Túléltem az első hetet a szigeten. Annyira büszke vagyok magamra, hogy kisebb cikis helyzetekkel megúsztam az eddigi itt tartózkodásomat és nem menekültem haza rögtön az első bökkenő után apuhoz. A kedvenc fehér pólómba voltam és a farmer rövid kantáros gatyómban, a hajam pedig kiengedve lógott, próbálván elérni a vállamat, nem sok sikerrel. A repülés előtt vágattam le ilyen rövidre és egyáltalán nem bántam meg. Ebben a nagy melegben pont egy ilyen frizura kellett, főleg hogy nem kell vele sokat foglalkozni. Mr. Bass nagyon rendes férfi és Lily, a kislánya a világ egyik legédesebb teremtménye. Nagyon jól megvagyok vele, úgy érzem hogy lassan kezdi elfogadni az új "dadáját". Eleinte mindig megjegyezte hogy Mary az előző dada mindig mindent másképpen csinált mint én és ez egy csöppet zavart is, de hamar megtanítottam neki hogy én nem Mary vagyok és nekem más módszereim vannak. Rákérdezett a dadogásomra is, én pedig azt feleltem neki hogy azért van ez mert sosem ettem meg a zöldségeket kiskoromban. Azóta Lily mindig megeszi az ebédhez járó köretet is.
Mr. Bass nincs otthon gyakran, fogalmam sincs hogy napközben mivel foglalatoskodik, nem nagyon beszélt velem mióta itt vagyok. Viszont úgy látszik hogy meg van elégedve velem, mert az egyik barátja felkeresett hogy munkát ajánljon. Mivel pedig Lilyre vigyázni olyan mint valami szórakozás, úgy döntöttem hogy találkozom Mr. Morrisonnal. A találkát ma délutánra beszéltük meg, éppen a tengerpart melletti parkolóban vártam hogy megérkezzen értem az autó ami elvisz Andrew Morrison házába. Ha jól tudom nem a belvárosban lakik, így csak autóval vagy ha van buszjárat akkor azzal lehet megközelíteni az otthonát. Hamar meg is pillantottam a fehér BMW-t bekanyarodni a parkolóba, integettem hogy a vezető megismerjen és amikor megállt mellettem beszálltam az anyósülésre. Félénken köszöntöttem a nőt aki nyílt mosollyal kedves ábrázattal biccentett felém. Az út nem volt hosszú, de gyalog biztosan legalább fél óra lett volna. Hamarosan megérkeztünk a házhoz, jobban mondva luxusapartmanhoz. A hölgy leparkolta az autót a szökőkút mellett míg én elámulva bambultam ki az ablakon. Már igazán hozzászokhattam volna az ilyen gyönyörű épületek látványához, hiszen amelybe az egész nyárra beköltöztem az sem éppen egy egérluk. De ez mintha annál is nagyobb és fényűzőbb lett volna. Egy magas öltönyös fickó termett a kocsinál hogy fogadjon engem, majd egészen a főbejáratig kísért. Magam nyitottam ki a súlyos bejárati ajtót majd a hatalmas előtérbe lépve kellemes hűvös levegő, és gazdag pompa fogadott.
- Mr. Morrison biztonsága érdekében át kell hogy kutassam a táskáját, és egy gyors motozást is meg kell engednie, kisasszony. - mondta a kopasz biztonsági őr, én pedig vonakodva, de odanyújtottam neki az elnyűtt válltáskámat. Miután megbizonyosodott róla hogy semmilyen éles fegyver nincs nálam, széles tenyereivel végigtapogatott ügyelve, hogy ne nyúljon olyan helyre ahova nem szabad. Feszengve tűrtem a procedúrat, míg végül úgy találta hogy "tiszta" vagyok.
- Mr. Morrison a dolgozószobájában várja önt. A folyosó végén balra. - mutatott egy a lépcső melletti folyosóra én pedig bólintottam egyet majd elindultam a kijelölt úton. Bevallom hogy kissé megszeppentem ettől a fogadtatástól és magamban elhatároztam hogy majd utána nézek ennek az alaknak, mert ha már testőrök vigyázzák a testi épségét, akkor biztos valamilyen fontos személy lehet. Elérkeztem a megadott helyre és két erőtlen kopogtatást követően benyitottam a dohos, de otthonosan és ízlésesen berendezett helyiségbe.
- Jjjó napot! Hharpper Birdd vva-gyok. - igyekeztem legyűrni a gyomromban keletkezett görcsöt, hiszen nem az a fajta lány vagyok aki könnyedén elcseveg bármiféle idegennel, főleg ha az egy gazdag valaki. A férfi háttal állt nekem az ablak előtt, magas volt és maga a testtartása is arról árulkodott hogy egy határozott és előkelő személyiség. Ellenben én a hátam mögött összekulcsolt kezekkel, egyik lábamról a másikra támaszkodva, ijedt őzike szemekkel pillantottam felé.

A férfi hosszúra nyúlt másodpercekig meg sem moccant, de amikor reagált jövetelemre, akkor is minden mozdulata előre megtervezett és körültekintő volt. Mintha csak egy illedelmes, jóképű robottal kerültem volna egy szobába. Hellyel kínált, amit én el is fogadtam és magamban elkönyveltem hogy mennyire máshogy viselkedik mint az otthoniak. Persze az otthoniaknak nincs méregdrága cipője vagy saját szakácsa mint neki.
- Köszönöm! - sikerül dadogás nélkül megszólalnom, és ettől felbátorodva rá is mosolygok amíg leülök a puha bársonyborítású székre. Az ajtó szinte hangtalanul nyílik és egy csinos, talán cselédlány szerepet betöltő hölgy tálcákkal a kezében lép felénk. Friss csokis sütemény illata kúszik az orromba és ahogy végigpillantok a rögtönzött uzsonnán rögtön összefut a nyál a számban. Ezek az édességek a gyenge pontjaim, az én szerelmeim és mindenkori barátaim. A csokoládék, a sütemények és az édes kis cukrok mindig ott voltak magányos pillanataimban, egyaránt boldog és szomorú perceimben is. Ők jelentették a titkos éjszakai nassokat, az élvezettől való sóhajokat amelyet ízlelőbimbóimnak nyújtottak vagy éppen a kedves törődést egy-egy a fürdőkádban nasizós alkalom alatt.
- Iiigazán kedves! A lii-imonádé tökéletes! - minél kevesebb szót próbálok mondani, hogy ne égjek be teljesen a dadogós beszédemmel. Persze tudom hogy nem tehetek róla, és nem kellene szégyellnem, de valahogy mégis olyan kicsinek érzem magam amikor egy teljesen egészséges, jó beszélőkével megáldott ember társaságában vagyok. Tölt nekem a limonádéból, én pedig egy aranyosan feldíszített porcelántányérra marcipános tortát teszek hiszen az az egyik kedvencem. A poharamért nyúlok és kortyolok a frissítő italból, míg tekintetemmel a vendéglátómat követem. Jóképű és ízlésű, látszik hogy mindig figyelmes a külsejével kapcsolatban, valamint odafigyel arra is hogy a környezetében levő emberek kényelmesen érezzék magukat. Hirtelen szólal meg mire összerezzenek, de igyekszem rendezni a bensőmben levő pisis kislányt és végre felnőtt nő módjára viselkedni.
- Valóban, ez így vaa-an. - bólintok hogy alátámasszam azt amit az imént mondott. Annyira természetesen és magától értetődően csinál mindent, mintha most lépett volna ki valamiféle gentleman nevelő intézetből. A társaságában kevésbé szorongok, kezdek egyre bátrabb lenni. Míg beszél, a villámért nyúlok és bekapok egy nagyobb falat marcipános tortát. Tetszik ahogy gesztikulál, ahogy előadja hogy mit szeretne. Szimpatikusnak találom emellett az állást amit felkínál és biztosra veszem hogy ez is csak a tapasztalataim tárházát bővítené. Egy pillanatra lehunyom a szememet és átadom magam a sütemény íz élményének. Fantasztikusan finom, könnyed s mégis meghatározó íze van, nem túlédes és egyáltalán nem tömény.
- Mmmmm. - hangzik fel a torkomból, mire zavarodottan kapom a szám elé a kezem. A kényelemérzet másodpercek alatt elillan, helyét a szorongó kislányos dadogás veszi át.
- Eeelnézéést, dde ez a ttorta nnagyon finom. M-mmaga nem ttudja dde aa-az éddesség az eegyik gy-gyengém. - lesütöm a szemeimet mert nagyon elszégyellem magam. Ez a férfi idehív a házába és kedveskedik nekem, munkát ajánl sütivel kínál, én meg úgy viselkedek mint egy amatőr felnőtt. Talán az is vagyok. Mindenesetre igyekszem helyrebillenteni a maradék önbecsülésemet, és lassan előre megfontolva kezdek bele a mondandómba.
- Iigen nemes ccélért gyűjt. Nnem látom akadályát annak, hhogy én is r-részt vegyek benne. - magamhoz veszem a limonádét és kortyolok belőle. - Ppontosan mi lenne a f-feladatom és mely alapítványok llennének b-bevonva? - teszem fel kérdésemet és magamban megveregetem a vállamat amiért sikerült néhány épkézláb mondatot kinyögnöm.