erre számítson. Ön tudja, hogy mi számára a jó, ezt Önnek kell eldöntenie. – Érett nővel van dolga a doktor úrnak, gondolta, hogy tud saját maga is dönteni az állapota érdekében. Mivel a helyzet nem súlyos, így nem teheti kötelezővé a kórházban maradást.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-18, 13:39

i think i need a little help
antonio & olina

Hirtelen ébredek rá, hogy milyen irracionális rajongással bálványozom a munkámat. Ez biztosan nem egészséges. Mindeközben egykedvűen hallom, hallgatom, hogy mennyire ostoba voltam, amiért nem jelentkeztem azonnal. Rettentő szürreális délelőttöm volt, ami úgy tűnik, most egy még szürreálisabb estébe torkollik. Gyors és hatékony módját keresem a gyógyulásnak, de a munkatársaim mellett a higiénés környezet megteremtése, úgy hiszem lehetetlen. Talán, lehet, előfordulhat, hogy otthon maradok pár napot Kevinnel...
Kezem ügyébe kerülnek a gyógyszerek, az orvos int az asszisztensének, hogy mára végeztek. Szkeptikusan felhúzom szemöldököm, amiért válasz ezután sem érkezik. Nyugodt mozdulattal megigazítom szoknyám szegélyét, gondosan visszarendezve a diszkrét kis mosolyt is az arcomra. Haza kell indulnom, túlteszem magam a sokkon, megrázom a vállaim, gyorsan testtartást és személyiséget váltok és már otthon is vagyok-lennék, de az egyensúlyom közbeavatkozik.

Beveszem az orvosságot, hogy minél korábban hathasson. Döbbenten vettem tudomásul, hogy két opció közül is választhatok, ami az állapotom miatt merült fel. Zavartan csillan fel a szemem, de ezt igyekszem egy homlokdörzsöléssel leplezni. Rendkívül udvariasnak találom a gesztust, hogy Dr. Trefoloni haza vinne, de szemlátomást nem egy bőbeszédű ember. A hálát, a kedvességet nem fogadja odafordulással. Másrészről, Kevin az utóbbi hetekben alig látott, szüksége van rám. A kialakult állapotom és a jégbe mártott érzelmeimet sutba dobva, döntök. Ő az egyetlen rokonom. Akinek a leginkább szüksége van rám, nem tehetem ki aggodalomnak. A doktor szavai visszhangoznak a fejemben, mint egy jól irányzott áramütés, ám meg sem várom, hogy befejezze, amibe belekezdett.
- Kérem, vigyen haza. Az útiköltséget természetesen én állom. - bólintok elkomorodó arccal. Kitalálok valamit. Az igazságot azonban a kórházból nehezebben leplezném, mint otthonról. Nem akarom, hogy aggódjon, nem. Éles szögben lebiggyed a szám, és olyan gyorsan pillogok, hogy a szemhéjaim egy maximális fokozatra állított ablaktörlő sebességével rebegnek, mégis tartom magam. A szatyor fülébe kapaszkodom, majd a mellettem tornyosuló hűvös falon húzom végig tenyerem. Várom, hogy Dr. Trefoloni mutassa az utat. - Elnézést. - állok meg a küszöbön túl, úgy érzem az asszisztensre és rá tartozik, ami a nap lezárását illeti, így jobban érzem magam az ajtó mellett támaszkodva. Kieresztem a gőzt, s amint lehet elrugaszkodom a faltól. Türelmesen hagyok időt, hogy átbeszéljék, ha akad még megbeszélnivaló. Nem tart sokáig: bűnbánó arckifejezéssel sandítok hátra egy fél perc után.


©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-19, 10:41





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Meglehetősen könnyedén ment a kígyómarás kezelése, ez annak is köszönhető, hogy az állat nem tartozott a veszélyes fajok közé. Tünetek viszont előjöttek, melyekkel a nő látszólag nem akart nagyon foglalkozni, mégis maga is érezhette, hogy nem áll biztosan a lábain. Pont ezért tett javaslatot Dr. Trefoloni. Hosszas töprengés után végül a hölgy az utóbbit választotta. Az orvos valahogy sejtette, hogy így fog dönteni, talán azért, mert ő maga is ezt választotta volna. Otthon mégiscsak kényelmesebb.
- Nem kell semmit állnia, úgyis használatba vettem volna az autóm. – Nem akart ilyen butaságokkal is törődni, az a kis pénzösszeg pedig semmi egy orvos szemében.  

Nem maradt más hátra, minthogy elinduljanak. A hölgy előbb lépett ki a rendelőből, ebből kifolyólag Antonio pontosan láthatta, hogy mennyire szédül és küszködik az egyenes tartással. Az asszisztensre nézett és elköszönt tőle, valamint hozzátette, hogy aznap a libuska zár. Ezután odalépett a beteg mellé, majd átkarolta derekánál, hogy biztosítsa stabilitását. Lelkileg igyekszik távol maradni az emberektől, de az ilyen fajta testi érintkezéseket nem utasítja el, elvégre orvosként dolgozik, rengetegszer hozzá kell érnie az emberekhez, néha nem megszokott pontjaikhoz is. Ezt már megszokta, így nem undorodik az idegen testektől. A nő viszont furcsállhatta a közvetlen gesztust teljesen érthető módon, azonban az olasz doki számára ez csak segítségnyújtás volt, egy betegét segítette eljuttatni az autóhoz, semmi több.

Kivezette a nőt a parkolóhoz, pont ahhoz, ahol a vendég kocsija is állt. Meglepő módon nem volt messze a két jármű egymáshoz, de Antonio mit sem sejtve a sajátjához vezette a hölgyet. Kinyitotta neki az anyósülés ajtaját és udvariasan megvárta, amíg beszáll betege, majd megkerülte az autót és beszállt ő is.
- Kérem útközben mondja, hogy merre. – Fölöslegesnek gondolta bekapcsolni a GPS-ét, egyszerűbb, ha a nő mondja az utat. A kocsi egyébként modern Audi volt. Bár a doktor úr nem tartozott a fiatalok soraiba, mégis férfiból volt és ugyanúgy kedvelte az autókat, mint sokan mások. Pénze pedig volt, köztudott, hogy az orvosokat rendesen megfizetik, Trefoloni pedig nem csak háziorvosként tevékenykedett. A motor felbőgött, a lámpák vényei is megjelentek. Hátrafelé kitolatott a parkolóból, majd nekilátott Honolulu utcáinak. Arra ment, amerre a nő irányította. Tempója közepes volt, nem akarta megereszteni nagyon a gázt a beteg mellett, pedig jellemző volt rá, hogy nem finomkodja el a dolgokat.
- Mióta dolgozik a munkahelyén? – Vetett fel egy témát, mert kíváncsi volt a válaszra.




A hozzászólást Antonio Trefoloni összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-06-23, 14:16-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-19, 11:45

i think i need a little help
antonio & olina

Bár kézzel-lábbal tiltakozok ez ellen, de kénytelen vagyok belátni, hogy sem a kellő tudásom, sem a megfelelő eszközeim nincsenek meg, hogy még ha Dr. Trefoloni irányításával is, vissza tudjam fordítani az állapotomat, méghozzá rögtön. Értetlenkedek tovább. Nem voltam és soha nem is leszek az a személy, aki mások vállán mászik fel, így meglehetősen nehezemre esik elfogadni, hogy benn éjszakázzak, vagy azt, hogy a késésem ellenében még haza is vitessem magam. Nem jellemző rám. Az útiköltséget sem hajlandó elfogadni. Komolyan aggaszt a természete. Megpróbáltatásaim azonban itt még nem érnek véget, hiszen beletörődve állapotomba, -sem magamra, sem a társadalomra nem akarnék kártékonyan közlekedni az utakon- átlépem a küszöböt,  Dr. Trefolonira várva.

Vonakodok benn maradni a kórterembe, hagyom őket elköszönni. A szabad levegőn mélyen magamba szívom azt, hogy benn tarthassam, hogy érezhessem. A férfi hamarosan kilép az ajtón, én pedig halovány mosollyal arcomon pillantok rá, bár tudom, hogy ez számára értéke múlt. Legnagyobb megdöbbenésemre derekamra csúszik karja, ezáltal stabil fogásba véve. Megszeppenve fogadom a gesztust, de próbálok nem jelentőséget tulajdonítani neki. Minden bizonnyal haladósabb így. Közre eső kezemmel, övébe kapaszkodom, így -ha tetszik neki, ha nem- a kezét fogom. Próbálom arcizmaim megfeszíteni, nem vagyok hozzászokva a testi kontaktushoz, így érthető módon reagálom le látványosan zavartan.

Elképedve révedek az autóra, amihez vezet. Igazán jól néz ki, valahogy nem is képzeltem, hogy ilyen autóval közlekedik. Pedig orvos, ez magától értetődő. Körbepillantok a parkolón, de tekintetem csupán az én járművemen akad meg. Bánatosan fészkelem be magam az anyósülésre, hálás tekintettel pillantva a férfira, de nem várok válaszreakciót, ahhoz ez a közel tíz perc ismeretség, elég. A biztonsági öv után nyúlok és gondosan bekötöm magam.
- Rendben. - hálálkodni ráérek, ha megérkeztünk. A motor búgása nyugalommal áraszt el, lassan vége. Útközben folyamatosan navigálok, általában igyekszem előre szólni, hogy mikor forduljon. Próbálom megacélozni a lelkem az előttem álló kikerülhetetlen feladatra: témakeresés. Még sem ülhetek mellette némán, a szívességeivel már így is túl lőtt egy célon. Sőt, ami azt illeti; beleolvadnék az ülésbe szégyenembe, amiért ennyire elkényeztet, mint beteget. És ekkor mély, ám kellemesen csengő hangjával megtöri a csendet. Hálám leplezve marad, mélyen magamban azonban nem győzöm kifejezni.
- Három éve. -pillantok rá közönyösen, majd a visszapillantóra révedek - És Ön? - nem fordítom felé tekintetem, félek, akkor nem volna bátorságom kérdezni - Nagyon lelkes a hivatása iránt, a hálátlan betegei meg sem érdemlik. -utalok magamra, de még mindig nem fordítom felé a tekintetem. A szédülés váltja ki belőlem, vagy az adrenalin, amit érzek, nem tudom. Kimondani kívánom, amit gondolok a szituációról. Tudjon róla, hogy -bár őt ez nyilván nem érdekli- van véleményem, és saját tekintélyem ásom el előtte, amiért ennyire rászorulok.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-23, 15:03





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Dr. Trefoloni érezte betegén, hogy meglehetősen zavart volt és megszeppent a testi érintésen, ettől függetlenül nem reagált rá, tudta jól, hogy így tud segíteni a mellette álló nőn, aki - az iménti botladozó járásából is kiderült - nem volt stabil állapotban. Ezt az is bizonyította, hogy a hölgy is eltekintett a kellemetlenségek felett és megfogta a doktor karját. Egy elismerő kis vigyor megjelent arcán, mely eddig egyáltalán nem volt jellemző rá, de olyan gondolatok beigazolódása miatt, mint „Na ugye, hogy kell a segítség” végül nem bírta tartani üvegtekintetét. Ha szerencséje volt a betegnek, akkor észrevette rajta, ha nem, akkor elhalasztotta talán az egyetlen ilyen lehetőséget.

Kivezette az autójához, illedelmesen segített is neki beülni az anyósülésre, majd ő is beszállt, becsatolta magát, megigazított néhány dolgot a környezetében, végül elindult. Az út közben - amellett, hogy a hölgy folyamatosan navigálta és ő pontosan arra ment, amerre kellett – egy kérdéssel is fordult a mellette lévő, kígyómarástól szenvedő személy felé. Megtudta, hogy három éve dolgozik ott, ahol a baleset is történt. Ez persze nem azt jelenthette, hogy pontosan ennyi ideje foglalkozhat vendége kígyókkal, mégis érthetetlen volt számára, hogy miért nincs beoltva és miért nincs a megfelelő információk birtokában. Kívülről azonban nem volt látható rajta semmi, higgadtan vezetett tovább, mintha min sem gondolkodott volna.
Trefoloni tényleg lelkes volt hivatása iránt, ezt meg sem lehetett kérdőjelezni. A hálátlan betegek kifejezést pontosan értette, tudta, hogy mire gondolt ezzel, mégsem értett vele teljesen egyet.
- Már miért lenne ön hálátlan beteg? Annyit köszönget, hogy álmomban is ezt fogom már hallgatni. – Mondta előhívva valahonnan a pokol mélyéről rég elkopott humorát, igaz ez sem volt valami szenzációs, de mit is várhatnánk az öregtől.
Az különösebben nem érdekelte az orvost, hogy miért nem jött előbb kivizsgáltatni magát, az a hölgy dolga, a férfinak nem lesznek emiatt rossz napjai, se keserű szájíze. Ő éli tovább az életét, holnap reggel bemegy a laborba és ki sem jön onnan délig. Micsoda boldogság.

Közeledtek a beteg otthonához, oda, ahová irányította a mellette ülő. Szépen lehúzódott az út szélére, majd egy erős fékkel megállt ott, ahol mondták neki.
- Segítsek eljutni a házig, vagy jobban érzi magát? – Nem akarta, hogy a szeme előtt, itt ájuljon el a hölgy, de azt is el tudta képzelni, hogy gyógyszer hatott valamennyire. Ezek mellett tudta, hogy makacs a nő és igyekszik saját maga egyedül elintézni mindent, mégis bízott benne, hogy félreteszi ezt az életfelfogását és kicsit gondol magára, legalább még egy percig.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-25, 08:03

i think i need a little help
antonio & olina

Én megdöbbentem a szokatlan képen, ahogy alám karolva baktatunk a sötét jármű fele. Bár ennek inkább az volt az oka, hogy jobban belegondolva, sosem láttam még közvetlenül, és persze ez most sem baráti jellegű érintés tőle, inkább egy óvó-védő, ami az orvosokra jellemző. Mégis szokatlanul ért és váratlanul. Karjára kapok enyémmel, hogy kapaszkodásommal kissé egyenlítsek az egyensúlyon és őszintén próbálom elvonni róla figyelmem. De képtelen vagyok elmenni amellett az apró -látott- tény mellett, hogy bizony a doktor igazán jó kedélyű, ami miatt ilyen szerencsétlenül sikerült kievickélnem makacs börtönömből. Szám sarka rándul, de a helyzet komikuma miatt, én nem nevethetek. És nem teszem, inkább úgy teszek, mint aki véletlenül sem pillantott épp az őt segítő férfi arcára.


Az autóba fészkeltük magunk, én pedig az ablakon át egészen indulásunk pillanatáig az ott hagyott járművem figyeltem. Reggel majd érte jövök egy taxival, vagy ilyesmi. A motor búgást követően folyamatosan próbáltam navigálni. Ezen felül igyekeztem megszólalni, témát feldobni, de nem jött szó a számra. Sőt, én magam csodáltam el míg végül ő volt az, aki kérdéssel próbált nyitni. A feleletem úgy tűnik elgondolkoztatja, mert pár másodpercig csendben van, az én kérdésem meg szépen elszivárog a füle mellett, mintha sosem hangzott volna el. Végül különösen reagálok a megjegyzésre, mégis jól eső érzés fog el tőle. Képtelenség volna megmondanom, hogy ironizál, vagy őszintén gondolja-e, amit a hálámmal kapcsolatosan érez, mindenesetre hetek óta először most először vagyok képes úgy igazán mosolyra húzni ajkaim. Egy kis, győzelemtől önelégült mosolyt eresztek meg válaszként, majd felé fordulok változtatva tartásomon. Ezúttal őt nézem, ahogy vezet.
- Azért remélem, nem fogom a rémálmaiba beszélni Önt. - vonásaim megkeményednek, majd nyelek egyet.
Nem feltétlen gondolom, hogy az iménti -igazán kedves és mulattató- megjegyzése miatt örök barátság születne kettőnk között, így szinte azonnal megbánom a megjegyzésem. Ismét elvonom róla pillantásom és az utat bámulom. Megtanulhattam volna, hogy néha jobb csendben maradni...

Megérkezünk, a motorbúgás lassan elcsendesül és egy helyben vagyunk. Pontosan a ház előtt. Tudom, hogy mit kellene mondanom és azzal is tisztában vagyok, hogy azt fogom mondani, amit nem akarom.
- Kérem. - sokatmondóan pillantok rá, míg végül az apró kar után nyúlok, hogy kinyithassam a kocsi ajtaját és óvatosan kiléphessek belőle. Kiegyenesedve instabilan érzem magam, ezért közvetlen az autó becsukása után, neki támaszkodom annak. Émelygek, talán nem ártana még egy kapszula, még kettő...
- Ha gondolja, megkínálhatom valamivel. Egy tea esetleg? - mintha magammal beszélgetnék az üres úton.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-25, 10:23





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Visszafogott vezetési stílusán, a beteggel inkább óvatosan, lassan vezetett, a kanyarokat is nagyobb ívben tette meg, bár egy kilencven fokos kereszteződésnél nehézen tudott máshogy haladni, mint az ideális ív. Még talán jó is volt, hogy lement már a Nap, így nem sütött szemükbe, legfeljebb az előttük lévő kocsik piros fénye lehetett zavaró, de azokhoz az orvos és valószínűleg a beteg is hozzá volt szokva.

Találtak egy témát, egészen pontosan a doktor kérdezte meg tőle, hogy mennyi ideje dolgozik a munkahelyén. Válaszát soknak ítélte, bár magához képest elenyésző volt a szám. Hallotta a visszakérdezést, mégsem tudott rá válaszolni, ugyanis gondolkodnia kellett. Mivel már az egyetemen is orvosnak tanult és számos gyakorlaton is volt, így nem tudta, hogy azokat mennyire számolja bele. Inkább válaszolt a másik, sokkal érdekesebb kérdésre, és gondolta, hogy majd visszatér erre később.
Meglepően a hölgy őfelé fordult, talán az út során először. Trefoloni is ránézett egy pillanatra, de csak hogy szemkontaktust váltsanak, utána fordult is vissza és figyelte az utat. Őrült autósok ilyenkor a leggyakoribban, a következő percben el is húztak mellette fülsüketítő motorhanggal és zenével egy fiatal banda, akik tán részegek is voltak. Antonio biztosan nem fogja kihúzni őket az árokból, felőle akár ott is elvérezhetnek, megérdemelnék.
- Emiatt nem lesznek rémálmaim. - Nyugtatta meg a nőt. Aki belekkel és minden emberi testrésszel foglalkozik, köztük vérrel is, annak nem ilyenektől lesz rémálma, vagy csak nem tekinthető annak.  
- Visszatérve az előző kérdéséhez: Nagyjából harmincegy éve űzöm ezt a munkát, az egyetemi gyakorlatokat is beleszámítva. De nem csak háziorvosként dolgozom, az nekem csak a mellékmunka. - Nem szokása magáról sokat beszélni, egy kérdés miatt nem fogja elmondani az egész életét. Azért az jónak mondható, ha ötvennégy évesen is ugyanolyan lelkes hivatása iránt, mint húsz évesen. Szerencsés.

Lassan megállt a hölgy háza előtt, majd megkérdezte, hogy segítsen-e neki, bekísérje-e. Maga is meglepődött, mikor a nő igennel válaszolt. Valamiért örült is neki, legalább látta a betegen, hogy félretette a makacskodást és az egészségére, állapotára gondolt. Kikapcsolta övét, leállította az autót, minek fényei eltűntek, majd kiszállt belőle. Ezalatt a nő is felállt, az orvos látta is rajta a helyzetet, pontosan tudta, hogy milyen állapotban van, milyen folyamatok játszódnak le testében.
- Nem, köszönöm. - Nem volt hajlandó elfogadni bármit is. Nem vendégségbe jött és nem is akarta azzá tenni az alkalmat. Megkerülte a kocsit és a kígyó marta emberhez lépett, átkarolta ismét, ugyanúgy, csak éppen a másik oldalán állt. Lassan lépkedtek a ház ajtaja felé. Ha valaki meglátta volna őket, akkor sem gondolhatott az volna rosszra, az orvost szinte mindenki ismerte, az átkaroláson is látszott, hogy az nem csajozós szándékkal történt.
- Akkor ahogy mondtam, a kalciumot szedje napi két alkalommal, az antibiotikumot pedig napi egyszer, lehetőleg közel azonos időpontban. A gyulladásgátlóval mielőbb kezelje le a sebet, jót fog tenni. Ha érzi, hogy ismét begyullad, akkor kenegesse, de tapasztalataim alapján nem lesz szükség rá többször egy nap. - Biztos ami biztos elmondta újra az utasításokat. A házhoz érve megvárta míg a nő kinyitja az ajtót. Az orvos nem szándékozott tovább menni, így ott el is engedte.  
- Holnap semmiképpen se menjen munkába, legalább várjon egy napot. - Ilyen állapotban nem lehet dolgozni, főleg nem egy olyan helyen, mint ahol betege van. Bár a gyógyszereknek hatniuk kell, mégis jobb lenne, ha szünetet tartana a szervezete érdekében.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-26, 13:23

i think i need a little help
antonio & olina

Nem jön. Ez visszhangzik a fejemben. Már legalább két perce ülök némán az ablak mellett, próbálva előkaparni emlékeket, képeket, bármit, amihez szavak fűződnek, de csak némasággal szembesülök. Elég kellemetlen, hogy a motor búgás az egyetlen társasága, miközben haza visz. Mire gondolhatnak az emberek utazás közben? Azt gyanítom, nem a periódusos rendszerre. Meglep. És ő kérdez.

Ajkaim összepréselve bámultam kifelé az ablakon, miközben elárultam, hogy három éve vagyok a Park dolgozói között. Talán ritka, elenyésző szám, de mindenki elkezdi valahol, nem igaz? Ráadásul fölöttébb érdekesnek találom a munkám. Szeretek tervezni, irányítani. Növelni a "hűha" faktorát az embereknek. Ebben dolgozom, ebben vagyok jó. Máshoz nem értek. Az állatokat is inkább kerülöm. Ennek köszönhetően vagyok ennyire tudatlan a kígyókkal kapcsolatban.
Egy pillanatra felé fordulok, hogy láthassam, mire viszonozza a tekintetem. Apró mosolyra görbülnek ajkaim, de csak pár másodperccel miután ő már elfordult tőlem, akkor másolom le és nézek én is inkább előre. Hangos banda száguld el mellettünk, de engem nem különösebben izgat. A hosszú csíkot húzó fények mellettünk, annál inkább.
- Ezt örömmel hallom. - tudom, hogy nem. Csak próbáltam közeledni felé, megint sikertelenül. Nem hiába, a kapcsolatépítés nem nekem való.
Gépiesen fordulok felé, mikor a munkásságáról kezd szavalni. Azt hittem meg sem hallotta a kérdésem. Tévedtem.
- Bámulatos. - ennyi telik tőlem, de valóban annak gondolom. Főként, mikor valaki ennyi év után is képes lelkesen -nem kiégve- végezni a munkáját. Nem véletlenül ajánlotta mindenki őt nekem.

Megérkezünk. Én óvatosan kikecmergek, ezalatt ő is kikászálódik. Bizonyára megleptem vele, hogy a segítségét kértem. De a szükség nagy úr, nyerhet háborút néha a gőg ellenében. Udvariasság, ide vagy oda, megkérdeztem, hogy egy teát, vagy bármi mást hajlandó-e elfogadni, de akár magam is megválaszolhattam volna a kérdést. Válaszára halovány mosoly jelenik meg arcomon. Ismét segédkezet nyújt, miközben én a jól megszokott formaisággal az övére helyezem enyém, hogy biztosítsam az egyensúlyom, miközben lassan ballagunk a verandához, majd az ajtóhoz. Csendesen hallgatom, amit mond. Próbálok mentális feljegyzést készíteni mindenről, ami elhagyja a doktor száját.
- Rendben. - bólintok, majd táskám oldalzsebébe nyúlok vékony ujjaimmal, hogy előhalásszam a kulcsom. Azt előkapva bedugom a zárba és apró kattanás jelzi, hogy az ajtó kitárul előttem. Óvatosan benyomom azt, majd hátra pillantok a doktorra.
- Majd igyekszem ágyhoz kötni magam. - barátságos mosolyra görbülnek ajkaim - Tudom, hogy unja... - pillantok sokatmondóan az úrra - De mindent köszönök.- lesütöm tekintetem, majd oldalra döntöm fejem. A zord viselkedése ellenére, szimpatikus. Emlékeztet valakire, aki nagyjából pont ennyire képtelen kontaktusba lépni másokkal...


©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Antonio Trefoloni
avatar
Playby :
Alan Rickman
Tartózkodási hely :
Az a fura nevű város déli részén
Job/hobbies :
Orvoskutató - háziorvos
Csoport :
Egészségügy
Hozzászólások száma :
29
Join date :
2015. Jun. 16.
Age :
56


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-06-28, 20:31





Olina&Antonio
Kórházépület, földszint 5-ös ajtó.



Antonionak fel sem tűnt, hogy a nő kedveskedni akart neki, amiért hazaviszi. A fülében minden csak szokásos szóváltásnak minősült. Nem akart, vagy csak lemondott róla, hogy valaha is közelebb kerüljön valakihez, ezt nem tudni. Valamiért nem fordult meg fejében, hogy egy nő ül mellette és pont a beteg házához viszi, ráadásul be is hívta magához az orvost. Ha egy fiatal, frissen végzett pasas lenne, valószínűleg máshogy végződne minden, de Trefoloni annyira elbódult, annyira megszállottja a betegségeknek, hogy nem gondol másra, a saját életét is beleszámítva. Milyen kár.

Betege hallhatóan megdöbbent az évek számán, amióta az orvos benne volt a szakmájában. Hát igen, szép kis érték, főleg, hogy a lelkesedése még ugyanúgy megvolt. Betegségek mindig jönnek, mindig változnak, ezért munkája és ami még fontosabb: izgalmas munkája örökké lesz. Csak a fene tudja, hogy miért nem halt már bele eme veszélyes mesterségbe. Így belegondolva, a doktor úr még nem is annyira idős, ötvennégy évesen még van pár esztendeje élni.

Megérkeztek a beteg otthonához, megállt autójával és bekísérte a hölgyet. Míg lépkedtek a ház felé, az orvos újra elismételte a tudnivalókat, a gyógyszerek szedésének módját. Páciense komolyan vehette, ami biztató volt Antonio számára. Azzal, hogy ezt látta a nő szemében, valamiért szimpatikussá vált számára. Örült, hogy végre valaki nem veszi butaságnak szavait és talán úgy cselekszik, ahogy mondta. Az is kellemes csalódás volt számára, hogy engedte a nő bekísérni magát. Ezúttal tényleg bízott benne Trefoloni, hogy hamar gyógyuló beteggel volt dolga.
- Pihejen sokat! - Felelte, miután a nő megígérte, hogy igyekezni fog ágyban tartózkodni. Egy újabb nem átlagos halvány, épp hogy látható mosoly jelent meg arcán, de csak rövid ideig. Mi történik vele? Ez már a második aznap. Szerencsés nő, hogy láthatja megmozdulni mimikaizmait, másoknak esélyük sincs és több hónapot kell várniuk egy ilyen mozdulásra.
- Ha unnám, akkor már rég felmondtam volna. - Ami azt illeti, kevés betegét vitte haza, nem volt jellemző rá az ilyen gesztusok. Még mielőtt az ajtó becsukódott volna, egy valamit még utána tett.
- Jöjjön vissza két nap múlva, egy ellenőrzésre. - A rendelőben nem vélte szükségét ennek, de mivel időközben rájött, hogy a nő normális, ezért úgy döntött, hogy visszarendeli, hogy megbizonyosodjon állapotáról. A betegek többségének azért nem szokta ezt mondani, mert nem érdekli nagyon a sorsuk, meg minek adjon magának több munkát. A kígyó marta nő esetében viszont kivételt tett. Ettől függetlenül hangjában nem volt érezhető érzelem, talán egy leheletnyi, de az orvos mély hangja most is tartalmazta a szokásos sablon, robotos viselkedést.

Az ajtó becsukódásával eltávolodott az eddigi helyéről és visszaindult az autójához. Ott aztán határozott és egészen gyors, fiatalos mozdulattal beszállt, mintha csak egy másik énje mutatkozna meg benne. Magára csukta az ajtót és beindította az audit, minek hangját bizonyára a hölgy is hallotta, ha nem is látta. Vezetési stílusa ezúttal a sajátja volt, nagy erővel, gyorsan felgyorsulva elhajtott a helyszínről.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olina Haoa
avatar
Playby :
Bryce Dallas Howard ❥
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
work&work&work.-
Csoport :
civilek-
Hozzászólások száma :
99
Join date :
2015. Jun. 09.
Age :
33


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   2015-07-02, 08:17

i think i need a little help
antonio & olina

Tiszteletben tartom a döntését, és becsülöm, amiért ennyire leragadt, ami a munkáját illeti. Ez így van jól és nem is kérhetnék többet. A tea is csak azért szalad ki a számon, hogy hálálkodjak. Másrészről, talán Kevint is feldobta volna egy olyan idegen, aki nem faggatja a szüleiről, a bátyjáról, olyanokról, akiket többet nem láthat... talán elterelődtek volna a gondolataink. De így nincs mentségem, be kell lépnem és szembesülni a kölyök tekintetével, megint.

Megérkezünk, kiszállunk és a verandáig elkísér. Mert hagyom, mert én kérem rá. A házban majd Kevin vállára csuklok és most másodjára - az első a sírás miatt volt, mikor először aludt itt - hozzá érhetek. Tudom jól, hogy az orvosnak ez a feladata és jól esik, hogy engem is kitüntet a figyelmével, akárcsak a többi beteget. Bár minden egészségügyben dolgozó ilyen lenne, mint ő.
Arra kért maradjak ágyban és igent mondtam rá. Holnap itthon maradok és nem megyek sehova. Megnézem Kevinnel azt a dinós filmet, amit annyiszor látott már és amit úgy szeret. Talán, akkor oldódik majd közöttünk a hangulat.
- Mást se fogok.- apró mosolyra ível szám sarka, miközben a férfi arcára révedek. Ő is mosolyog, bár nem nagyon és nem soká, de mosolyog. És ez a lényeg. Őszintén megkedveltem és ezek után bizonyos, hogy őt fogom keresni ha történik velem valami. Bár erre még inkább nem készítem fel.
- Úgy értettem, a hálálkodásomat... - lesütöm tekintetem, mert félreérthető voltam az imént és ezt röstellem. Átlépem a küszöböt és húzom az ajtót, de még szól, ezért belefagyok a mozdulatba és ráfigyelek. Elnyílnak ajkaim, mikor arra kér, hogy menjek vissza, de apránként bólintok.
- Rendben. Ott leszek. - megdöbbent, hogy arra kér, hogy menjek vissza a rendelőbe. Azt gondoltam, hogy a gyógyszerek segítségével megúszom. Nem hittem, hogy szükséges egy kontroll. De az autóm ott parkol előtte, tehát előbb-utóbb arra vitt volna az utam. Keverhetem a kellemest, a hasznossal.

- Jó éjt. - bár nem volnék benne biztos, hogy ezt még a nyitott ajtóból mondom neki. Az ablakhoz lépek és homlokom a hűvös üvegnek nyomom, pára jelenik meg előttem miközben figyelem, ahogy beszáll az autóba és rendkívül gyorsan elhajt. Halovány mosoly úszik arcomra, majd behúzom a függönyt.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Antonio&Olina   

Vissza az elejére Go down
 

Antonio&Olina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
State of Hawaii :: Lezárt Privát játékok-