Külső:
A körülbelül 163 centiméteremmel középmagasnak számítok. Ezzel nincsen semmi bajom, mert a testtömegem pont illik ehhez a magassághoz, alkatom vékonynak, de ugyanakkor nőiesnek is mondható. A bőrszínem halvány, kicsit olyan egzotikus, avagy kínai beütésű, révén a szüleimtől örökölt géneknek. Ez az arcvonásaimon is meglátszik, leginkább a kicsit mandulavágású, világosbarna színű szemeimen. A hajam középhosszú, szintén barna árnyalatú, egyenes. Egyesek szerint külsőmet az arcvonásaim kicsit egyedivé és széppé teszik, de szerintem átlagos, normális.
Hiszen nincsen semmi tetoválásom vagy piercingem, amivel kitűnhetnék a tömegből. A ruháim is átlagosak, normálisak. Olyanok, amiket a korombeli nők viselnek. Inkább a kényelmesebb ruhák híve vagyok, mint az olyanokért, amiket csak divathóbortból vagy a drága márka miatt viselnek. A sminkelés terén is a visszafogottabb kategóriába sorolnám magamat.

Belső:
Mint ahogyan külsőleg, úgy belsőleg is átlagosnak mondanám magamat. Egy olyan nőnek, akinek megvannak a maga jó és rossz tulajdonságai. Előbbiek közé tartozik az, hogy kedves, barátságos az idegenekkel és ismerősökkel, barátokkal egyaránt. Legalábbis esetek nagy többségében, mert azért szokott lenni egy-két kivétel. Szeretem a vicceket, szoktam is néha viccelődni egy kicsit másokkal. Segítőkész is vagyok, szeretek másoknak segíteni, ez volt az egyik oka annak, hogy pár éve nyitottam egy rendezvényszervezői vállalkozást a legjobb barátnőmmel. Valamint szeretek részt venni programokon, eseményeken, és mint a korombeliek, szeretek bulikba járni, habár csak ritkán, nem élek kicsapongó, nagy éjszaki életet. Én inkább az a csendesebb, nyugisabb típusba tartozom, de csak e téren, mert azért én se vagyok szent. Rossz tulajdonságaim közé tartozik az, hogy valamikor előtör belőlem a makacs énem, hogy már pedig nekem van igazam. Emiatt néha könnyen fel tudom magamat húzni egyes dolgokon és duzzogni is szoktam és nem bocsátok meg valami könnyen valakinek miután megingott a bizalmam az illető felé. Nem is vagyok hiszékeny, nem dőlök be minden hazugságnak. A családom és a barátaim közel állnak hozzám. Mondanám, hogy egy nyitott könyv vagyok, meglátszanak rajtam az érzelmeim. Van viszont egy-két titkom, amit nem akarok elmondani, kimutatni és ezek kapcsán mindig megpróbálok erősnek látszani. Ez nem mindig sikerül, néha tudok sokkal érzelmesebb lenni a kelleténél. Bár mondhatjuk azt, hogy alapjáraton is az vagyok kicsit, mert hiszek az igaz szerelemben és az effélékben. Jól kijövök a gyerekkel és az állatokkal is. Szeretem a természetet, szeretek túrázni, utazni. Jó pár hobbim van: főzés-sütés, kertészkedés, biciklizés, olvasás és még egy pár. A politika nem igazán érdekel, csak eljárok szavazni és a vallás nálam ugyanilyen téma, katolikus vagyok, szoktam néha templomba járni, de nagy hívő nem igazán lennék.

Az eső hangosan kopog a taxi tetején és cseppek sietve csordogálnak lefelé a jármű ablakain. Az egyik ajtónál ülök, kifelé tekintgetek és közben megannyi gondolat cikázik a fejemben.
Még mindig nem tudom felfogni, hogy barátnőmmel éppen a reptérre tartunk, hogy ott felszálljunk egy járatra, ami egyenesen Hawaii szigetére fog repíteni minket. Mivel kitalálta, hogy odaköltözik Honolulura és engem is vinni akart magával, én meg a közös munkahelyünket, a rendezvényszervezői magánvállalkozásunkat. De a munkahely az mellékes, most egészen lényegtelen. Ami sokkal fontosabb az az oda való költözés.
Még sosem voltam se Hawaii-on, se Honolulun, és amikor meghallottam ezt az ötlet, tervet az első reakcióm egy nagyon határozott és makacs nem volt. Nem akartam pont abba a városba költözni ahol Ő is lakik. Mert az azt jelentette, hogy Doriant sokkal sűrűbben fogom látni, tekintve, hogy ő az én legjobb barátnőmnek, Isisnek a bátyja. Túl sok emlékkel járt volna, hiszen együtt nőttünk fel és az elmúlt években nagyon azon voltam, hogy megpróbáljam elfelejteni azt az egyetlen egy vele eltöltött éjszakát, ami az életem legjobb éjszakája volt. Az utáni napok pedig a legrosszabbak, révén, hogy Isis felvilágosított arról, hogy a bátyjának csak futó kaland lehettem, mert nem igazán vagyok az esete. Azóta ha lehet, elkerülöm Iant, nem is valami jó vele most már a kapcsolatom, és mint ahogyan mondtam: próbálom elfelejteni őt és azt, hogy még ennyi év után is vonzódok hozzá, érzek valami erőset iránta.
De képtelen vagyok rá. Hiába mentem el randevúkra, ismerkedtem meg helyes srácokkal, próbáltam meg járni valaki mással, komoly kapcsolatba kezdeni a vége mindnek ugyanaz lett: visszautasítottam minden srácot még mielőtt tényleg komolyra fordulhattak volna a dolgok. Ugyanis nem tudtam kiverni őt a fejemből, ami miatt mindig mérges voltam saját magamra.
Most is itt van a gondolataim közt, amikor jobban aggódhatnék amiatt, hogy útközben nem fog e lezuhanni valahol a repülő vagy nem leszek-e egy terrortámadás áldozata, minthogy ő hogyan fog majd fogadni engem vagy, hogy mennyit változhatott az évek alatt.
Hirtelen belefájdul a fejem ebbe a sok töprengésbe és kezeimet a halántékomhoz kapom, elkezdem masszírozni a fejbőrömet és közben próbálok megnyugodni, elterelni a gondolataimat.
Ez sikerül is az után, hogy a taxink megérkezik, kiszállunk és bemegyünk, ahol helyet foglalunk a váróteremben, van még úgy egy óránk az indulásig. Én viszont nem tudunk kényelmesen, nyugodtan elüldögélni egy széken, fel kell állnom és járkálnom egy kicsit. Egy idő után viszont megunom, ahogyan gondolom azok is, akik látták, hogy monoton módra oda-vissza sétálgatok. Úgy döntök, hogy mégis jobb lesz, ha leülök és, hogy ne unatkozzak előveszem a mobilomat, hogy felhívjam a szüleimet. Elvégre megígértem nekik, hogy az út előtt és után is telefonálok nekik. Még csak hármat se csöng ki, máris felveszik.
- Hallo! – szólalok meg én elsőnek, hangomon érezni lehet kicsit, hogy nyugtalan vagyok.
- Szia, kölyök, mi a helyzet? – hallom édesapám mély hangját a vonal túlsó végéből. Észrevehette a hangomon, hogy nem igazán lehetek jól, mert aggódva feltett egy másik kérdést is. – Meggondoltad magadat, mégsem mész el?
- Már itt vagyunk a reptéren. A gép nemsokára felszáll – válaszolok az első kérdésre, és amikor hallom a másodikat is egyből megrázom a fejemet. – Nem, fel fogok szállni a gépre. Csak van egy furcsa érzésem és… Kicsit ideges vagyok… - suttogom halkan.
Apum felnevet. – Kölyök, a Végső Állomás csak egy mese. Nem fogod látni a gépet felrobbanni és utána nem is fog értetek jönni a halál. Nem is fog lezuhanni, nem fog rajta terrortámadás érni benneteket. Minden a lehető legjobban fog alakulni, hogy itthon az öregedék csak féltékenykedhetnek majd azon, hogy milyen jó dolgod van neked ott – mondja poénkodva, kedvesen, megpróbálva megnyugtatni.
Próbálok hinni neki és megnyugodni, de az a tény, hogy apu nem tudja, hogy mi a teljes helyzet, így nem tud teljesen megnyugtatni. Anyu viszont tud egy-két információt. – Ide tudnád adni anyut? – kérdezem reménykedve, hogy igen.
- Hát persze, egy pillanat… - felel gyorsan és megértően.
Egyből szól anyunak és néhány pillanat múlva már az édesanyám szól bele a készülékbe. – Szia, Aya! Apád azt mondta, hogy kicsit ideges vagy… Minden rendben van kicsim?
- Szia, anyu! Nem, nem igazán van rendben minden… Repülőbalesettől nem félek. Csak azután, ami majd a landolás után érhet engem. Tudod, a találkozás… - próbálom elmagyarázni.
- Á, ne aggódj kicsim! Tudom, hogy ügyes és bátor leszel majd. Ha te nem tudod kezelni majd a helyzetet, akkor senki más nem is képes rá. Én bízom benned, édes, nem lesz az olyan szörnyű, mint ahogyan azt bemagyarázod magadnak – nyugtatgat.
- Tényleg?
- Tényleg. Ne rágódj a dolgon, próbálj meg egy kis időre megfeledkezni róla és élvezni az utazást. Aztán próbálj meg egy kicsit nyitott lenni, hiszen sok idő eltelt már – ad tanácsot kedvesen.
- Igen, de… - értenék vele egyet is és nem is, de ekkor a hangosbemondó bejelenti a járatunkat, hogy helyet kéne már rajta foglalni és hallom, hogy barátnőm szól. – Anyu, most már le kell tennem.
- Jó. Majd ne felejts el néha felhívni, tudni akarok mindenről, ami veled történik ott! Jó utat nektek! Szeretünk kicsim, szia!
- Oké, én is szeretlek titeket, sziasztok! – köszönök el én is és megszakítom a vonalat.
Felállok, kikapcsolom a mobilomat és a zsebembe mélyesztem. Végül veszek egy nagy levegőt és Isis után elindulok, és aztán már csak azt veszem észre, hogy a gépen ülök.