Daniel & Marcus

Lebuktunk a rajongók előtt, most már tudják, hogy hol tartózkodom és melyik az első szálloda ahol zargathatnak. Éppen ezért, hallgattam a megérzéseimre. Engedtem Dan kicsinyes ötletének és belementem, hogy akkor vegyünk itt egy házat, ahol meg biztosan nem találnak ránk, mert úgy hiszik, hogy ez a szálloda a mindenünk. Már kora reggel óta ébren vagyok, szombat van és ez csak egyet jelent  azzal, hogy kedvünkre vásárolgathatjuk a házakat. Vagyis csak A HÁZAT, mert egynél többet nem fogok megvenni, az biztos. Vettem le a kártyáról némi készpénzt, hogy legyen ha egy égbekiáltó árat mondanak nekem azért a házért amit Dan szeretne venni. Bár azt biztosra állíthatom, hogyha nekem nem fog tetszeni, akkor nem vesszük meg és kész. Ezt majd útközben neki is el fogom mondani, vagy talán csak akkor ha odaérünk. Az újságban ugyanis talált egy eladó házat vagy hallhatott valamit valakitől, fogalmam sincs, a lényeg, hogy meg kell néznünk szeretnénk-e vagy sem. Ennek megfelelően azon is elkezdtem gondolkodni mi lesz ha ezt a szüleink is megtudják. Egy cseppet sem tartok tőlük, maximum bubisra vágják a hajam, amiért hagytam, hogy a testvérem ilyesmire herdálja el a pénzt vagy megeshet örülni fognak. Legalább lesz nekik is egy biztos talaj itt, ha újra úgy döntenének eljönnek ide és akkor semmi szükség sem lesz arra, hogy egy szállodában lakjunk amíg kell. Vagyis lakjanak, mert ott lesz a ház. Amikor készen voltam, úgy értem teljesen felkészültem mindenre és már csak Dan hiányzott leültem az ágyra és vártam. Ha bármit is kérdezett nem igen válaszoltam a kérdésére. Most elvoltam a saját gondolataimban. Odette-nek ugyanis még nem újságoltam el, hogy ideköltözünk vagyis ide akarunk költözni. Nem tudtam, hogyan mondhatnám el neki, mennyire sokkolnám a hírrel és ez mennyivel szívmelengetőbb lenne a kettőnk közti kapcsolat elegyengetésében. Erősödne valamit, vagy meggyengülne? Fogalmam sincs sajnos. De amint végre Dan szól, hogy ő szintén készen van és indulhatunk fogom a kulcsokat és már pattanok is. Megvárom, hogy kijöjjön, becsukom és bezárom utána az ajtót. Nem szeretnénk ugyebár, hogy kiraboljanak a legeslegelszántabb rajongók, aztán indulunk a motorhoz. Igaz neki azt mondtam taxival fogunk menni, de most az egyszer fel fogom ültetni a motorra amit az ő pénzén vettem és kész. Nincs kecmec, sem az, hogy ő akar elől ülni vagy hasonlók, mert most én vagyok a főnök. Ez azonban nem látszik a tekintetemen. Inkább csak az mennyire izgulok, hogy milyen képet vág amikor a parkoló felé fogjuk venni az irányt, nem pedig az  út felé ahol inthetnénk egy taxist.
– Ne... ne arra! Nekem jobb ötletem van! – mondom ezt abban az esetben ha nem a parkoló irányába megy, hanem egyenesen a kijárat előtt ácsorgó taxi felé. Nagyon reméltem, hogy sokkal későbbre esik le neki mit is tervezek éppen. De az sem baj, ha egyből gyanút fog és ezt szóvá teszi. Úgysem tudna már sokat változtatni a döntésemen. Amint megérkezünk a parkolóba, körbe nézek – igazából csak azért, mert irtózatosan el akarom most kerülni az összes paparazzit és rajongót egyszerre – aztán Dan kezébe nyomom az egyik bukósisakot.
– Ülj hátra! – kérem őt erre miután én már felültem a motorra és a fejemre húztam az én bukósisakomat.
– Kapaszkodj! – bár nem hiszem, hogy ezt megértette volna olyan tisztán amilyen tisztán szerettem volna, de remélem van esze és tudja ha hátradől leesik és neki bizony annyi. Ezt meg ugyebár sem ő sem én nem szeretnénk, tehát... nem, egyáltalán nem fogok egy állat módjára repeszteni és megfeledkezni arról, hogy mennyire szeretek élni. Szóval igen, vigyázok magunkra, ezt senkinek sem kell mondani, mert tudom és igyekszem betartani. Amúgy is, nem áll szándékomban gyorshajtásért büntetést kapni vagy bekerülni az őrsre. Eddig egész jól elkerültem, remélem most is sikerülni fog.

Daniel & Marcus

Azt hiszem sikernek könyvelhetem el, hogy Dan örült az általam választott járgánynak. Bár én így is úgy is a motorral mentem volna, ha tetszik neki ha nem. Ezt már elterveztem és olyan megmásíthatatlan döntést hoztam, ami mellett kitartottam volna, ha szükséges. Legalábbis valamilyen úton-módon biztosan. Úgy vélem vagyok annyira ravasz, hogy meg tudjam győzni őt akkor ha kell. De most semmi szükségem nem volt rá, szerencsére. Ezért szinte már hálát adok az égnek, legalább kevesebb energiámat pazarlom el. A hasonlatára csak nevetek egyet, félek, hogyha bármit is mondanék az előbb volna sértő a fülének, mint nevetséges, ezért nem próbálom meg magamra haragítani. Semmi szükség sincs arra, hogy pont most a ház vásárlásakor hajba kapjunk. Ha most itt volna Sebastian akkor biztosan ellátna tanácsokkal, hogy mégis érdemes-e megvenni a házat, tényleg annyit ér, amennyit kérnek érte. Nincs valami hátulütője ennek az egésznek vagy hasonlók, amit az ő szeme jobban láthat, mint a miénk. Vagy esetleg ráébreszthetne arra, hogy nekem meg kellett volna osztanom ezt az ötletet a szüleinkkel is. Mert én eddig biztos, hogy nem mondtam nekik semmit, hogy Dan szólt-e vagy sem, azt nem tudom. De nagyon remélem igen, mert ha nem az is esedékes, hogy a szüleink kicsinálnak minket. Kivéve ha nem és... Igazság szerint nem szeretném ha gyorsabban mennénk, jobb szeretek ráérősen irányítani, most úgysem hajt minket senki. Ráérünk, tényleg ráérünk és ha van egy hely ahol szívesen meghalnék, akkor az inkább egy puha ágy legyen, mintsem a kőkemény aszfalt. A tesómmal ellentétben én igyekeztem nem állítani a sebességen, de most szerencséje volt, hogy nem csaptam a kezére, pedig képes lettem volna rá, mégsem tettem meg. Végül is az a lényeg, hogy épségben megérkeztünk a házhoz és csak ez számít. Leveszem a fejemről a bukósisakot és figyelem ahogy Dan a házon csodálkozik.
– Mondd, hogy a hátsó udvaron kert is lesz! – nem tehetek róla kert-orientált vagyok, már gyerekkorom óta ahhoz vagyok szokva, hogy a házunk környékén van kert, lehetőleg virágokkal teli. Bár azt nem tudom, hogy Gina itt csodákra vagy rémségekre volna képes. Mindegy. Jobb ha előbb megnézzük a házat és eldöntjük mit is szándékozunk tenni vele.
– Gyere, ne ácsorogjunk itt, hanem csengessünk be és beszéljünk a jelenlegi tulajjal! – lepattanok a motorról most már én is, mert gondolom egész álló nap nem ülhetünk ölbe tett kézzel és nézhetjük, hogy mégis milyen szép ez a ház vagy sem. Az 'eladó' tábla szerencsére még kint van, szóval vagy hamar jöttünk és megelőztünk mindenkit vagy senkinek sem kell, mert akinek kellene, annak már van itt egy háza és elég neki egy.

Daniel & Marcus

– Tudod, hogy szeretem a kerteket, de belehet ide rendezni mindenféle növényt, ha a hátsó udvar pont megfelelő. – persze innen nem látok hátra, nem tudnám megmondani, hogy mi van itt és mi nincs. Csak azt látom ami elől van és minden kíváncsi szemlélő számára engednek. Különben rendelkezik terasszal és ez tetszik, de eszem ágában sincs ezt hangosan kimondani. Az meg határozottan jó plusz pont, hogy még garázs is van. Ha megbolondulok és a motor meg ház mellé még egy autót is veszek, akkor kelleni fog a hely. De ott még ugyebár nem tartunk. Eddig csak a motor van meg, a házat meg csak szándékunkban áll megvenni, az autót még meg sem említettem. De tény, hogy sokat segítene ha lenne egy és nem csak egyedül vagy Dan-el kóricálnánk a motorral. Majd apának adom a régit, hogy fektesse bele a cégbe az értékét, igen, ezt egyfajta kiengesztelésnek szánom, amiért én nem avattam be őket semmibe. Legalább látni fogják, hogy igyekszem. Dan már fent is volt a lépcső tetején és be csengetett mire én szépen és lassan odakullogtam mellé. A csengő elég vicces hangot adott ki, azt hittem elnevetem magam Dan mellett, de nem történt így, mert ajtót nyitottak nekünk. Az a szörnyű felismerés markolt a szívembe amikor a nőre néztem. Az első asszisztens a forgatásról, Deborah. Tudtam, hogy a férje építész és saját maga tervezi a házakat, de azt nem gondoltam volna pont itt, pont ez a ház a rendezőasszisztensé volna. Persze kinézem belőle, hogy ilyen háza lenne, nem is egy. Gondolom felismert. Máskülönben nem tegezne minket.
– Ez Melodráma, a rendezőasszisztens, még szép, hogy tegez és vigyorog rád. – magyarázom neki halkan, bár Deborah a nyomunkban van szóval, irtózatosan halknak kell lennem. De amikor azt mondta, hogy utunkra enged és nyugodtan nézzünk szét a házban és utána beszélünk az árról. Szinte tudtam, hogy megfog fosztani attól a pénztől amit most magammal hoztam. A kedves mosolygós arc, valójában egy őrjöngő fenevadat rejt, pláne akkor ha a munkáról van szó és azt ő nagyon, de nagyon szereti.
– Köszönjük Deborah! – megpróbálok ugyanolyan meghitten és ravaszdin visszavigyorogni rá, ahogyan ő teszi. Aztán a testvéremre nézek, vagyis inkább ő fordul felém és jegyzi meg, hogy kölyök-képem van és ezért tegez minket a nő.
– Vagy csak tudja, hogy nem érdemes magáznia, mert már 'puszipajtások' vagyunk. – öltöm ki a nyelvem Dan-re, bár azért én meggondolnám, hogy tényleg olyan hű de jóban vagyok a rendezőasszisztenssel vagy sem. Ha van aki a forgatások alatt élvezi a megkínzásomat, akkor az csakis ő és senki más. A testvéremmel ellentétben én azonban nem kezdtem el rohangászni és nézelődni a szobák között, még nem, amíg meg nem bizonyosodok róla, hogy van valami hátsókert is. Ahol legalább lehet egy grillezést vagy valamit tervezni, ha kedvem támad hozzá.

Daniel & Marcus

Csodálom Daniel energiáját, legszívesebben itt most nevetgélni kezdenék, de nem teszek semmi ilyesmit. Nem szabad hagynom, hogy ez a nő így lásson engem. Ezért igyekszem halál komoly lenni, semmi hülyeség ami teljesen kiakasztaná őt és kidobna minket a házból. Mert hajlamos rá, csak Dan nem ismeri őt, én azonban igen. Tudom, hogyha esélye volna rá, addig kínozna minden színészt amíg minden tökéletes nem lesz. Szerencsére azonban nem ő rendező, ezért meg határozottan nagy hálát tudok adni az égnek. Máskülönben meg szeretem, mert ha nem a munkáról van szó, hanem a lelki bajokról, akkor egész jól el lehet vele beszélgetni. Én megjegyzem nem egyszer neki köszönhetem, hogy szabadnapot is kaptam, mert olyan szenzációs ötlete támadt, amihez egyáltalán nem kellettek a színészek és azt mindenki bekomálta, nem jó ötletnek tűnt. Sőt még dicséretet is kapott érte, akármi is volt éppen az.
– Röviden a munkatársam és szeretek vele dolgozni, ez már a második közös filmünk. – azt, hogy szeretek vele dolgozni és ez már a második közös filmünk direkt nem suttogva mondtam, szerettem volna ha meghallja ha mást nem is. De szerintem Dan tudta, hogy direkt teszek így és próbálok nagyon aranyosnak és szerethető színésznek tűnni Deborah előtt, akinek aztán végképp nincs egy rossz szava sem róla. Amúgy nincs is, de jó ha tud róla vagy legalább hall valamit abból amit a testvéremnek mondok. Semmi rossz nincs abban amit mondtam, mert tényleg így gondolom, szóval senkinek sem kell rögvest azt gondolnia, hogy pusztán hízelgésből teszem amit teszek és mondom amit mondok.
– Én meg a tiédet puszta szeretetből és máris kvittek leszünk. – viccelődöm vele, mert csak nem lehet visszapasszolatlanul hagyni egy ilyen nagy labdát amit felém dobot. Meg amúgy is tudom, hogy nem veszi komolyan, szóval nem most fog elkezdeni pufogni, mint egy fóka Deborah előtt. Az határozottan vicces volna, sőt szerintem még jobban elkezdene vigyorogni, ami meg Dan-t zavarná. Amint leellenőriztem, hogy hátul van kert, sokkal nyugodtabban jártam a szobákat meg a felfele vezető lépcsőt is. Ahogy sikerült megbizonyosodni arról, hogy a ház látszólag megfelel nekem, a nappaliba tartottam, mert beszélni szerettem volna Deborah-val. Csak ugyebár Dan megakadályozott ebben, játékosan kellett megközelítenie és ki kellett rángatnia a hátsókertbe ahol bukfencezett is örömében. Már beszédre szerettem volna nyitni a számat amikor Deborah megjelent és feltette a kérdését, hogy kell a ház vagy sem, mert van más vevő is. Hát abban biztos voltam! De ha megjegyezhetem, akkor arra nem számítottam, hogy a testvérem le fog térdelni elém és úgy könyörög ezért a házért, mert szeretné megvetetni velem.
– A berendezés marad vagy azzal együtt adod el a házat? – ez leginkább azért érdekelt, mert tudni akartam, hogy mit fizetek ki. Nem ugorhatunk fejest, semmiben sem amíg nem tudjuk miről van szó Dan bármennyire is könyörög.

Daniel & Marcus

Természetesen szeretek jó döntéseket hozni, nem meggondolatlanul cselekedni és tudni azt mi vár majd rám. Ehhez persze az kellett, hogy tárgyaljak a drága Melodrámával és tisztában legyek azzal mi az amit ki fogok fizetni. Megéri az árát vagy sem, tehát nem becsülöm fölé esetleg alá a ház értékét. Mondanám, hogy több időre lett volna szükségem, kicsit elbeszélgetni vele nem csak a házról, hanem úgy összevissza mindenről, csak mert azt szerettem volna lássa igenis érdekel az ő hogy van és hasonlók. De erre hála Daniel-nek nem volt lehetőségem, ő gyorsan akart dönteni, beköltözni ide, a birtokába venni az egész házat, tudni azt, hogy végre van egy stabil épület ami ide köti őt és az lehetőleg nem egy hotel szobája.
– Persze, az nekünk csak jobb ha nem kell átrendezni a házat. – több időbe telik, nekem meg nem hiszem, hogy lesz energiám, időm, kedvem cipekedni és bútorokat vásárolni, így is problémás vagyok Dan számára, nem szívesen fokozom én ezt tovább.
– Igen, megtarthatod. Szerintem pont annyi amennyit várnál a házért. – természetesen tisztában voltam azzal, hogy ezért még tarkón fogom csapni a testvéremet, de majd akkor ha ketten maradunk. Én akartam odaadni a pénzt, persze sebaj, lehet elnézem neki vagy maximum figyelmeztetem, hogy a munkatársaim előtt ne kotorásszon az én pénztárcámban.
– Oké, menj csak nyugodtan! – szóltam utána, de szerintem már nem hallotta meg úgy rohant a szobákhoz. Nem bántam, legalább nyugodt körülmények között intéztem el Deborah-val a papírokat, kérdezősködtem tőle egy kicsit, hogy milyenek a szomszédok, hogy vannak a gyerekei és ilyen általános baráti kérdések ami azt sugallja érdekel mi is van vele.
– Persze! – szólok Daniel-nek aki már rögvest kényelembe is helyezte magát az egyik fotelben. Legszívesebben nevettem volna rajta egy kicsit, de nem tettem meg. Még mindig nem akarom, hogy Deborah így lásson engem. Nem mintha nem látna nevetni a munka során is, de akkor maximum kínomban röhögök. A ház kulcsait is megkaptam tőle, így nyugodtabban fordulok Daniel felé és úgy beszélek hozzá.
– Most is elhozhatjuk őket, de nekem a hotelban kell maradnom még egy darabig. – nem mintha nem érezném jobban magam a házunkban, de még nem járt le a határidő amennyire kivették a szobát nekem. Szóval így is úgy is kidobott pénz, tehát jobban teszem ha végigülök ott és várok.
– Te fogod eltakarítani utána a szemetet! Én majd vállalom a sütést, legutóbb is szénné égeted az egészet a nagy szerelemtől. – igen, éppen Pandora-val csevegett Skype-on, ezért nem figyelt eléggé a grillsütőre és annak meglett a következménye. Rendelhettünk pizzát a finom húsok helyett.