Azt mondják szemrevaló vagyok, egy igazi szépség. Sosem feltételeznék, hogy nem csak a külsőm erős, de a belsőm is, hiszen orvos lett belőlem. Megfogja őket a napbarnított, hosszúnak tűnő lábam, amit elég gyakran magassarkúba bujtatok, az ápolt körmeim, amelyek mindig tökéletesen illenek a méregdrága, ám a divatot szigorúan követő ruhákhoz. Már elsőre tetszem nekik, mert szőke vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy ez hatalmas vonzerő, de én nem akarok ezzel visszaélni. Nincs szükségem rá, képes vagyok őket mással levenni a lábamról, ha akarom. A hibátlan arcbőröm, a mindig frissen mosott, illatos hajam talán a magasságomat kompenzálja, mivel az ég nem áldott meg éppen a világ leghosszabb lábaival. Semmimmel sem vagyok elégedetlen. A sok futás és kardio mindig megteszi a hatását, de azt hiszem, hogy jó géneket is örököltem, ezáltal mindig nádszál vékony vagyok. Talán a cicim lehetne nagyobb, de tudom, hogy hamarosan összegyűjtőm a műtéthez szükséges pénzt, és akkor tényleg bomba nő leszek. A tökéletes külsőmhöz, egy erős személyiségem párosul, így vagyok csak igazán nő. Szeszélyes, ravasz, intelligens, céltudatos. Engem senki sem fog megtéveszteni, nem fognak belehúzni a csőbe. Soha senki ne akarjon az utamba állni, mert mindent elérek. Kifelé sosem mutatom, ha összetörök belül, mert olyan is gyakran előfordul, mivel nagyon büszke ember vagyok. Sok mindent elértem már, ami másoknak maximum álom. Engem ne kérjetek, hogy maradjak csöndben, vagy húzódjak meg, mert alapvetően nem vagyok egy ilyen ember. Szeretem kimutatni, ha bánt valami, és én mindig elmondom a véleményemet. Úgy cselekszem, hogy azzal másokat lehetőleg ne bántsak meg, mert társaságkedvelő ember vagyok, szeretek eljárni, fontosak számomra az emberek. A gyógyítás a mindenem, de igazából, kardiológus révén, a szív az én játékszerem. Gyerekeket annyira nem akarok, nem is viselem el őket. De mindez most lényegtelen. Az esküvőnk napján elgázolták a vőlegényemet, meghalt, és még gyászolok. Mindent, amit eddig szerettem megkérdőjeleztem. Nem az-az ember vagyok már, aki voltam. Felesleges most jellemezni jobban. Kiszámíthatatlan vagyok.    

Ahogy közeledek az iroda felé egyre inkább felgyorsul a szívverésem. Mindig is csodáltam, ahogy ez a piciny szerv egy egész szervezetről gondoskodik. Pumpálja az oxigént és a vért, ellátva az egész testet. Érzem, hogy a pulzusom megugrik, pedig nem készülök olyan hatalmas tettre. Mikor az ajtó elé érek, megállok, és elolvasom a feliratot. Dr. Emma Hawkins, pszichiáter. Óvatosan felemelem a jobb karomat és kopogok hármat. Mikor megkapom az engedélyt a belépésre kinyitom az ajtót, és aztán gyorsan bemegyek bezárva magam mögött az ajtót.
- Üdv. Micsoda meglepetés. Azt hittem a múltkori után nem fog visszatérni, fáradjon beljebb. Üljön le nyugodtan.
Döbbenten figyelem, hogy a múltkori dühkitörésem ellenére, még mindig látja bennem a menthetőt. Szó nélkül leülök a fotelban ülő nővel szemben lévő kanapéra, és óvatosan keresztbe teszem a lábaimat, aztán felpillantok rá. Nem is tudom, hogy most mit kéne mondanom. Az egyetemen tanultam pszichológiát. Tudom, hogy hogyan működik ez a terápia, talán rajtam is segített.
- Múlthéten hivatalosan is orvos lettem, bár még nem szakorvos, és elfogadtam a honolului kórház állás ajánlatát. Jövőhéten utazom.
Többet nem tudok mondani. Azt hiszem, hogy minden, ami fontos volt belefért ebbe a két mondatba. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez, de ez félelemmel is eltölt. Mi van, ha rosszul teszem? Mi van, ha az emlékek helytől függetlenek, és agyongyötörnek távol az otthonomtól is?
- Remek tervek Miss Benett, igazán remek tervek. Remélem sikerül elérnie, hogy szakorvos váljon magából, igazi kardiológus hiszen nagyon elhivatott. Hawaii pedig tényleg gyönyörű.     
Leteszi a kis asztalra a füzetet, amit eddig az ölében szorongatott ,és egy halvány mosollyal figyel engem tovább. Itt lenne az ideje végre elbúcsúznom tőle. Az elmúlt másfél évben, minden egyetemi óra után azonnal idejöttem hozzá. Nem tudtam nélküle élni. Rettegtem attól, hogy eljön a nap, amikor már nem tud tovább kezelni, mert egyszerűen túl vagyok a gyászon. Most viszont már nem érzek akkora félelmet ezzel kapcsolatban. Csak szimplán elköszönök tőle, és elutazom innen. Ennyire egyszerű. Simán túl leszek rajta, és már mehetek is gyógyítani. Sok-sok szívbillentyű, aorta aneorizma, és balpitvar szakadás vár rám. Ez lesz a jövőm. Sokkal, de sokkal szebb, mint a jelen.