Ritkaságszámba megy, mikor időt tud szakítani arra, hogy legalább egy-két napig, de a háta mögött tudhassa a javításokat, a folytonost stresszt, hogy ki hányasra áll a tanított tantárgyából, és mi úton módon tudná azt elérni, hogy a diák év végén ne csak átbukdácsoljon belőle, hanem minimum egy közepes értékelést összetudjon magának hozni. És már az is önmagában véve kétségbeejtő, hogy ezen ő kezd el problémázni, és keresi a lehetséges eshetőségeket, és nem a diák. Mert a diák mit csinál? Megelégszik a kettesével, rosszabb esetben az elégtelennel, megrántja a vállát, mondván, hogy a vizsgán majd csak lesz valahogy, és inkább kimegy szörfözni, mert lássuk be, Hawaii igen csak csábító hullámokkal kecsegtet. Ez viszont nem csak a diákok, hanem a tanárok fantáziáját is meg tudja mozgatni, vagy, ha nem is konkrétan az, hogy mekkora hullámokat lehet meglovagolni, de maga a környezet, az óceán, a meleg és az illatok egyértelműen igen. És ezzel Ray is így van, hiszen tud élni azzal a lehetőséggel, hogy ő maga is elinduljon, és legalább egy kis testedzés gyanánt, de elszabaduljon a légkondicionált házából. Angliában is mindig tudott rá ügyet fordítani, hogy a heti pár alkalom meglegyen, amikor saját magára tud fókuszálni, de itt teljesen más a helyzet, nem középiskolásokról van szó, hanem egyetemistákról, akik az utolsó lépésnél járnak, és ezután kikerülnek, a nagybetűs életbe. Ez sokkal fontosabbnak ígérkezett a számára, így nyilvánvalóan a munkájába próbál száz százalékot teljesíteni, és nem a saját apró-cseprő gondjaiba, ami az állóképességét nehezíti meg. Így, kapva kap az alkalmon, hogy jól bevált farmert, ing és zakó együttesét lecserélje egy sokkal sportosabbnak ígérkező, rövidnadrág és izompóló, na meg persze futócipő összeállításra. Na meg persze, hogy a kis dög, a furfangos, kilométer hiányos border collie se elhanyagolható kiegészítő, ki már attól írja a lába körül a nyolcasokat, hogyha meghallja a póráz elemelkedését a szekrényről. Alapvető életszükségletei közé tartozik a majdnem mindennapos rohangálás, és tanítás, de az a helyzet, hogy a gazdája mellett erre aligha tud időt szakítani, mert tény, hogy van egy kisebb, kertnek nevezett rész a ház túlsó végén, de hát azzal aligha tud mit kezdeni. Így, hogy két legyet üssön egy csapásra, egyértelmű, hogy magához ragadja a kis kutyát, hogy végre valahára elindulhasson. Nem szándékozik rögtön belecsapni a lecsóba, és teljesíthetetlen tempóba csapni, csak egy viszonylag kellemes, a kocogásnál talán gyorsabb lendülettel indul meg, Henry-vel a jobbján, ki jókedvűen szalad mellette, néha belehúzva, elvégre a kutya jobban bírja, mint a gazda, és ez arra ösztökéli akarva akaratlan, hogy meglóduljon. Egy jó már méter után már nem próbál meg ellenkezni afelől, hogy mekkora sebességgel halad a kutyája, egyszerűen csak rohan utána, hogy mihamarabb a parthoz érjenek, így néha azért kétségbeesetten ugyan, de próbálja beérni, és irányítgatni, hogy azért ne vigye el a város túlsó végébe. Az igazából tizenöt percesnek szánt futásból a part felé majdhogynem egy tízest faragtak el, de végül elégedetten torpan meg, nagy erővel visszafogva az amúgy még mindig rohanni kívánó állatot, és egy mély sóhaj kíséretében néz végig a végtelenségig tartó vízen. Halvány mosoly szalad át az arcán, ahogy pár ismerős arcot vél felfedezni, ami sokkal inkább diákokban nyilvánul meg, nem pedig felnőttekben, bár azok közül is tudna párnak köszönni, és váltani egy-két szót. De az idejét nem holmi bájcsevejre szánja, így csak egy illedelmes bólintással köszön néhányuknak, akik megpillantották őt, és hatalmas kő esik el a szívéről, hogy egyik se érez affinitást afelől, hogy boldogítsa a társaságával. Jó, lehet, hogy arrogánsnak hat ezzel a hozzáállással, de vannak olyan alkalmak, amikor csak magának akar élni, és nem elveszni az emberek közt. Mélyet szippantva a kissé sós, és vizes levegőből, kezét zsebre vágja, ahogy balra fordulva, szlalomozik az emberek közt, szemét néha-néha átirányítva a mellette elterülő, szinte csábító vízre. De ő a mai napot a futással szeretné elütni, és nem az úszással, holott az is megerőltető sport, de neki nem tartozik a kedvencei közé. Ám, amikor kétségbeesett kiáltásokra lesz figyelmes a part egyik részéből, összevont szemöldökkel kezdi el afelé szedni a lábát, hogy hallhassa, mi is a pánik tárgya, mert egyelőre csak a hangot hallja. Elég pár lépésnyit közelebb mennie, máris megláthatja, ahogy az egyik nő felpattan a helyéről, és veszettül kezd mutogatni a víz felé, mint aki legalább cápát vélt volna felfedezni, és az okozna a nagy pánikot. Értetlenül fordul az irányba, és az ő szemei is kis híján kiesnek a helyéről, olyan mértékben kerekednek el kékjei. Nem tudná megmondani, hogy az-e az illető, akire legelsőnek gondol, de ez is nagy mértékben ösztökéli arra, hogy belevesse magát a vízbe. Hiszen könnyű felpattanni, és csak bámulni, de cselekedni egyáltalán, senki nem óhajt, csak a szörnyülködés megy. Elengedve kutyája pórázát, és futtában levéve magáról a pólót indul befelé, hogy reményei szerint mi hamarabb beérhessen, megakadályozva ezzel, hogy olyan történjen, amire a mai nap senki nem volt felkészülve...
