Diana & Savannah

Tárgy: Diana & Savannah 2015-06-26, 01:38

Kénytelen voltam az utolsó pillanatban lefújni Arden legújabb zseniális ötletének kivitelezését, mert a főnököm felhívott, hogy ma is be kéne ugranom segíteni. Igaz, hogy erre a hétre kértem a szabadságomat, mert hát az ember lánya kénytelen időt szakítani a tanulásra, ha az év végi vizsgák gyorsabban közelednek, mint Arden a menza felé, ha sajtosmakaróni a kaja. Minden korombeli tökéletesen tisztában van vele, hogy a vizsgaidőszak előtti hetek pihenéssel telnek, illetve az azon való gondolkozással, hogy talán diplomaszerzés nélkül is képes leszek megélni a jövőben, ha mondjuk eladom a szerveimet, vagy csak úgy szimplán a testemet árulom egy benzinkút árnyékában. De mindig rájövök, hogy szükségem van mindkét vesémre, mást sem vonnék meg a veséjétől (mert azért ennyire önző még én sem vagyok), a mellem pedig túl kicsi ahhoz, hogy prosti legyek, a benzinszagot is utálom, szóval jobb lesz elkezdeni a tanulást. Mert a vizsgák tényleg gyorsabbak még Ardennél is. Visszatérve a munkához, kivettem a szabadnapjaim egy részét, hogy legyen időm tanulni, meg rossz dolgokat művelni, ami miatt börtönbe jutok, és kénytelen lesz idetolni azt a hülye kefehajú fejét a nagybátyám is, mert már tényleg régen látogatott meg, ahhoz képest, hogy elvileg vele lakom. Na, egyébként ez már csak azért is nagyon jó, mert csak ezen a héten már három napon kellett dolgoznom, és szerda van. Egy kis osztás, szorzás, gyökvonás, és rádöbbenhetek, hogy három nap telt el, ebből én hármat dolgoztam (van egy olyan érzésem, hogy a matekvizsgám jól fog sikerülni). Na már most, ez mind szép meg jó, mert elvileg ez fizetett szabadság, a baj csak az, hogy kurvára nem szabad szabadság. Lassan én fogok fizetni azért, hogy szabadságra mehessek. A főnököm egy idióta, ráadásul egy büdös idióta, úgyhogy csak merem remélni, hogy lassan megfullad a saját szagától, és Chuck veszi át a helyét, az unokaöccse, aki nem csak hogy dögös, de az illata is jó, ami szerintem az ő vérvonaluknál kész csoda.
- Cica, emeld fel a formás kis seggedet, és vidd már ki a sült halat a négyes asztalhoz - förmed rám Mr. Dögös és illatos, én pedig gyorsan belekényszerítem magamat a szörnyű valóságba, hogy most nem ücsöröghetek, és próbálgathatom megoldani a kémia leckét, miközben Chuck-ot bámulom, hanem dolgoznom is kéne valamit. Ha már fizetett szabadságon vagyok, akkor ne lógassam a lábamat feleslegesen, ugyebár!
- Kár, hogy ilyen szexi - sóhajtom, miközben felpattanok, és rávetem magamat a két tál sült hallal megpakolt tálcára.
- Mit gügyögsz?
- Csak azt, hogy güdgyügyügyüüügyüüü - és gügyögve kiviharzok a pult mögül, elsasszézok a négyes asztalig, és lerakom a későebédet a pár asztalára. - Jó étvágyat kívánok! Ha bármire szükségük lenne, kérem szóljanak - hajolok meg enyhén, majd visszaandalgok a pult mögé, és éppen a kémia házimat keresem, de hamar rádöbbenek, hogy most öntöttek rá három kiló friss garnéla rákot. Nem baaaaj, majd ha a tanárnő rákérdez, hogy megette-e a kutyám a házimat, csak legyintek, és azt felelem: Nem, nem, olajban sütötték ki, a garnélákkal együtt.
- Vanny, kicsit állj be a pulthoz, küldd ide Chuckot - vakkant Büdös bácsi, kidugva a fejét az irodájának csúfolt egérlyuka ajtaja mögül, majd el is tűnik. Én teszem, amit tennem kell, lopok két kisütött garnélát, majd a pult mögé sétálok.
- Hív a Sötét Nagyúr! Ha már úgyis ott vagy, szólj már neki, hogy írja be a google-ba, hogy "fizetett szabadság". - Chuck arrébb andalog, még útközben rácsap a fenekemre, mire bosszúsan rászisszenek, aztán beállok a pulthoz, és gyorsan felmérem a terepet. Két bőven nem nagykorú, 15 év körüli srác közeledik tizenegy óránál, egy harmincas férfi már ki van szolgálva, és a koktélját iszogatja, miközben valamelyik Apple-termékkel, ami akkora mint a lakásom, telefonál, vagy filmet néz, vagy csak felvág. Egy fiatal, húszas nő robog 12 óránál. Feldúlt. Feltehetőleg férfi van a dologban, talán szakított a barátjával, vagy az csokit vett neki szülinapjára, pedig diétázik. Na jó. Sorrend. Az Apple-csávó marad, a két kiskölyköt arrébb rugdalom, és kiszolgálom a feldúlt nőt.
- Mit adhatok? - tudakolom a kis srácokat, akik ekkor érnek oda elém.
- Két korsó sör - és levágja elém a pénzt.
- Személyigazolványt szeretnék kérni - nyújtom a kezemet. Pislognak. - Ez esetben vannak finom gyümölcsleveink, és Spongyabob-os jégkrémünk - mosolygok, mire éppen felháborodnának, de az ő felháborodásuk semmi, a feldúlt nőéhez képest, aki elé gyorsan odaállok, mikor a pult elé érkezik.
- Szép napot, mivel szolgálhatok? - teszem fel a kérdést, és a kezeimmel a két kisebbnek mutogatok, hogy menjenek innen, ha nem szeretik a Spongyabobot.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-06-30, 00:31

Ha akartam, ha nem az egész napom szarul sikerült, pedig nem állt szándékomban elrontani az egészet, de tényleg. Azt hiszem ehhez nekem kell valami pia, vagy esetleg csak egy kis pihenés, nem tudom, de az biztos, hogy nem maradok otthon. Állást akarok keresni magamnak, nem akarok.csak itt ücsörögni, nem tudom ez miért van így, de szerintem ez az, hogy már önálló felnőtt nő vagyok. Persze nem hagyja apa, mert neki egyik munka sem tetszik, szerinte ha apáca lennék, akkor neki az lenne jó, nekem pedig nagyon nem, szóval hagyjon engem ki az ilyenekből. Nem szabhatja meg, hogy mit fogok tenni, a saját szabadidőmben, hiszen, ha munkát vállalok, akkor legalább nem vagyok otthon vele, és a védencével Finnel, és akkor nem kell félnie attól, hogy valamit csinálunk majd otthon, együtt. Igen, apa már tudja, és nagyon nem tetszik neki, de egyszerűen nem mozgat ma már ez sem, ahogy az sem, hogy mit gondol. Szeretem, az apám, hallgatok is rá, egészen addig, amíg irányítani nem akar, hiszen felnőtt nő vagyok, és hat éves korom óta nem láttam őt. Ez azért sokat számít ez, hiszen több, mint tíz év telt el, és már nem az a lány vagyok, akit ő otthagyott. Nem vagyok egy kjslány, tudok magamra vigyázni, és mindent megtudok csinálni magamnak, amit szeretnék. Ha én csaposként akarok dolgozni, akkor csapos leszek, ha rúdtáncosnő akarok lenni, akkor az leszek, mert az még megy is. Mikor otthon lázadtam elmentem egy olyan tanfolyamra, és a legelején egyszer leestem, de utána biztosabb voltam a rúdon, mint a szilárd talajon. Anyám erre nem úgy reagált, ahogy egy normális anyának kellene, hanem közölte velem, hogy így legalább valami hasznos is ragadt rám, és nem kell majd azon agyalnom hol fogok dolgozni, ha egy bárba nem vesznek fel. Szerinte a rúdtáncolás is egy szuper munka, és nagyon jól lehet vele keresni, hogyha valaki úgy néz ki, ahogy én, vagy ő fiatalabb korában. Miután apuval szétmentek egészen megváltozott, és sajnos nem jó értelemben, ettől függetlenül értem apus nézeteit.
Hogy egy kicsit kipuffoghassam magam, először csak sétálni indulok, hátha kiszellőzött buksival, majd jól leszek. Igen, ez volt a terv és én komolyan reménykedtem abban, hogy ez majd jó lesz, hogy sokst segít, de semmit sem segített, egyszerűen olyanolyan katyvasz volt a fejemben, a gondolataim egymáson gurultak át, és igen, mérges voltam, nagyon is, most is az vagyok. Fel tudnám ezt használni sok mindenre, de most nem akarom, máe csak leakarok higgadni, és kicsit elengedni magam. Erre mi anlegjobb megoldás? Alkoholba folytani bánatunkat, igen, annál jobb dolog nincs is erre, és mivel a parton járok és a közelben tudok egy nagyon szép kis helyet, ahol kiszolgálnak, így tappancsaimon arrafele veszem az irányt. Nem várok csodát egy üveg vodkától, nem az a fontos, de még mindig ideges vagyok, feldúlt és valaki még belém is jön mikor belépek a bárba. Utálom ezt. Levágódom a pulthoz, mint valami durcás kislány és úgyis pillantok fel a lányra aki hozzám szól. Nagyon fiatalnak tűnil, vajon mit keres egy ilyen helyen?
- Egy új apával tudsz szolgálni? - pillantok fel a szép arcú fiatal lányra, de mivel van egy olyan érzésem, hogy ez lehetetlen sóhajtva kinyógök valami normálisat is. - na jó, igazából teljesen mindegy, de valami jó erőset kérek, ha lehet, személyit is mutatok, ha kell. - mivel láttam a két fiatalabb alakot is itt, jelzem, hogy elmúltam annyi, hogy kiszolgálljanak engem, ne csak vízzel, meg üdítővel.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-06-30, 12:19

Már-már érzem az ereimben, hogy most száraz vállat kell nyújtanom, amin kedvére kisírhatja magát az ismeretlen jövevény, de rádöbbenek, hogy cseppet sem bánom. Nem, persze, nem annyira szeretem hallgatni más emberek nyűgjét-baját, mert hát nekem is megvannak a saját problémáim - az más tészta, hogy az ismerőseim kevesebb, mint egy százalékának számolok be róla. Valószínűleg azért nem szeretek meghallgatni másokat, mert ők sem hallgatnak meg engem, és sosem lennék hajlandó bevallani, hogy meghallgatnának, de még hogy meghallgatnának, csak hát néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Nekem meg ugyebár nincs is anyám. Másrészről pedig azért nem kedvező nekem elmondani a problémákat, mert általában arra a következtetésre jutok, hogy az ember, aki nekem sírdogál, sokkal kisebb problémával küzd, mint én. És ilyenkor kiakadok, hogy ne sírjon már, hanem szedje össze magát, mert itt vagyok én, a hős, és blablabla. Ez elég nagyképű tőlem egyébként, mert nyilván az embereknek más a tűrőképességük is, meg pont nem mások tehetnek az én bajaimról.
És mégis, visszatérve az előttem helyet foglalt nőhöz, belém hasít az a gondolat, hogy semmit nem tennék most szívesebben, mint meghallgatnám őt, és segítő jobbot nyújtanék neki. Elvégre sok szart megéltem már, ahhoz képest, hogy ilyen fiatal vagyok. Sok jó tanáccsal rendelkezhetek nem? Dr. Savannah Vang, pszichológus.
Elvigyorodok, amikor új apát kér tőlem. Legalább szórakoztató emberrel hozott össze a sors.
- Látom, hogy nem vagy pelenkás, mint ők - meg mint én -, és amúgy sem célom még követelőzni is, amikor látom, hogy torkig vagy mindennel - magyarázom, és a pult alól előveszek egy feles poharat, amit elé csúsztatok, majd egy üveg Jägermeistert veszek ki a hűtőből, és egy üveg tequilát. - Nem fogok hazudni, gondolom tudod, hogy a jäger elég drága, szóval ha arra nem költenél szívesen, akkor itt van ez - bökök a sombrero kalapos üvegre, megvárom, hogy válasszon, és miután megteszi, a másik üveget visszarakom a hűtőbe, a választott üvegből pedig töltök a pohárba (és ha szükséges, vágok mellé friss citromot, és egy kevéske sót helyezek elé az asztalra).
Körbepillantok. Az Apple-reklám csávó még mindig itt lopja a levegőt, de más nincs a pultnál. A pult mögé nézek, az asztalokhoz, és amikor egy kéz a magasba lendül, és nagyon nem úgy látszik, hogy Chuck, vagy bárki rohanna, mert ugyebár a vendégek az elsők, nagy sóhaj tör ki belőlem.
- Pár perc, és visszajövök - ígérem meg a nőnek, majd gyorsan kiszaladok a pult mögül, és a türelmetlenül kapálózó vendég felé veszem az irányt.
- Fizetni szeretnék - dünnyögi a férfi, mire bólintok.
- Egy pillanat, és hozom a számlát - bólintok, a legvarázsosabb mosolyomat magamra véve, majd visszatáncolok a pulthoz, és a számlával a kezemben ismét a férfi előtt termek. Lerakom elé a kis füzetet, majd magára hagyom, hogy berakosgassa a borítékba a pénzt, és hagyjon annyi borravalót, amennyit ő jónak lát.
- Itt vagyok, bocsánat, csak túl kevesen vagyunk, lassan mindent én csinálok - kérek elnézést a magára hagyott vendégtől. - Egyébként Savannah vagyok. Ha gondolod, vannak koktéljaink is, de tölthetek még egy kört, és közben elmesélheted, hogy honnan fogsz új apát szerezni magadnak - mosolyodok el barátságosan.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-07-01, 13:31

Fogalmam sincs, hogy miért is kell ezt így megoldani, hogy miért jó, az én drága édesapámnak, hogy beleszól egy-két dologbs, amihez igazából semmi köz, mivel mar felnőtt nő vagyok. Utálom, hogy amióta itt vagyok, azóta mindenbe bele akar szólni, és irányítani az életemet. Nem igazán értem, hogy ebbe mi a jó neki, szeretem apust, tényleg, csak engem nagyon tud zavarni, hogy ennyire beakar korlátozni, azt akarja, hogy az legyen amit ő szeretne. Szerinte csak jót akar nekem, csak rajtam akar segíteni, nert tudja melyik munkával mi jár, hiszen ő nem csak Dublinban élt, hanem máshol is, és neki nagyobb tapasztalata van mindenben, mint nekem... tudom, hogy ebben igaza van, ezért sem szoktam ellenkezni, de most megtesze. Csak egy kicsit, hogy szabadabbnak érezhessem magam, nem kell annyira, mint otthon anyánál, csak egy kicsit.
Se anyánál, se apánál nem vagyok teljesen jó helyen, de akármi is legyen apához több jó dolog köt. Nem csak az, hogy itt van Finn mellettem, de azért apa is foglalkozik velem, ami nekem tetszik, igen, örülök neki, hogy nem tesz magasról a fejemre, és látom rajta, hogy igazán foglalkoztatja, hogy mi van velem. Biztos nem lehetek abban, hogy érdekli is, de ha már kiakarja lógatni az embereket az ablakon, mert megkörnyékeznek engem. Ez csak jelent valamit. Anyám valami kidobott pasiját is rám akarta tukmálni, mert annyira összezuhant. Nem volt valami jó pasi, szóval kihagytam inkább, nem ugyanolyan az ízlésem, mint anyának.
- Ah, köszönöm, ezt most jól hangzik, de igen fiatalnak tűnsz. Hogyhogy itt dolgozol? - kérdezem meg tőle gyorsan, persze csak akkor kell válaszolnia, ha szeretne, nem szeretnék indiszkrét lenni, szóval most csak rajta el, hogy rendesen beszélgetünk-e, vagy sem. Figyelem, ahogy előveszi az italokat, aztán gondolkodás nélkül szólalok meg. - Legyen mindkettő, úgy sokkal erősebb lesz szerintem. - igen, én most ilyen helyzetben vagyok, nekem minden jöhet ebben a pillanatban, mert kell az ital, ami miatt talán helyrerakom a buksimat. Mondjuk, ha lerészegedek, akkor csak rosszabb helyzetben leszek, így azt lehet, hogy nem kellene.
- Rendben van. - mosolygok a lányra, mikor elindul az asztalhoz én pedig lehúzom az egyik italt gyorsan, hogy megnézzem hat-e valamennyit. Igen, érzem, ahogy az ital marja a torkomat, majd a melegséget, ami szétára a nyelőcsövemben, aztán a gyomromban is érzem. Szeretem ezt az érzést, ahogy szétárad a tagjaimban, viszont ettől függetlenül érzékelem a külvilágot is, azt is, hogy mi történik körülöttem, és rájövök, hogy lehet igaza van apának. Az ilyen munka lehet nem lenne nekem való, de biztos vayok benne, hogy annak sem örülne, ha közölném vele, hogy rúdtáncosnő akarok lenni. Szerintem ott lenne végem.
- Semmi baj, de el sem hiszem, hogy mindent rád hagynak. Beálljak segíteni? - kérdezem egy mosolylal, de igazából lehetne ez komoly gondolat is, mert egyáltalán nincs semmi dolgom ma már, így bármibe belevetem magamat. - Kell még egy kör, és én Diana vagyok, és nagyon szép neved van. - engem mindig lenyűgöz, hogyha valakinek ilyen szép és különleges neve van. Nem tudom miért, de mindig is másmilyen nevet akartam, de rám már csak ez illik. - Ez egy érdekes dolog... ebayen szerinted lehet venni? - célzok az új apa dologra ezzel és elbis mosolyodok. Ha már életeket is lehet ott venni, szerintem az apa dolog is menni fog.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-07-01, 22:47

Rákérdez a koromra, ami egyébként egyáltalán nem ritka kérdés ezen a helyen. Persze, én kérek itt személyit, hogy kiadhassam a piát, mikor elvileg még öt évig jómagam sem nyúlhatnék hozzá. Elvileg legális itt dolgoznom, gyakorlatilag meg még nem volt belőle semmi probléma, és amúgy meg én vagyok az egész kócerájban a legnagyobb munkaerő... Khm, az egyetlen munkaerő. A főnököm szerintem akkor is merne kockáztatni, ha tök illegális lenne az itt tartózkodásom.Bár nem vagyok nagy szakértő, őszintén fogalmam sincsen, hogy mik a szabályok. Idejöttem, felvettek, és azóta majdnem minden délutánomat itt töltöm, nyáron pedig este tíz, tizenegyig is maradok délután négytől (idén nyáron reggel héttől úszómester is vagyok az egyik partszakaszon, úgyhogy nem tudok hamarabb kezdeni). Röviden: kidolgozom a belemet. Meg az ő belüket is. Mindenki belét én, egyedül, saját magam dolgozom ki.
- Pénz szerzés. Sosem baj, ha az ember már fiatalkorában a talpára áll - vonok vállat, és apránként kihúzom magamat, mert mégis csak büszke vagyok. - Egy éve itt dolgozom már. Sok vendég megszokott, meg amúgy szeretek itt lenni. A szüleim nem azok a nagylelkűek, akik adnak zsebpénzt a gyereküknek, szóval kitaláltam, hogy majd én megdolgozok érte - halványan elmosolyodok, és egy pillanatra lesütöm a szememet. Nem az ő hibája, hogy hazudok neki.Ez már megszokott nálam, szinte rutinosan beszélek úgy a szüleimről, mintha még élő emberek lennének. Szegények. Békében nyugodhatnának, de ehelyett én mindig úgy beszélek róluk, mintha rossz szülők lennének: akik soha nincsenek otthon, mert sokat utaznak, akik nem adnak zsebpénzt, akik nem fizetnek be a nyári táborokba. Ha valamit nem tudok megengedni magamnak, vagy valahova nem tudok elmenni, mindig azzal jövök, hogy a szüleim így, a szüleim úgy. Borzalmas ember lehetek, hogy ezzel hazudozom. De nincs mit tenni. Ha véletlenül egy rossz embernek bököm ki az igazságot, még véletlenül szól a nevelőintézetnek, hogy tökegyedül élek, és a gyámom is csak néha napján látogat haza. Nem akarok árvaházba kerülni azért, mert mindenkinek beszámolok a magánéletemről. Inkább hazudok, és úgy teszek, mintha a szüleim élnének. Fura... mintha magammal is próbálnám elhitetni egy picit. Mint amikor eljátszol a gondolattal, hogy az a fiú, akit kedvelsz, viszont kedvel téged. Elhiteted magaddal, mert olyan szép álom.
Miután kiszolgálom az előttem ülő nőt, és az asztalnál kalimpáló férfit, ismét a pult mögött termek.
- Dehogy, dehogy! Te most vendég vagy itt, ilyesmit nem kérhetek - ellenkezek, és kétségbeesetten rázom mellé a fejemet is. - De amúgy, ha szívesen dolgoznál itt, szólhatok az érdekedben. Kőből van a diri, de én könnyen megtöröm az ilyen kőembereket - motyogom, és a hüvelykujjammal hátramutatok az ajtóra, ami mögött valahol a folyosó végén, ott ücsörög az a kretén bajuszos, a szexi unokaöccsével az oldalán.
- Köszönöm! Neked is király... Diana - egy pillanatig rágódok a néven, aztán a tenyerembe csapok. - A Scooby Doo! Kiskoromban Diana volt a kedvencem, szép és okos akartam lenni, mint ő - közlöm a lényegtelent, majd átterelem a szót az édesapjára, és vigyorogva nyugtázom, hogy ez a lány legalább annyira elvetemült ötletekkel tud előállni, mint amilyenekkel én szoktam. - Nem tudom, még sosem írtam be az ebay keresőbe, hogy "dad", de azért kipróbálhatod. Csak ne lepődj meg, ha kínai.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-07-03, 16:43

Nagyon fiatal a lány, ezért is érdekel, hogy vajon mit kereshet errefele, de nincs ezzel baj, vagyis szerintem. Igaz, fiatalkorú, de biztosan dolgozhat itt, hiszen, ha nem így lenne, szerintem már rég ki lenne innen rakva, vagy kapott volna egy akkora büntetést, hogy nem tudná kifizetni. Vagyis én erre tippelek, persze megeshet az is, hogy senki sem tud arról, hogy ő itt van, emiatt nincsen semmi gond ezzel, már nem mintha az én dolgom lenne, hogy kitaláljam, hogy szabad vagy sem. Nem vagyik se ellenőr, se rendőr, sőt semmi sem vagyok, csak valamin kattognom kell, ahelyett, hogy apám miatt puffogok. Ez nagyon jól megy nekem, tudom, de most nem emiatt vagyok itt, mondjuk de, az sodort ide, de vissza tudom fogni magam, csak innom kell. Remélem, hogy az majd segít kicsit helyrerakni azt a kavalkádot, ami a fejemben van, hogy majd egy kicsit összeszedem majd magam tőle, mert lerészegedni bem akarok. Még csak az kéne, akkor apa biztosan lekiabálná a hajamat a fejemről, vagy még rosszabb. Amúgy sincs részegedős hangulatom, inkább szenvedek csendesen, jobb lesz nekem.
- Oh értem, és szerintem jól csinálod, ha meg szeretsz is itt lenni akkor teljesen megéri ez a dolog. Sokat vagy itt? - kérdezem meg tőle kíváncsian, mert nekem is ilyen helyen kellene dolgoznom, azzal sem foglalkozva, hogy apám megengedi, vagy sem. Lehet az egész napomat egy ilyen helyen tölteném, de még az is jobb, mint apám szúrós tekintete. Nem tetszik neki semmi, felfogtam, de akkor sem kellene állandóan árgus szemekkel bámulnia minden lépésemet, mintha folyton valami rosszban sántikálnék, akkor is, ha semmi rosszat nem tettem. Nem hiszem, hogy az büntetendő dolog lenne, hogy olyan emberrel melegedtem össze, akivel nem akarja. Ezzel olyan nagy baj van? Csak én nem tudom felfogni, hogy miért? Megeshet, de most már inkább kizárom, nem érdekel, hogy mit mond, vagy gondol, nem akarom, hogy beleszóljon az életembe, én sem szólok bele az övébe. Bár azért hálás vagyok neki, hogy itt maradhattam vele, sokat jelent, hogy egy kicsit vele is lehetek.
- Ez nem hangzik rosszul, és elgondolkotom rajta, egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. - mondom egy mosollyal arra, hogy beajánlana a főnökénél. Imádnivaló a lány, vagyis, ahogy mosolyog, ahogy beszél, nekem ez jött le belőle, persze, megeshet, hogy ez csak az álca, hogy csak a vendégek előtt ilyen, de most vendég vagyok, ahogy ő is mondta. Velem rendes, így ennek örülök, és tényleg jól esne, ha beajánlana, csak előbb meg kell beszélni apával. Ha úgy akarnék dolgozni, hogy ő nem tud semmit róla, akkor még nagyobb bajba kerülnék.
- Nekem is ő jut mindig eszembe emiatt volt egy olyan időszakom, hogy vörösesre festettem a hajam és csak lila ruhákban mászkáltam. - mondom egy kicsit kuncogva, ahogy visszagondolok arra az időszakomra. - Szerintem próbáljuk meg! - jelenik meg egy vigyor az arcomon, ahogy előkapom a telefonomat, és a kis aplikációra kattintok, ami azonnal be is adja az oldalt. Lassan begépelem azt a csodás három betűt, majd a találatok között böngészek. Pólók, bögrék, kulcstartók, minden van, aztán meglátok egy ijesztő fekete gombszemű babát barna hajjal, piros inggel, és barna nadrággal. Tök para, ahogy kinéz, így megfordítom, a lány felé, hogy láhassa. - Szerinted ő jó lenne? - kérdezem egy mosollyal, azt hiszem ennek sem elég ijesztő a szeme, ahhoz képest, amilyen szemekkel apu tud nézni.

Tárgy: Re: Diana & Savannah 2015-07-10, 12:59

Elmosolyodok és bólintok kettőt.
- Év közben suli után majdnem minden nap, és néha hétvégén. De szeretem, leginkább azért mert már ideszoktam, és a főnököm elenged, ha nagyon könyörgöm neki - magyarázom, aztán egy pillanatra elgondolkozok, és savanyúan megjegyzem. - Most mondjuk szabadságon vagyok, mégis mindig behív "segíteni" - morgom az orrom alatt, és a segíteni szónál színpadiasan mutatom az ujjaimmal az idézőjelet. Persze, nem mintha annyi dolgom lenne otthon, de ki akartam venni a szabadnapjaimat, mert a nyaram amúgy is csak a munkáról fog szólni. Ha innen el is engednének, akkor ott van a délelőtti meló, amiről meg úgysem fognak. Lehetetlen lesz összeegyeztetni a kettőt, szóval egyszerűbb most kivenni a szabadnapokat. A vicc meg az, hogy hiába vettem ki, most is idebent szopok - már bocsánat a csúnya kifejezésért, nem a szép beszédemről vagyok híres, de hát 16 éves vagyok, azok meg mindig azt hiszik hogy övék a világ. Legszívesebben Boo-val tölteném az időmet, vagy Ardennel. Esetleg mindkettejükkel. Áthívnám őket magamhoz, csinálnék vacsorát, és néznénk valami horrorfilmet, amin én összeszarnám magamat, ők meg azon veszekednének, hogy kié az utolsó szem popkorn, vagy az utolsó doboz sör. Még szerencse, hogy én inkább barna sörös vagyok, így nem kérdés, hogy melyik doboz jár nekem.
- Én örülnék neki... - húzom a szám sarkát, hogy egy lelkes vigyorral a képemen pislogjak az előttem ülőre. - Eleve, mert elkéne ide még egy nő rajtam kívül, meg bár nem ismerjük egymást, de szívesen dolgoznék veled. Nem olyannak tűnsz, aki félvállról venné, és legalább nem minden az én nyakamban lenne - lelkesedek az ötletért egyre erőteljesebben, és valóban eljátszadozok a gondolattal, hogyha ő is itt dolgozna, akkor többé nem kéne nekem rohangálnom mindenért, és nekem intéznem minden olyasmit, amire egy férfi képtelen, mert hiányzik belőlük az a képesség, hogy egyszerre figyeljenek húsz dologra. Brr, szinte kiráz a hideg a gondolattól, hogy egész nyáron itt kell gürcölnöm, tök egyedül, tök bénán, tök szenvedve. Tök. Az előttem ücsörgő szőkeség nem kicsit könnyíteni meg a dolgomat. Könnyebb ketten cipelni a sziklát, mint egyedül szenvedni a súlya alatt. - Szóval igazából akkor még ma megemlítem neki. Add meg az email-címed, vagy a telefonszámod, és akkor küldök még ma sms-t vagy levelet, hogy mit mondott a főnököm. Aztán ha átgondoltad írj vissza, hogy lenne-e kedved, energiád, ideges hozzá - ajánlom fel neki, kitépek a kis füzetemből, amire a rendeléseket szoktam felvésni egy darab papírt, és elé csúsztatom a pulton, egy tollal egyetemben.
Felnevetek.
- Komolyan? - pislogok, és megpróbálom elképzelni vörös hajjal, lila ruhában. - Jól állt legalább? Nem bántad meg? - kérdezem, mert valahogy képtelen vagyok másképp elképzelni annál, mint ahogy kinéz. Gyönyörű arc, vékony modellalkat... Igazából pont olyan, mint az a nő, akiről a férfiak álmodoznak. És a beszélgetésből még az is kiderült, hogy tök normális, akinek humora is akad. Kell ennél több? Van ennél több? Én is szívesen lennék majd ilyen...
Szinte abba sem hagyom a nevetgélést - már lassan a saját nevetgélésemen nevetek - miközben elkezd az ebay-en böngészni. Amikor felém fordítja az apajelöltjét, szinte kiráz a hideg. - Jézusom... Biztos vagy benne, hogy nem fogadod el inkább a saját apukádat? - nevetek a képpel szemezve. - Mivel tudott annyira felzaklatni, hogy lecserélnéd egy adag műanyagra? - kérdezem meglepve, és továbbra sem abbahagyva a nevetést, amitől biztos vagyok benne, hogy ma még megfájdul a hasfalam. - Mármint.... engem is felidegesít az emberiség, és meglep a tudat, hogy nem én vagyok az első, aki ijesztő gombszemű babákra akarja cserélni a hozzátartozóit - vallom be, mert sosem voltam a türelem mintaképe, sőt, nem is nagyon szoktam gyakorolni ezt a tevékenységet. A nagybátyám pillanatok alatt ki tud hozni a sodromból, és lehet szívesebben tudnék magaménak egy ilyen horrorfilmes babát, mint őt.

Ajánlott tartalom

» Dorian & Savannah
» Diana & Finn & Brian
» Hero & Savannah
» Kevin&Savannah
» Brooke&Savannah

Diana & Savannah

Diana & Savannah

Similar topics

Similar topics