Jó 190 centis, tekintélyt parancsoló izomkolosszus néz vissza a családi fényképekről. Látszik, hogy egész életében sportolt valamit.  Az a fajta férfi, akit hol gazdag ripacsnak, hol gyermeteg bohócnak, hol pedig őrült állatnak néznek az emberek. Jelleme és viselkedése határozottan kedvfüggő. Ha jó napja van, kenyérre lehet kenni, viszont ha rossz, akkor elviselhetetlen.  Barna haja is változó, zihált vagy épp jól fésült. Zöld tekintete áthatóan vizslatja a világot, elterelve a figyelmet örökösen borostás arcéléről.  A nőkkel hadilábon áll. Kizárólag tökéletes alakú bombázókat, hírességeket hord haza egy-egy éjszakára. Többre szinte soha, és ezek az alkalmak sem túl sűrűn fordulnak elő. Lehengerlő tud lenni, de nem playboy, csak valahogy így alakult. Élete második és ez idáig utolsó szerelme még  felbukkan néha nap. Imádja a rejtélyeket és az őrült ötleteket. Amint gyilkosság történik, ő máris idióta elméleteket gyárt. Szerencséjére van tehetsége a dologhoz, és a társával tökéletes kettőst alkotnak. Lezáratlan ügyük nem sok marad, olyanok mint az éhező kutyák. Addig rágják a csontot míg nem lesz patyolat tiszta. Ennek ellenére sűrűn lóg  munka közben. Éles esze kompenzálja lustaságát. Pimaszsága viszont, sokszor megnehezíti az életét. Teste közel sem tökéletes. Izmait, sőt arcát is elcsúfítja egy két kóbor heg. Ezek miatt kelt rossz fiús hatást, pedig  valójában igazán jószívű. Barátai és rokonai is számíthatnak rá bármikor, bármiben. Hűséges és törődő, ha kell. A családja jóformán tökéletes. Szülei az örök szerelem megtestesítői, ráadásul húgával is felhőtlen a kapcsolata.

Sötét szoba, sejtelmes, pislákoló lámpafény, kényelmetlen szék és egy ál tükör. A fullasztó hőségtől apró patakokban áztatom el saját, vadonatúj pólómat. Áporodott szag kúszik az orromba, s mégis, teljes lelki nyugalommal nézek farkasszemet a velem szemben ülő, nem éppen törpe méretű férfival. Tipikus kihallgató szoba feeling. Még a vakolat is épp megválni készül a faltól. A feszültség kézzel fogható, legalábbis erre enged következtetni a rendőr vérben forgó szeme. Mintha a keze is megremegne néha, mikor mozdulok. Nem értem! Én nem vagyok ideges, egy szemernyit sem. Legalább ezer alkalommal vettem már részt ilyesfajta kihallgatásokon, igaz, eddig többnyire a másik oldalon ültem. Most is lehetne így, ha igazoltam volna magam. De mivel ezt nem tettem meg, ráadásul egy hűtőtáskába rejtett emberi végtaggal a kezemben nyitottak rám, nos, így érthető ez a végkifejlet. Dolgoznom kéne, de ebben a melegben szaladgálni holmi elmebeteg után az éjszaka kellős közepén, nem épp az, amire jelenleg vágyom. Márpedig maximum egy órám van itt szusszantani, mert aztán kivágódik majd az ajtó, és nagy fenékrázással belibeg majd a drága főnökasszony. Gyönyörű és elviselhetetlen! Vagy csak rám pikkel! Ez sincs kizárva. Pedig az apját bírtam! Miatta lettem az, aki. Egy gyilkossági nyomozó.
-Most kérdezem utoljára! Hogy hívják? - Reszelős hang kong a térben. Parancsoló akar lenni, de inkább csak nyüszítésként hat. Ez sem találkozott még egy valamire való sorozat gyilkossal sem. Ha így lenne, meg sem rezdülne egy magam féle unott alaktól, levágott kéz ide, vagy oda.
-Telefonon szoktak hívni! - Kezem a szám elé emelve ásítok bele a mondatba. Bár apámra hallgattam volna. Akkor most alhatnék. De nem! Nekem ki kellett rúgatnom magam az orvosiról. Minek loptunk hullát? Gyakorolhattam volna csirkén is, vagy disznón! Mára már plasztikai sebész lehetnék, mint a faterom. Ha Richard, a jelenlegi főnököm apja nem kap el akkor, minden másképp alakulhatott volna. Azért be kell látnom, hogy soha sem lettem volna jó sebész. Nem vagyok olyan precíz és higgadt, ráadásul végig bukdácsoltam az egyetemen. Még jó, hogy apám megértő ember, különben  megnézhettem volna magam. Volna... volna... volna... Most már úgyis mindegy!
- Azt hiszi szellemes? Hát nem az! Maga csak egy elmebeteg szadista állat! Garantálom, hogy az élete hátralevő részét a rácsok mögött tölti majd! - Szinte fröcsköli a szavakat. Annyi gyűlölet van benne, mintha legalábbis most nyúztam volna meg a kutyáját. Fel is szalad a szemöldököm meglepettségemben és előre is dőlök, mire olyan fürgén pattan fel, mint egy gumilabda.
-Mi van veled ember? Teljesen túlpörögtél! Nem kéne annyi koffeint fogyasztanod! Nem tesz jót! - Komoly arccal oktatom ki a sötét bőrű óriást, felkészülve arra is, hogy menten széttöri a székét kócos hajam fedte fejszerkezetemen.  Helyette viszont, úgy vélem, lefagyott. Köpni, nyelni nem tud, nem hogy széket emelgeti. Bezzeg ha Sora állna most előttem. Úgy elküldene a francba, ahogy csak lehetséges. Kedvenc kishúgom drága barátnőjét már legalább 5 vagy talán 6 éve nem láttam, mégis tudni vélem a helyzetre hogy reagálna. Jól ismerem Sorayát, végtére is anyáink már gimnazista koruk óta barátnők. Szinte együtt nőttünk fel. Olyan volt, mintha a második húgom lett volna, míg el nem követtem azt az egy nyamvadt hibát. Azóta láthatóan utál és feltűnően kerül is. Azaz csak került, merthogy épp holnap érkezik meg ő és Isis, a húgom. Nos, Sorával ellentétben, ő még az iskolás éveink alatt "utált" azóta viszont, elég közel kerültünk egymáshoz. Bizonyára ez azért alakult így, mert idővel leszoktam arról, hogy bántalmazzam, fenyegessem vagy csak épp kihallgassam a fiúit. Mióta Hawaii felségterületen élek, minden nyáron eljön hozzám pár hétre. De ez az alkalom más, most nem csak egy röpke nyaralásra jön, ráadásul Sorát is hozza. Vajon, még mindig utál a kis vadmacska?
-Elegem van magából! Majd a bíróságon legyen ilyen nagy a szája! -Mély, mégis hisztérikus hang ránt ki a gondolaterdőm sűrűjéből. Meglepetten kapom fel a fejem.
-Minek mennék én oda? - Hirtelen le sem esik, hogy hol is vagyok, vagy mi a helyzet úgy egyáltalán. Végül elég egy perc ahhoz, hogy elmosolyodjak. Már épp egy újabb kis riposztot adnék elő, mikor kivágódik az ajtó és az előre megjósolt középkorú nő masírozik be rajta.
-Mr. Calabrese, mégis mit csinál itt már megint? Nem megmondtam a legutóbbi alkalommal, hogy ha nem fogja vissza magát, fel fogom függeszteni? Ezt akarja? Tudja jól, hogy én nem vagyok az apám! Nincs különleges bánásmód, sem magának, sem pedig másnak! És mégis, hol hagyta azt a tökkel ütött társát? Ne mondja, hogy a mostanit is kinyíratta! - Visítva, habzó szájjal esik nekem. Na jó, annyira talán nem is vészes, de elég rémisztő ahogy a nyakán dagad az az egyébként is látványos véna. Úgy lüktet, mintha külön életet élne.
-Ugyan, drága főnökasszony, hívjon csak Donnak! - Pimaszul rákacsintok annak ellenére, hogy jól tudom, nem fogja díjazni a viselkedésem. Sose tette. Valamiért hatalmas farönk vagyok a szemében.
-Visszafogtam magam, semmi erőszakos, vagy törvénytelen dologba nem keveredtem. Csupán nálam volt az a levágott kéz, és az a sok vér a padlón, szóval csak egy kis félreértésről van szó! Nem volt nálam a jelvényem. Az asztalomon felejtettem, mert jött az a sürgős riasztás. Komolyan, még a kávémat sem tudtam meginni. Erix meg, fogalmam sincs, hogy hol van. Ő hozta a lábat! Három lábbal, lehet hogy elég gyorsan szaladt ahhoz, hogy ne kapják el! - Lököm a dumát, majd elröhögöm magam, holott látom, hogy a szentséges főnöknő feje egyre vörösebb. Előbb, vagy utóbb, tényleg ki fog penderíteni innen.
-Szedje össze magát és induljon a dolgára! De előbb hívja fel az anyját! Már két órája csörgeti az asztalán lévő mobilját! Máskor a jelvényével együtt vigye azt is magával és kerítse elő a társát de rögtön! - Dúl -fúl haragjában, s én, mint üldözött, kivágtatok a helységből. Távolról még hallom, ahogy bocsánatért esedezik a járőrnek és szidja a fejemet. Meg sem lepődök ezen! Ezt elég könnyen megúsztam. Félnék a kirúgástól, de ez a munka nem igazán elegendő ahhoz, hogy a szüleim által biztosított életszínvonalat fenntartsam. Szóval, már évek óta nem a fizetésemből élek. Az egyetem óta tőzsdézek és minden szerénykedés nélkül, elég jó vagyok benne ahhoz, hogy Hawaii egyik leggazdagabb nyomozója legyek. Sokan mégis azt hiszik, hogy még mindig apám pénzel. Felvilágosíthatnám őket, hogy nem vagyok akkora lúzer, hogy a szüleim pénzét szórjam, de felesleges. A családom tudja, a nőket nem érdekli, a többiek meg engem nem érdekelnek. És itt, be is zárul a kör. Végigkocogok a folyosókon, majd a harmadik emeleten leparkolok a tábla mellett, melyen épp egy megcsonkított férfi holttestét ábrázoló fotó lóg a látómezőmbe és ekkor szinte bevágódik mellém egy jól ismert figura.
-A lábat eljuttattad a boncterembe?  - Értelmetlen kérdés, hiszen a társam a józanság élő mintaszobra. Kicsit sem hasonlítunk egymásra, mégis évek óta őt mondhatom a legjobb barátomnak. Végül is nap, mint nap rábízom még az életemet is.
-Holnap érkeznek a húgomék, felugrassz este? - Sokat sejtető mosollyal dobálom zsebre a cuccaim és indulok az ajtó felé. Először is, kell valaki, hogy Isis ne csináljon jelenetet. Azóta féltési rohamai vannak, mióta megvagdosott egy eszement munka közben pár hónapja. Pedig egyáltalán nem volt komoly a dolog. De Erix jelenléte segít majd rajtam. Egymás közelében mindketten látványosan el szoktak némulni. És azt hiszik nem vettem még észre, hogy valami lóg a levegőben. Mintha hülye lennék.
-Kapjuk el azt a végtagtrancsírozót, mert kezdek álmos lenni! - Na meg feszült is. Holnap jönnek, holnap ismét találkozom Sorával, holnap.... remélem már nem utál annyira, mint régen. Végtére is mind sokat változtunk azóta. Gondolataimba merülve ülök be a kocsiba és most még az sem zavar, hogy a társam a sztereotípiák erősítése gyanánt, egy marha nagy fánkkal a szájában lohol utánam. Ez is csak egy újabb meleg éjszaka a paradicsomban, és egy újabb zűrös meló. Szép a paradicsom, de belül az is csak egy vörös trutyi, pont mint Hawaii.