Egy igen csak szemre való példányról van szó, ha róla beszélünk, amit még inkább kiemel a majdhogynem százkilencven centiméteres magassága is. Noha már több éve Honolulun él, ahol szinte egy instant kenyérpirítóban kéne magát éreznie, a bőre mégse vette át az elvárt árnyalatot, a népesség közt kitűnik a fehérségével. Haja színe gyakran változik a barna és a szőkés között, függően attól, hogy mennyi időt is tölt kint a tikkasztó napsütésben. Emellett sokszor áll kusza, eredetileg göndör tincsekben, de gyakorta szokta elég rövidre vágatni, ami majdhogynem ugyan olyan rendezetlenül szokott állni. Erős állkapcsát sokszor szokta több napos borosta, vagy esetlegesen szakáll ékesíteni, mely sokkalta jobban kiemeli a majdhogynem beesettnek számító arcát. Általában ing és farmer párosításban szokták látni, de ha éppenséggel nincsen csúszásban, akkor ad magára, és felkap egy öltönyt. Viszont, ezek a ruhaneműk aligha egy kisportolt teste rejtenek, sokkal inkább lehetne szálkásnak mondani, ezáltal mégis mutatósnak hat. Sokkal inkább szokta lehengerlő mosolyát mutatni, mintsem az edzetlennek mondható felsőtestét. De ha ajkai nem is állnak mosolyra, gyönyörű tenger, vagy égkék szemében mindig ott csillog a jókedv, független attól, hogyha éppen valamelyik diákját próbálná jobb belátásra bírni.
Az esetek legtöbbjében jó kedve van, mindig próbál pozitív és optimista lenni, független attól, hogy mi is forog szóban. Néha ezzel van a legtöbb baj, hogy mindig próbálja az élet naposabb oldalát figyelni, még akkor is, ha szemmel láthatóan menthetetlen a helyzet. Bízik abban, hogy faragatlan tanítványai is egyszer megértik, hogy miről is próbál ő zagyválni abban a bizonyos órában, és eljön a pillanat, amikor nem csak értetlen szempárokkal fog találkozni. Nagyon lelkesen, szinte belefeledkezve saját magába tud tanítani, mely számára egy plusz pont, de általában egy könnyen le tudja ezzel szívni mások agyát, de van olyan, akit pont, hogy ez tud felpörgetni. És általában a magánéletben is ezt az útvonalat próbálja meg követni, némileg visszavéve ebből, hogy komolyabb látszatot nyújtson. Hiszen, számára már az is elég a diákokat tekintve, ha sík hülye a tanítványa, de látszik rajta, hogy legalább lelkes, és próbálkozik. És ezzel általában fel tudja őket ébreszteni a félálomból, de van, aki még így is menthetetlennek számít. Sokszor meg is kapta már a hatalommal rendelkezőkkel, hogy nem méltó az iskolához a tanítása, és a „gyerekekhez” való hozzáállása. És, néhány esetben ez szó szerint igaz is, hiszen nem egyszer figyeli meg a csinosabbnál csinosabb hölgyeket. De hát, ez a fiatal tanárokkal együtt jár, az utcákon is megfigyelik őket, hát most pont az iskola körein belül zavarná őket? Hiszen ők csinálják, a rövid szoknya alatti rejtelmek akaratlanul is vonzzák a férfi szempárokat. Talán ez az egyetlen, ami negatívumként felírható a neve mellé, de addig jó, amíg az igazgató nem tudja meg, mert más különben a lába se érné a földet.

Tulajdonképpen vehetjük úgy, hogy kisgyerek kora óta kilóg a sorból. Hiszen, mindig is különcnek számított, akárhogy is próbáljuk fényezni a helyzetét. Kortársai, míg egész napjukat a szórakozással és a bohóckodással, a tanárok hülyítésével töltötték, ő választott magának egy kis zugot, ahol senki nem zavarta, és a sorok közé ásta magát. Mindig is szerette az irodalmat, míg osztálytársai elsőben szánták rá magukat az olvasás tanulására, ő már addigra folyékonyan, gyors egymásutánban olvasta fel azt a tanárnak. Noha, ő maga megérdemelte volna a magántanárt, hogy kellő figyelemmel tudjanak vele bánni, az anyja úgy gondolta, hogy jobb lesz, hogyha a kortársaival együtt csinálja végig az iskolát, barátokat szerez, ezáltal nem vonja ki magát a közösségi életből. Ő már csak tudja, elvégre igen csak rangos, neves családból származik, ahol szokás volt az összes gyereket magántanárhoz járatni, ezáltal mindegyik mulya lett, egyik se tudott rendesen szót érteni a korabeliekkel, de a pénzzel, na azzal határtalanul tudott az összes bánni, és nem kis jussot kaptak, mondván, ez ki jár nekik, és ezzel el tudják indítani a saját életüket. Meg is találta a gondtalan örömöt egy politikus fiának karjaiban, aki szintén a felső körökben helyezkedett el, apja után szintén politikus szakmát választott. Ezt várták el Raymond-tól is, aki viszont, mondhatni kézzel-lábbal tiltakozott az ajánlatok elől. Nem szerette azt, amit az apja csinált, mindig is ellenezte, ahogy vezetik az országot, Angliát, hiszen a királynő szép korban jár, és ki tudja már hányadik éve ez a szokás, hogy noha uralkodik, a döntéseket nem hozhatja meg ő maga. Nem szeretett volna a járt utat követni, bele szeretett volna kezdeni valami újba. Hiszen, apja csak egy prédikátor, aki a jobbításon áradozik, de csak a káoszt teremti, az anyja pedig tanulatlanabb már nem is lehetne, magántanárhoz járt, de annyi esze van, mint egy zsák szárított molylepkének. A családjából mindenki áradozott, hogy látják benne a nagy lehetőséget, a politikust, akár egy üzletember is megnyilvánulhatna benne, a lényeg igazából csak annyi volt, hogy jól keressen, más nem számított. Felőlük akár még egy pénzben dúskáló nőt is elvehetett volna, a lényeg, hogy jöjjön belőle a haszon. Ő viszont már lekötötte tizenéves korában, mikor az iskolaválasztás előtt állt, hogy nem fogja követni a csordát, nem fog kényszerből házasodni, csak, hogy minden mozdulata jövedelmet hozzon. Nehéz utat választott ugyan, de úgy gondolta, hogy amit tesz, az száz százalékban jó lesz, és önmaga lesz, nem fogja tovább vinni a vérvonalat, hanem egy sajátot alapít. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ezzel a mozzanattal haragította magára az összes létező felmenőjét. De, ő rendíthetetlenül fáradozott azon, hogy meggyőzze őket a felől, hogy amit csinálni fog, az is tökéletes lesz, noha a zöld hasú nem akadálytalanul fog a tárcájába kerülni. Ahogy elkezdte a középiskolát nem meglepő módon a tanulás lett számára az elsőszámú, és legfontosabb tevékenység. Beleásta magát a könyvekbe, a szín ötös tanulmányi eredménye nem kis mértékben tükrözte a tudását és intelligenciáját. De azért ne a tipikus osztályelsőt képzeljük a helyébe, aki mást se csinált, mint fényesre nyalta a tanárok ülepét, csak, hogy mindenből meglegyen neki a várt jegy. Kezdte kivenni a részét a közösségi életben is, de igyekezett azon, hogy ez ne befolyásolja az eredményeit. Mindene meglett volna ahhoz, hogy bekerüljön az iskolákban emlegetett „felsőbb körökbe”, pénz, kinézet, ami nem az izomtól duzzadó testben nyilvánult meg, sőt. Ő viszont mindezek mellett ember tudott maradni, és nem bukdácsolta végig azt a bizonyos négy évet, mint társai, kitűnőre érettségizett, és az Oxfordi egyetem angol nyelv, irodalom és zene szakára felvételizett, és az elsők közt került be. A zene viszont csak egy mentő öv volt a számára, sokkal inkább hajtott rá a maradék kettő szakra, végül pedig, mikor látszott, hogy sikeres tud lenni bennük, leadta a művészetet, és sokkal inkább hobbiként folytatta, hogy ne menjen semmi rovására. Az Oxfordon hatalmas elvárásokkal találkozott, a tanulmánya éppen, hogy súrolta az ötöst, de sokkal inkább megmaradt a stabil, vagy inkább a gyengébb négyesek között, de a lemaradásait próbálta minél hamarabb behozni. De végül megszerezte a diplomáját, majd szerzett még egyet, mely feljogosítja a tanításra. A családja elismerte, hogy igen csak jól döntött, de, hogy azért némiképp az ő kezük is beleérjen a dologba, megpróbálták egy neves magániskolába bejuttatni, mint kezdő tanár. Életében először történt meg az a pillanat, amikor igent mondott a családjának, és nem akarta a saját útját követni. Elvállalta, hogy megpróbálja, de ha valami folytán nem úgy alakul, ahogy ő szerette volna, akkor nem fogja tovább követni az utasításokat, és elmegy, talán Angliából is. És be is következett a baj. Húszas éveiben járó tanárról van szó, aki éppenséggel csak és kizárólag tanítói célzattal jött egy iskolába, arról viszont már nem ő tehet, hogy nem éppen rondának mondható külseje igen csak vonzza a fiatalabb hölgyeket. Akaratlanul is kialakult egy bizonyos hölggyel egy kapcsolata, amit bőszen titkoltak a felsőbb hatalmak elől, de végül rájuk járt a rúd, egy tanár felfigyelt a gyanús viselkedésükre, majd rajta kapta őket. A fonal továbbment az igazgatóhoz, aki értesítette a diák szüleit, és végül a probléma le is gyökerezett, és egy szép nagy fává avanzsált. Tekintettel arra, hogy magániskola, az említett diák szüleinek szép summájuk volt, ezért nem volt számukra nagy kihívás, hogy pert indítsanak, és feljelentsék pedofília gyanújával, elvégre bizonyíték nem volt rá, egy kósza kamera se kapta őket lencse végre. Viszont Ray mögött is szép összeggel rendelkező ősök álltak, ezért egy szép összeggel le lehet kenyerezni a sértett fél családját, akik gond nélkül ejtették a vádakat. A fiatalabb Worrington, ahogy lecsengett ez a téma, némi pénzt magához véve hagyta el az országot. Nem bírt tovább ott maradni, reménykedett abban, hogy egy idegen helyen majd szerencsésebben fog járni, ahol még az apja hírnevét se fenyegeti semmi veszély. Túl kiszámítható lett volna azzal, hogyha Amerika egy nagyobb városába telepszik le, ezért inkább megkörnyékezte Hawaii szigeteket. Állást vállalt, mint irodalom szakos tanár, és a munkája először gondtalanul megindult, több éven keresztül egy problémába se ütközött. De, ahogy jönnek az újoncok, egyre több szemre való hölgyön akad meg az ő szeme is. És ismét belekerült ugyanabba a körforgásba, amitől elmenekült a szülőföldjéről…