Miért szerettem szórakozni járni?
Meztelen lábujjaimmal a tengerpart száraz homokfövenyébe martam, miközben felötlött bennem anyám kérdése, amire eddig nem adtam érdemleges tartalmú választ.
S talán nem is most kellene, mikor…
Szóval, az éjszaka potenciáljába csomagolt ajándékcsomag tartalma:
A jóképű hímegyedek, akik lenge anyagú, felülről megbontott ingben közelednek feléd, s te olyan szívesen elhúzod erőszakos kaján tekintetük motiváló mondanivalójának kereszttüzében égve ajkadtól az alkoholos üveget, hogy inkább rájuk mosolyogj. Ha elfordulnak, mert barátnőjüket, netán az estére fekvőhelyzetbe kívánt csajt vezetik keresztül kézen fogva a tömegen, a lemondó sóhajhoz társuló látvány az egymáshoz érő farpofák környéke a legtöbbször kárpótol.
Az én tizenhét – négy hónap híján! – éves korosztályomnak mi lehetne ennél figyelemfelkeltőbb?
Hiszen reggeltől estig máson sem jár az agyunk, minthogy hogyan ejtsünk szerelembe idősebb, kinézetükben imponáló fazonokat.
Noha én is a lányok közé tartoztam, akik minden alkalmat megragadtak éjszakánként, hogy ne legyenek férfiak rajongó társaságának hiányában, nem az idegenek által kínált lehetőség hozott el ma este sem.
A hajnali órák olyan magányosak voltak, mikor már az utolsó villanyt is lekapcsolták a partszakasz lakóövezetében, s csak én ültem a tengerparton, nézve, hogyan festi a tenger morajlásából kivált hullámok hátát cirmosra a telihold.
Az ilyen alkalmak tökéletesnek bizonyultak, hogy másokat megszédítve, tudtukon kívül rájuk erőszakoljam nem éppen pihentető szokásomat.
Ezt kellett volna megosztanom anyámmal az indulás előtt, mikor sminkelés közben olyan odaadóan faggatott, hogy van-e valaki, aki miatt minden este kimaradok otthonról, s élvezem a nyári szünet nyújtotta henyélési lehetőséget éjszakáról éjszakára.
De csak leintettem. S feldúlt, tinédzserekre jellemző szégyenlős dühvel magamra hagytam harminc évvel idősebb kiadásomat.

Talán ismét visszaránthatatlan mélységébe süllyedtem gondolataimnak. A kút fenekére.
Az oldalamon álló végzős gimnazista srác még arra sem volt megfelelő társaság, hogy élvezze velem a hajnalt. Nem ömlöttek belőle a szavak, úriemberhez méltóan saját nadrágja alatt járatta a sörösüvegtől lehűlt ujjait, és még arra is kevés volt, hogy megtartson a jelenben. A sör kimondottan felfújja a gyomrot, és büfögésre késztet. De a srác szégyenletesnek tartotta volna, hogy közönséges legyen, így még ettől az amúgy teljesen sztenderd reflextől is megfosztotta akusztikai érzékelésemet. Persze, hogy nem álltam messze a lesújtott életérzéstől.
– Hozok még egy italt.
Befelé haladva, nem gondoltam rá, hogy visszatérek társaságába. Sőt. A nyaraló konyhájában rögtönzött bárpulthoz azzal a céllal ültem le, hogy újabb áldozat után nézek, aki talán sikeresebb lesz, s jobban ért majd hozzám.
Camile a táncolók között mulatta idejét. A teraszról intett felém, de kíméletlenül megjátszottam az alkoholtól mámoros pillantású fruskát, aki nem látott el odáig. Sokkal érdekesebb látvány fogadott a bejárati ajtónál.
Erre pedig innom kellett.
Kikérve a mixernek kinevezett kiszolgáló sráctól egy málna-vodkát, kifordultam a széken, hogy minél többet lássak Sean Murrayből.
A hajnali társaságot ha nem vesszük figyelembe, ez az egyetemista volt legmocskosabb vágyálmaim főszereplője és az indok. Az ok, akiért eljártam még azokba a házibulikba is, ahol senkit nem ismertem az unokanővéremen kívül, mert ott ez a félisten egész biztosan feltűnt.
Már nem is szívtam a szívószálat. Görcsösen rágtam végét, s körbe tapogattam a hideg poharat, mintha készültem volna elejteni.
Vajon valaha észre fog venni?

Érezhetően megsüllyedt ujjaim meleg fogságában a párlatba burkolózott koktélos pohár. Figyelmem elkallódó esszenciáját Sean követelte magának. Bárgyú vigyorral figyeltem, hogyan veszi számba a ma estére kijutó prédákat a helyiségben. Minden nagykorúnak számító korabelitől megvonta figyelmét, mikor felfedezte feszengő testemet a bárszéken.
Mi? Észrevett?
A jeges pohár talpa combom bronzos meztelenségére zuhant. Hirtelen szisszentem fel. A fagyos csóktól megborzongva tértem eszemhez.
Az egyetemista már akkor rajta volt a bakancslistámon, mikor még a létezésemről sem tudott. Ha nyilvántartásba venné vágyait, akkor sem lennék benne biztos, hogy reális álmokat táplálva a jegyzékhez, felfedezném magam rajta. Nem, még az áthúzott részeken sem az én nevem feszengene, tisztelettudón megbújva a satírozások kerítésének túloldalán.
A közelében szolgálatát felmondó önbizalmam összehúzta magát. Minden lépését hallani véltem a hangosan sziszegő zene hangszerelésén át, pedig csak szívem dobogása szaladt torkomig, s az verte ütemét lépteinek.
A jelen pillanatát megelőzően csak a strandon akadt össze néhányszor tekintetünk. A testi kontaktus, mely az internetes weboldalak szerint annyira fontos egy férfi számára visszajelzés szempontjából, inkább véletlenszerűen elbaltázott volt, mintsem érzéki és sóvárgást kicsikaró. Hiszen úristen! Neki estem az oldalának, mikor egyszerre ugrottunk az ostoba labdáért.
És most mégis idejön.
Megfertőztem valamivel? Neeem.
Mit akar tőlem?
Kikerülve a szamócaszín ital felszínén melankolikusan ringatózó, nagytestű jégkockákat, egy korty erejéig élveztem az italomat. Amúgyis tehetetlenségtől rángatózó ízlelőbimbóim összerándultak a vodka kesernyés utóízétől. Kontrollálatlan arckifejezésemre ért oda.
– Szia – azért a nagy akarásra nyögés nélkül a legszebb mosolyomnak vigyorrá szélesedő, csibészes görbületére sikerült ráharapnom.
Délelőtt még komolyan azt hittem, hogy a meztelenség állt a legjobban rajta. Kóstolgatva a pillanatot, teljesen alámerültem az élvezeteknek. Felöltözött valója mellett nem éreztem feszélyezve tudatlanságomat.
– Ó, én ezt úgy nevezném, hogy tudatosan leépítettem. Egy idő után szegény vállalhatatlan, ha iszik. De azért imádnivaló.
Gyenge mosolyom összerándult.
– Ez maradjon a mi titkunk. Semmi pénzért nem bántanám meg. Nem mintha, ez nem lenne látható, de… – a magyarázkodást egy újabb korty fojtotta belém. Fél könyököm hanyagul támaszkodott a pult szélén. Észrevétlenül, testem saját ritmusában, de az érkezett, a közvetlen társaságomban szabadon hagyott bárszék bitorlója felé fordultam.
– Barna sört iszol? Akkor jól gondolom, hogy borból is csak a testesebb erősebb aromájú vörös jöhet szóba? A barna sörnek magasabb az antioxidáns-tartalma, tudtad? Ennek annyi a lényege, hogy segíti az öregedési folyamat lassulását. Így máris tudom a titkod, hogy miért nézel ki pofátlanul fiatalnak. Lebuktál – vigyorom játékosan kiszélesedett, s közben poharat tartó ujjaim közül a legfagyosabbal mellkasára böktem.
– Azért ültem itt, hogy ezt az anyám által rám ruházott tudást megoszthassam másokkal, s redukáljam a rólam felállított tévképzetet…
Túl sokat hallottam az alkoholokról otthon. Nem csoda, nem könnyű együtt lakni egy borkóstolóval, s közben nem válni alkoholistává. De az én szervezetem jócskán elutasítja a lerészegedés folyamatát.
Szórakozott vállvonással zártam le mondandómat és gondolataimat, majd az ismét megízlelt italt felé nyújtottam, hogy túlteljesítsem kérdését.
– Hm, málna-vodkát. Kóstold meg.
Ha esetleg bólintott volna, akkor nem adtam ki kezemből a poharat, saját magam vezettem a kesernyés sörtől nedves ajkának irányába a poharat, hogy enyhén megdöntsem, s segítségemmel megízlelhesse tartalmát.
– És te? Már a parton is látszott, hogy a társaság szíve-lelke vagy, most pedig itt ülsz a pultnál. Milyen tisztességtelen szándékaid vannak az estére nézve?
Egyáltalán nem gondoltam, hogy Sean tervei között bárhol szerepelnék. Többszörösen összeomlott önbizalom. Így gondoltam, ha megérdeklődi hogylétemet, s lát mosolyogni, hátra hagy, hogy nálam érdemlegesebb társaságot leljen.
Vagy amíg nem tudja, hogy mennyire kiskorú vagyok, engem is emberszámba vesz? Nem számolok be neki mindenről. Talán egy kicsit füllentek.

Bestiális izgatottság űzte gondolataimat, s ragadta magához a gyeplőt szavaim fogatában. Ha azt hittem, hogy a beszélgetéseknek lehet keretet adni, megszabni szerit, s számát, éles elmével úrrá lenni az egymást hajszoló momentumokon, mimikán, gesztuson és mozdulaton, akkor rettentően tévedtem. Hiába olvastatják magukat az internetes szájtok, s a feltüntetett hazug információk, ha eljön a pillanat, képtelen leszel az elméletben elsajátított tényeket gyakorlatba ültetni, mert annyira elveszi az eszed az első mosolya, hogy a kontroll eltűnik a meglékelt pillanaton keresztül, s te ott maradsz valódi önmagaddal, az elsajátítatlan valóddal, mellyel magányodban ébredsz és fekszel, melyet kialvatlanul látsz a tükörben. Minden artisztikus bohóckodás, melyet némelyek tanulható női praktikának neveznek, elveszti utolsó mentsvárát, s az ital utolsó kortyaiba fullad.
Semmi megjátszást nem tudtam belecsempészni a mosolyokba. Minden, amit vele elkövettem, az én voltam. Csak én. A szegényes, egyszerű, gyermeki lelkem, ami miatta ragyogott felnőttes izgalomban.
Elmerengve úsztattam a pohár alakjához igazított útvonalon keresztül az olvadni látszó jéghegyeket. Valahonnan távolról hallottam, ahogy az üvegfal durván taszította el magától egymás után a darabokat, hogy újabb körre hívja megviselt, vonalaiból vesztett testüket. Az igazság azonban az volt, hogyha leöntöm magam a pohár tartalmával, akkor sem biztos, hogy elszakadok a srác tekintetétől.
Börtönébe zárt hangzatosan beszédes tekintetének.
– Ittam már barna sört… – de ott és akkor egyáltalán nem ez volt a lényeg. Hanem, hogy hagyjam, hogy kiszolgálja magát, s elteljen látványommal, amint körbe fogom a hideg hab alól előbukó kortyot ajkaimmal, miközben tartom vele a szemkontaktust.
– Azt szeretem benne, hogy egy kicsit az utóíze olyan, mint a karamellának, vagy a csokoládénak. Hm… de igazából, a legjobb tulajdonsága, hogy lehűt ebben az őrületesen fülledt melegben – biccentettem a kezének vonzásába visszahúzódó sötétített üvegre.
– Nem. Ha az anyám sörgyárban dolgozna, valószínűleg én lennék a legmenőbb csaj az egész szigeten és mindenkit én látnék el alkohollal– vigyorogva ráztam meg fejem, s miután segédkeztem a málnás-vodkát szájába kerülni, konkretizáltam azt a bizonyos nemet.
– Az anyám borkóstoló. Persze mindenféle alkoholnak a szakértője, s előszeretettel dolgozik otthon, telefonon keresztül a munkaadóival, így néha rám is ragad valami.
A sör hátra maradt ízét az édesebb zamatú alkohollal száműztem. Nem illett egymáshoz a két ital íze. Határozottan szegényebbé tették a másik erényeit. Még jó, hogy Sean és Én nem vagyunk emberi megtestesítői a málna-vodkának és a barnasörnek. Hiszen talán lehet nála esélyem. Miért is ne.
– A tévképzet szerint… áh, látod? Te is, azonnal megbélyegzel. Inkább tippelj, hogy hány éves vagyok. Hagyjuk a látszatot, öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Más helyzetben nem aggályoskodtam volna, s nem jut eszembe kézzel-lábbal hadakozni valódi fiatal éretlenségem ellen, de Sean előtt még sem lehettem tizenhat éves?! Hát kinek van szüksége egy tizenhat éves lányra, akinek minden lépéséről be kellene számolni az anyjának, s engedélyt kérni a tíznél további kimaradásra? Nem. Sean nem erre vágyott. Nem ismertem, de ahogy saját magam korlátnak tartottam a koromat, úgy egész biztos voltam benne, hogy osztozik kételyemen.
– Nem szoktam megbánni a tetteimet. Nem tudnál nekem elég mocskos ajánlatot tenni… – nevetnem kellett kirívó kijelentésén. – Nem is gondoltam, hogy a terveidben benne foglaltatok. De legyen. Felkeltetted az érdeklődésemet.
Bevégezve a málnás keveréket, egymásnak dörzsöltem átfagyott tenyereimet, s teljes figyelmemmel, a személyes teremet ignoráló férfinek szenteltem magam.
Mert ugye Sean férfi volt. Férfi a javából.
– Gyorsulási verseny? Szerencséd, hogy nem velem kell versenyezned. Verhetetlen vagyok… legalábbis a tévé előtt, videojátékban, biztosan.
Nevetve hagytam jóvá invitálását. Nem riasztott a gondolat, hogy kettesben maradjak vele egy olyan szűkös helyen, kíváncsi szemektől elzárva az autójában. Talán bennem volt a félsz, hogy majd megcsókol, de hé. Nem erre vágytam? Nem ezt akartam? A csókját, a… akár most, én képes lettem volna rá, hogy…
Istenem, mennyire jó volt Camille-nak, hogy már nem kellett azon izgulnia, hogy tapasztalatlan gyereknek tartják, mert még csak a televízióban látott meztelenül összeölelkező párokat.
Nem akartam gyerek lenni. S talán ez egy remek alkalom lesz, hogy Sean érdeklődését még inkább felkeltsem. Miért is ne? Talán ma este megtörténik.
Izgatottan dörzsölgettem két tenyeremmel combjaim felszínét, mielőtt elfogadtam volna Sean meghívását.
– Menjünk. Mutasd a tragacsot, amit el kell tolnunk a belváros utcáig – szórakozottan szívtam a srác vérét. Rossz szándék helyett, csupán nyugtatólag tettem kijelentésemet. Hiszen mit vártam volna tőle? Köztudott volt, hogy jómódú családból származik. Egész biztosan nem a legrosszabb autó lesz a vasparipánk.
– Vigyünk még két sört. Hátha kifulladnánk, miközben toljuk az autót.
Nevetve kértem ki a két üveget, majd az egyik felbontott, hideg gőzt okádó italt felé nyújtottam.
Míg kifelé haladtunk, igyekeztem mellette haladni. Tekintetem nem akadt össze Camille-lal. Kyle vonzereje túlságosan lenyűgözte ahhoz, hogy rám pazarolja figyelmét. Nem láthatott távozni Sean oldalán.
A nyaraló előtti parkolóban újra álszerényen böktem rá a leszakadt lökhárítójú járműre.
– Ó, csak nem ő az? Egész tetszetős… nem a te stílusod, de… nem ítéllek el. Ha neked ő az eseted.
Nevetve figyeltem reakcióját, ami a spontán kis játékot illette. Hirtelen ébredtem rá, hogy milyen más volt kettesben lenni vele ebben a hatalmas, sötét leplű csöndben. Csak ő volt és csak én. Bármi megtörténhetett. S én pontosan ezt akartam. Hogy megtörténjen.

Szóval legalább húsz tapasztalt életével ítélt meg nekem.
Bókjától annyinak is éreztem magam, így ezt a kérdéskört már nem firtattam a továbbiakban. Sőt, diadalittasan dülledt mellkasomba a legnagyobb megelégedéssel nyugtáztam a leküldött utolsó cseppjeit az italnak.
Legalább húsz. Hosszan, kitartóan és büszkén visszhangzott a határozott kijelentés.
S hogy mit tenne egy húszéves lánnyal egy mindenre nyitott egyetemista? Hová vinné el? Hogyan élné meg vele a felnőttek legnagyobb pillanatait, melyekre már azt hitték elmaradtak valahol a fantáziavilág redukálódásával a tinédzserkor ormótlan valóságának küszöbe előtt?
A gondolatnak életdús ajkaim látták kárát, amint fogaim mélyen elmerültek bennük. Tisztességtelenebbnél tisztességtelenebb, erkölcsileg elbukott erkölcstelenségek jutottak eszembe, miközben átjutottunk a hátra maradó egyetemistákon. Úsztam a boldogságban.
Talán ez a fene nagy jókedv arcomra is kiült, s így szavak nélkül simogattam hiúságát az egyetemistámnak.
Kezem kezében csüngött. Elhitette velem, hogy hozzá tartozom. Gondolataimban egy pillanat erejéig sem ütötte fel fejét a kétely, hogy rajtam kívül a külvilágnak játssza szerepét. Bármit elhittem volna neki. Azt hiszem, ebben a görcsös szorongás is szerepet játszott, mely egyre kántálta elvét, miszerint minden mindegy volt, amíg valaki pályázott szeretni érintetlen meztelenségemet.
Önmagamat adva, tévedhetetlennek tűntem. Az alkohol megtette rajtam nyerhető hatását, s pozitív hozzáállással lökdösött előre.
– Ugratlak? Nem, soha. Hidd el, hogy egyetlen cimborád sem tudna lealázni a pályáról – társaságától megrészegülten kacsintottam kijelentésére. Aztán a nagy jókedv rá is ragadt ajkaimra kijelentését hallva. Imád. Imádott, mint nőt? Vagy imádott, ahogy felelőtlen kijelentést halmoznak egymásra fiatal lányok fülének kedves jelzők között, hogy aztán azt higgyék, több lehet a történet, mint haverság?
Ennek többnek kellett lennie. Ahogy nézett. Ahogy átfogott.
Sikítani akartam az örömtől, hogy egy ilyen pasi szentelte nekem figyelmét.

– Wow… kívülről is tetszetős. Ez egy hatalmas dög. Óriási a motorháztetője. Sajnos erről nincs semmi háttér-információm, amit megoszthatnék, hogy aztán itt ámuldozz nekem – kicsit sajnáltam, hogy ennél többet nem tudtam az autókról. A videojátékokban nem kaptam kielégítő információhányadot.
Sajnos.
Feszengve simítottam végig meztelen karomon.
– Máris megtisztelve érzem magam.
Nevetve foglaltam el helyemet a vezetőülés melletti pozícióban, hogy onnan élvezzem a veterán járgány teljesítményét.
Felszólítás nélkül is a biztosítékok után nyúltam. Nem gondoltam, hogy kislányok által nem tologatott traktorok sebességével fogjunk járni az utcákat. Sean izgatott arckifejezése elmélyítette saját zablázatlanságát érzéseimnek.
Bíztam benne.
Ahogy kistartolt alattunk a váz négy nyűhetetlen kerekén a parkolóból, éreztem, ahogy felprésel a fizikai erő a bőrülés háttámlájára. Combom tövébe visszahúzódott farmer sortom visszahajlott karimájába kapaszkodtam ujjaimmal. A két sörös üveget a földre tettem, még indulás előtt.
Nem hadakoztam a rám nehezedő nyomással. Hagytam, hogy testemet elsodorja a hatalmas élvezet. A vigyor arcomra fagyott. Csak bólintani voltam képes a srác szavaira, hangtalanul élveztem, ahogy tovább haladtunk a szűkös peremén a szerpentinnek.
A hirtelen szemünkbe világított kamion fényszóróinak közelségére akaratlanul felsikoltottam. Valószínűleg én már leblokkoltam volna, de Sean még időben visszarántotta a kormányt, hogy saját útfelünkön koptassuk a betont.
Nem találtam szavakat, míg meg nem álltunk. Az ereimben egy percig megfagyott vér ismét folyni kezdett. Az adrenalin elöntött.
– Te lökött vagy. Komolyan, te egy szemérmetlen őrült vagy, Sean Murray! – szívem heves kalapálásán nyugtattam tenyeremet, míg másikkal arcomba omlott hajamat utasítottam vissza fejem tetejébe. Elhűlve nevettem fel, ahogy rájöttem, mennyire élveztem a kilométereket.
– Hogy hogy tetszett? Imádtam! Marhára! Nagyon-nagyon! Úristen, csináljuk újra! – extázisba estem. Testem visszazuhant a lassú pillanatba, s talán ennek nyomása alatt teljesedett ki bennem az érzés, melyet már most hiányoltam.
Combomon nyugvó keze, testének közelsége, s az a rengeteg öröm, mely ott lüktetett ereimben, elszánttá tett. Többet érdemelt belőlem, mint egy érintés.
– Még ne indíts egy újabb körhöz.
Nem volt ennek megszabott kerete, előírása. Pólójának anyagába kapva, még közelebb húztam testemhez. Ziháltam az izgatottságtól, de ez nem állított meg. Ajkamat ajkára préseltem. S szívemet-lelkemet beleadva győzködtem csókommal.

– Szóval tetszek neked? Mit szólsz, ha azt mondom, hogy még több ilyen sikoltós pillanatot akarok, mert ez még nem volt elég szemérmetlen? – a bárpultnál elhangzott szabados kijelentésem újabb fokára érkeztünk az elcsattantó első csókot követően.
Levegővétel helyett is inkább beszéltem, hogy ne gondolhassak szórakozott szívritmusomra. Indokolatlanul kalapáló éltetőm könnyedén felvette a Sean által diktált tempót. Mellkasán tartózkodón megtámasztott tenyerem alatt éreztem, hogyan keríti hatalmába testem utáni kéjsóvár mámor a testét.
Elveszve az idegen testen, ujjaim újra a pólóanyagba kapaszkodtak. Képtelen voltam figyelni arra, amit megérdemelten kaphatott volna tőlem, figyelmem teljes faktorát kitöltötte a testem különböző végpontjaiba áramló vágy. Ahogy csókolt, érintett bizonytalanság fogott el.
Ezt akartam? Tapasztalatlan bohóságomat nyakig füröszteni a nemek között zajló bizalmi viszonyban?
Hiszen arról kellett volna szólnia. Talán elég érett voltam testileg és lelkileg is, hogy átessek a tűzkeresztségen, s minden vágyam füzérének csonkjához érve ezt kívántam volna, de hogy Seannel akartam ezt megtenni? Valóban?
– Engem nem a látvány fogott meg. Tudod, különleges vagyok.
Gyengéden elnevettem magam, mielőtt végleg lemondtam volna a társalgásról.
Minden annyira gyorsan történt. Válaszokat nem kereshettem. Ez nem a töprengésről szólt, s a felesleges szavak sem fértek bele a fülledt légbe. Meg kellett élnem a pillanatot, érezni, s csak később megbánni. A srác érintéseinek lavinája elsöpört. Maga alá terített.
Tudtában mozdulatainak, reszketést váltott ki belőlem. Rá kellett szorítanom sietősen vándorló kézfejére, hogy kontrollálni tudjam az újdonság érzékenysége nyomán keletkező sikkantásokat.
Mintha a távirányítót vette volna kezébe, vakon ismerte testem érzékeny pontjait. A méretek, a tájolás, a funkció, a tudás az ő hatalmában állt. Én voltam az eszköz vágyaihoz. Így kellett ennek történnie? Mit kellett volna megélnem? Kellett volna félelmet éreznem?
Ahogy karakán mód élvezte érintetlen testemet, igyekeztem átvenni szokásait, s magam is játszottam felsőtestén. Részemről azonban egyelőre jobban esett a ruhadarab anyagán át ismerkedni izmaival, testének markáns vázával, kiváló adottságaival. S még így sem gondoltam rá, hogy hangos és élvezetteljes nyögéseimet tetéznem kellett volna azzal, hogy túlmegyek nadrágjának peremén.
Csiklandósan hajtottam fejem arcának irányába. Saját testem gyarló élményeit megélve, késve vettem észre, hogy Sean milyen határozottan betartotta az együttlét rögzítetlen lépéseit.
Nem derülhetett fény a szüzességemre.
Ahogy megéreztem ágaskodó férfiasságát tenyeremben, ráfogtam ujjaimmal. Csókja közben nem volt időm kérdezni, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne vesszek bele érintéseibe, s én is maradandót adjak számára.  
Nem gondoltam, hogy van visszaút, ahogy ölébe vont. Átvetettem lábamat csípőjén, s hasának vonaláig csúsztam, hogy bőrömön érezzem bőrét.
Pólóját már felkarjáig felgyűrtem, mikor megállított. Rendőrök? Itt? A semmi közepén? Ne, ne, ne.
Zavarodottan zuhantam vissza a jobb oldali ülésbe, hogy miután visszagomboltam melltartómat, a sebváltóra fel akadt pólóm tulajdonlását követően azt is visszahúzzam.
Még a hajamat is kihúztam az anyag alól, megdörzsöltem lüktető ajkamat, csak éppen már arra nem figyeltem, hogy az ujjatlan felsőruha kifordítva fedte el mellkasomat.
Testem még lázban égett. Ölem lüktetett. Nem tudtam, hogy percek alatt megkívánhatok valakit. Combjaim alá erőltettem két kézfejem, melyek átvették Sean parfümjének illatát.
– Mi a francot akarnak? Ó, istenem…
Ó, igen. Kiskorúnak tíz óra után a szigeten nem volt kijárás. És hol van még a legális huszonegy éves kor, amikor már szabadon kitehetem éjszakába nyúlóan otthonról a lábamat és ihatok alkoholt?! Komolyan, apáca leszek, mire eleget tehetek a jognak.
Kopogtak az ablakon.
Itt már csak az segített, ha nem kérik el a személyi igazolványomat, megérdeklődik, hogy jól vagyunk-e és fiatalos szolidaritásvállalással gálánsan tovább állnak.
Sean oldalán csak megállt a munkatárs, az enyémen azonban addig kopogott a vigyoribb, míg le nem kényszerítettem a tokba fogott üveget.
– Szép jó estét. Minden rendben van? Uram, elfelejtette feltenni a helyzetjelzőt. Ha kivilágítatlanul állnak ezen a kiugró teraszon, egy figyelmetlen sofőr könnyedén lesodorhatja magukat a korláttal együtt… – igen, köszönjük. Most, akkor gyorsan csináljon hátra arcot. További szép estét. A viszont látásra.
Ehelyett azonban előragadta zseblámpáját és kegyetlenül arcomba világított. Előrehajtott arcomba hullott hajamon keresztül is felfedezte fiatalos vonásaimat, fejletlen testemet, na meg a lábaim mellett álló alkoholos üvegeket. Francba, francba.
Egyelőre azonban húzta az időt.
– Uram, elkérhetném a jogosítványát és a forgalmit? Fogyasztottak ma este alkoholt? Csak nem egy buliból szöktek el, hogy csendes körülmények között kettesben legyenek?
Szórakozottan átvigyorgott az autó túloldalán álló kollégájára. El akartam süllyedni szégyenemben.
– Ebbe kérem fújjon bele, uram. Csak a biztonság kedvéért. Mérjük a szervezetében lévő alkoholmennyiséget. Közben a kisasszony is átadná a személyigazolványát? Hátha még kiskorú. Vagy csak ennyire jól tartja magát.
Mi más tehettem volna.
Megerősítést várón pillantottam a szomszéd ülésen ülő Seanre, aki közben megkapta a szerkezetet. Nem tehettem mást. Farzsebembe süllyesztett tárcámból előhúztam az iratot. Sem a rendőr arcát nem akartam látni, mikor felfedezi koromat, sem Seanét, mikor meghallja, hogy jaj de nagyon messze vagyok attól a húsztól, amit lovagiasan feltételezett rólam és a lexikális tudásomról.
Arcom elé csúsztattam tenyeremet, ujjaimat széttártam szégyentől égő arcom előtt.
– A kisasszony a húga? Netán családtagja? Jócskán elmúlt tízóra. Ennek a kiskorúnak otthon lenne a helye, nem magával egy kihalt útszakaszon, Mr. Murray.
– Én a húga vagyok – nyögtem ki bizonytalanul, de a felvont szemöldök ellenére az oldalamon könyöklő férfi talán elhitte. Párszor végigmért, majd elröhögte magát.
– Nem gondolnám, hogy…
Én sem gondolnám, hogy ez egészséges dolog. Reggel húgom és este dugom? Ez bizarr és aberrált. De mit is érdemelt volna Sean, ha szabályt sértett?
A férfi kötekedésének az autóból érkező hangszóró vetett véget. Riasztást kaptak. Betörés a belvárosban.
– Ms. Vannoyt a maga felelősségére bízzuk. Juttassa haza. Maga pedig holnap jöjjön be az őrsre, hogy megírjuk a papírokat Mr. Murray. Túl magas a szervezetében az alkohol szintje, és a továbbiakat holnap megbeszéljük… – jelentősségteljes pillantást vetett rám. –  Ezt addig is elteszem. További szép estét.
A két rendőr Sean jogosítványával hagyott hátra minket.
Ha lehetett, még lejjebb csúsztam az ülésen, s felnyaláboltam az egyik sört lábam mellől, hogy felpattintva kupakját, nehéz kortyokkal küzdjem le szégyenemet.
Kiskorú. Ennyit erről.
– Ez pocsékul sült el. Kérsz? Most már annyira mindegy – a megbontott üveget felé nyújtottam.
– És még a felsőmet is rosszul vettem vissza. Nem hitt nekem. Sean, nem akartalak bajba keverni – reszkető hanghal fordultam felé. Megbocsájtást kerestem íriszeiben.

Az éles sárga fény elillant. Sötét foltok úsztak át a félhomályban, amiknek sodrába beleveszett a két rendőr szikár alakja. Végre. Eltűntek.
Meztelen combjaimat hosszan és durván dörzsöltem. Sajgott a bőröm kíméletlen tenyereim alatt. Légvételem csak nehezen és idővel csillapodott. Egyre mélyebbre süllyedtem az ülésben, ahogy rájöttem, ezt talán ennyivel megúsztam és az anyámnak senki nem tesz majd szemrehányást erről az estéről.  
Talán.
Nem csak az én arcomat festette gondterheltség. Sean ugyancsak letörten fordította felém arcát.
Egyelőre magam is vigasztalhatatlanul kerestem a kiutat a helyzetből, így képtelen voltam bármit hozzáfűzni megszólalásaihoz.
Annyira közel volt a pillanat. Olyan kevés kellett volna, hogy ruháim után a barátaim által gúnnyal rám aggatott görcsös megfelelési kényszertől kényelmetlenné vált szüzességemtől is megszabadítson. Odaadtam volna. Mint ahogy szórólapot osztanak, s megtalálják az első potenciális vásárlóját a nyomatékosításul nyomott szórólapok tartalmának, úgy bocsájtottam volna ezt a jelentéktelen első alkalmat Sean rendelkezésére.
Nem számított ez már semmit. Ha tizenhat évig nem volt olyan személy, akinek áhítattal adtam volna át lányos ölem kincsét, akkor miért ne lehetett volna az első fellángolásé? Égesse csak porig ezt a betokosodott romantikus képzetet Sean szenvedélye.

Vontatott mozdulatokkal bontottam fel az egyik üveg sört, hogy elkeseredettségtől kiszáradt ajkaimnak oltsam égető szomját. De az alkohol nem végezhette el ugyanazt a kényeztetést, melyet a fiú ajkaitól kaptam.
Ahogy elmúlt a vész, éreztem, hogyan forr fel ereimben a vér. Testem még emlékezett ígéreteire a másiknak, melyeknek a keserűség hirtelenjében ledönthetetlen gátakat szabott.
– Legközelebb olyan helyre vigyél, ahol semmi nem jöhet közbe. Rendben? És legyen minél hamarabb – vigyorom szavai hallatára csak felütötte végül göthös fejét. Minden várakozásomat felülmúlta, hogy Sean milyen kitartóan vágyott rám. Nem hittem volna, hogy lesz még rá lehetőségem, hogy érezzem szájának édes zamatát.
Erre máris közeledett, hogy megcsókoljon. Persze, míg szavaimat nem nyugtázta legalább egy biccentéssel, arcának két fele ott hevert tenyeremben, úgy tartva vissza a talán csak üresen fecsegőt.
Az ígérettől csak még jobban esett csókja.
– Soha nem tudhatod… légy résen. Lehet be kellene panaszolnom téged, amiért ma hagyod, hogy csak remegjek érted – nevetve válaszoltam egyáltalán nem komoly kérdésére, majd vissza vettem tőle a sörös üveget, hogy annak párás üveglapjával csitítsam tüzelő bőrömet lábaimon.
– A Vineyard Boulevard 69 alatt.
Szívesebben válaszoltam a hol lakok kérdésre, minthogy bevalljam a koromat. Hiszen jézusom! Ebből a helyzetből már nem jöhettem ki szerencsésen.
Ha bevallom, hogy tizenhat vagyok – óvodás picsa –, s nincs meg ehhez az a háttér információja, hogy szűz vagyok, elkönyvel valami könnyű cafkának. Ha viszont hazudok és tizennyolcnak mondom magam, akkor az első alkalommal hatalmas csalódás fogja érni tapasztalatlanságom végett.
Sehogy nem volt ez így jó…
– Ha elmondom a korom, nem teheted meg, hogy ezt a mait nem fejezed be velem? Oké? Ne diszkriminálj. Tartok még néhány alkoholról előadást, csak hogy többnek látszódjak – a gyenge mosoly mögött keserűség bujkált. Annak lehetősége, hogy elmegy tőlem a kedve, belém fojtotta az igazságot.
– Jó, tizenhat vagyok. De igazából már alig fél év és tizenhét leszek. Aztán meg mit számít már az a háromszor háromszázhatvanöt nap, míg betöltöm a nagykorúságot.
Félve simítottam végig karomon, mielőtt hátradőltem volna, hogy élvezzem a kilátást a sziget ezen részéről.
– Nagyon összehangoltan hazudtunk és ez a lényeg – nevettem el magam, ahogy félbeszakította a mondatot. – A zsernyák nem hitt nekünk. Túl szép lennék a húgodnak.
A mosoly lassan elhalványult arcomon. Lassan beértünk a belvárosba, s mikor már befordultunk az utcánkba, nem gondoltam, hogy beszélgetésbe kellene kezdenünk. Nem zavart a csönd mellette. Nem éreztem fenyegetve magam, nem frusztrált, hogy nem szórakoztatom megállás nélkül szavaimmal, mint egy ideges tinédzser.
Mielőtt kiszálltam volna az autóból, lemondtam a holnap majd keresel kérdésről és a várni fogom a hívásról kijelentésről. Kikötve a biztonsági övet, belepofátlankodtam privátszférájába, hogy egy csókot lopjak tőle. Talán nem várta, s azt hitte, majd csak intek a ház elől, de erre még szükségem volt. Nem akartam elfelejteni, miképp érintett, hogy eszemet vegye.
– Jó, éjt, Sean.